Budapest, 1983. (21. évfolyam)

5. szám május - Kovalovszky Miklós: „Nem élhetek Pest nélkül”

KOVALOVSZKY MIKLÓS „Nem élhetek Pest nélkül" Ha Krúdy Gyula Pest szerel­mesének, Budapest vőlegényé­nek nevezte Podmaniczky Fri­gyest, aki lovagi hódolattal áldoz­ta fél életét a főváros fölvirágoz­tatásának, az íróra ez a jelző il­lik: Budapest szeretője. Szinte kamasz fővel szédül bele csábító varázsába, szívós rohamozással hódítja meg, szenvedélyes val­lomásokban rajong érte, de ké­sőbb fájdalmasan látja eszményi sugárzásának megtörését, s fel­panaszolja csalódását, elszakadni azonban nem tud tőle: hűséges marad hozzá mindhalálig. Krúdy Gyula 1896-ban, a mil­lennium mámoros évében érke­zik Pestre, hirtelen és kalandos ötlettel. Első útja egy rokoná­hoz vezet, akinek cipészműhelye volt a Párizsi utcában. Az ő ka­lauzolásával ismeri meg a Belvá­ros ódon, családias kisvárosi vi­lágát: „Húsz év előtt jöttem a város­ba... Lóvasút ment a Kerepesi úton, és vénséges vén kocsisok haj­tották az öreg lovakat. A tülök oly­kor megszólalt, mint egy régi né­met városkában, és a Váci utcát sör- és virsliszaggal látta el a »Korona« vendéglő. Az »Uhr«-ban régimódi ruházatú boltosok üldö­géltek esténként, és o Párizsi ut­cában hatvanesztendős masamód­kisasszonyok díszítették a kalapo­kat. Ah, mily vén város volt akkor Budapest!... A nőnöveldék és ele­mi iskolák százesztendős házak­ban voltak, és az utcákon nem le­hetett közlekedni, mert mindig kö­veztek — s évekig ezen csodálkoz­tam leginkább a városban." (Bu­dapest újkora) „Az első látogatás után a Pári­zsi utcában maradtam, mert felejt­hetetlen utcája volt ez a régi Pestnek, ha valaki közelebbről megismerte az itteni életet. Önál­lóan csavarogtam a Belvárosban, mert még úri hajlamaim nem mú­lottak el végleg: lehetőleg csen­des, finom, tiszta és nobilis embe­rek közé akartam letelepedni Pes­ten. Ilyenformán megtudtam járás­kelésemben, hogy miről beszél­getnek a komoly, számba vehető úriemberek a pesti Belvárosban. Beszélgetnek az Andrássy út végleges kiépítéséről, a Margit­híd és az összekötő vasútihíd, a ferencvárosi templom és a lipót­városi bazilika munkálatairól, új vámházról, a Nagykörút végleges megnyitásáról... A világvárosok polcára kell emelni Pestet. Régi pesti Belváros, ahol vala­mikor komolyan megtelepedni akartam... Egy romantikát kere­ső, pénztelen, ifjú lovagnak nem sok keresnivalója volt itt." (Krú­dy Gyula látogatásai) Kénytelen-kelletlen, megal­kudva a helyzettel, föladta uras­kodó hajlamait — vagy fölülke­rekedett benne az ifjú, pénzte­len bohém —, s mint a szegény diákok, kivénhedt írók és a hír­név ostromára készülő ifjú ti­tánok, a Józsefvárosban telep­szik meg. Ez lesz az otthona né­hány évig: meglakja a Gyöngy­tyúk (Gyulai Pál) és a Zerge (Makarenko) utcát — kegyelet­ből abban a lakásban, ahol Szend­rey Júlia élt — s a József és a Fő­herceg Sándor (Bródy Sándor) utcai kiskocsmákat. Itt köt ba­rátságokat félig már elfeledett vagy az irodalom szélére szorult idős írókkal, mint Benedek Ala­dár, Erdélyi Gyula, Gáspár Imre, Inczédi László, Rudnyánszky Gyu­la, Pongrátz Béla s a különös, álomlátó éjszakai vándor, Chol­noky Viktor. Érdekes módon hozzájuk vonzódott, akik maguk is szinte élő anakronizmusok voltak; különös sorsuk, kalan­dos életformájuk, kitárulkozó emlékeik lebilincselték az ifjú írójelöltet. A Margitszigeten 1923-ban Ezek a jórészt múltból ittre­kedt s annak levegőjét árasztó furcsa alakok erősítették Krúdy­ban azt a sajátos látásmódot, mely Budapest fölött is megállí­totta az időt, hogy itt is „vala­mi olyan időt mutattak az órák, amilyen talán soha nincs". Vidék­ről, kisvárosokból érkezve, ott­hon érezte magát a gázlámpás, macskaköves utcák földszintes házai közt, a kedélyes kiskocs­mák világában: „Darab időre a Józsefvárosban ütöttem fel tanyámat, ahol rövi­desen kedvemre és szívemnek való vidám társaságok asztalához ke­rültem, és életem, sorsom is elvi­selhetőbb lett a pillangóéletű, vi­rágszagú és ábrándozásra hajla­mos utcácskákban... Az udvarok egyikében ecetfa állott, alatta öreg 48-as honvéd pipázott, az ajtó előtt varga kalapált háromlábú székén, kis, öreg kalaposné varro­gatott egy másik udvari lakás előtt zöld fátylas kalapot, máshol bá­bacímer volt az ajtóra szegezve, verkli kintornázott az udvaron, és gyerekek karéja táncolt. Hátul kert, amelyben nyáron zöld fila­góriában kugliztak, és bort ittak 20

Next

/
Thumbnails
Contents