Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Frank János: Barbárok és Testmások

hogy Leonardo da Vinci: Anghiari csata vázlatai és másolatai mennyire izgatják ezt a festőt. És az is nyilvánvaló, hogy tanulmányozta a bronz Kis lovast a Szépművészeti Múzeumban. Helényi vonalai, tónusai a reneszánsz, pontosabban a késő reneszánsz, a manierizmus és a barokk klasszikusait idézik. Sőt talán még az akademizmust is. A régiek jobbára feledésbe ment trükkjeinek örököse ő. Minden festményének első lépése a vele egybevágó — tehát nem vázlatos — rajz, grafikai lap. Az ő rajza a Handzeichnung magasiskolája, különböző fokozatú, főleg puha ceruzákat használ — egy lapon belül is. Mindegyiknek tulajdonképpen más és más a színe; ez végtelen gazdaggá teszi a szürkének tartott rajz felületét, plasztikussá, sőt, térbelivé az alakokat. Eredeti technikájú cinkmarásai keményebb hatásúak a ceruzánál, a fémlemez újabb effektust ad, nemkülönben az árkaiban megbújó nyomdafesték. Festészetére jellemző a sorozat. Az első a Barbár geometria, mondhatnám sci-fi vagy inkább poszt-Pop-Art fogantatású volt kezdetben. A Barbár-ciklus szüzséje a csata. Színhelye valamilyen kompilált fantasztikus történelmi korszak, cselekménye a párviadal. A színjáték protagonistái páncélos harcosok, páncélozott harci mének. Ez persze minden, csak nem a vadság, barbárság hőskultusza. Éppenséggel ellenkezője annak. Bár a lovagkorba travesztálja témáját, Helényi sohasem lesz romantikus. Színei intenzívek, ha nem is túlzottan, egyenletes foltok váltakoznak a tónusokkal, egy festményen belül is. Hogy ez festészet, „mint olyan", ezt még azzal is hangsúlyozza, hogy megfelelő helyeken üresen hagyja a nyers festővásznat. Képei címükben hordják konstrukciójukat (A paralelogramma átlója, A négyzetnek két átlója van stb.), akad köztük „totál", a jellegzetesebb mégis a kivágás, jobban mondva az elvágás; vagyis: például az embernek, lónak, teste-feje-lába kívül esik a képmező határán. A képelemek (karok, kardok stb.) összedobáltnak tűnnek, montázsnak, holott voltaképpen nincs is itt montázs, csak Helényi hitette el velünk a beállításaival. És mindenütt, mindig, szüntelen: összetett és ellentétes mozgások, gyorsított filmhez hasonlítható dinamizmus. Ilyesmit csak a futurizmus produkált, de ellenkező előjellel. Első pillantásra dekomponáltnak véljük ezeket a festményeket. Aztán jövünk csak rá, hogy ilyen briliáns kompozíciót és szerkesztést ritkán látunk. Utánozni pedig lehetetlen. A festő azonban rájátszik, még a geometria tudományában is megengedi magának a számítási hibát. A gikszer nála szándékos, mert sokféle megnyilatkozása keret csupán. Helényinek ez a korszaka: pszeudo-reneszánsz, pszeudo-barokk, pszeudo-manierizmus, pszeudo-szürrealizmus, pszeudo Pop-Art. Csak egy valami nem pszeudo: Helényi. Helényi iróniája. Második sorozatában is döntő szerepet kapott a geometria, én úgy mondanám: humán geometria. Ö más — jobb — gyűjtőnevet adott a szériának — Testmás. Ezt az új főnevet a régies „arcmás" mintájára képezte. Az archaizálásra talán azért gondolt, mert ezekben — odi et amo — a 19. századi müncheni akademizmust is felelevenítette volna. A festményeknek egységes az ikonográfiája: az emberi test. Közelebbről: a férfiakt. A festő megelégelte az örökmozgást, a dinamizmust, most minden statikus, az alakok beállítása pedig frontális, kivéve, ha a modell hátraarcot csinált. A Helényi-féle testmás jelentése többrétű. Leképezi a felületet, az emberalak küllemét, pompás izomzatát, ugyanakkor föltárja, publikálja az emberi test fölépítésének kánonját. Modellje egy 183 centiméter magas férfi, ebből a típusból vonja le konklúzióit. Fölállít egy törvénytárat, ugyanakkor hosszú orrot mutat saját törvényeinek. Nem titkolja, ha művészi célja érdekében netán csalna: a mű a fontos, nem a dogma. Geometriai tételeit — pszeudo-tételeit ? — I (Tengelyes szimmetria), illetve X (Középpontkeresés I— Ily alakú segédvonalakkal erősíti. Ezeket a jelzéseket a csupaszon hagyott vászon egy-egy csíkjával jelzi, adja meg a képen. A hiátusok nem bontják föl az alakot, hanem szerves egészet alkotnak vele. Néha úgy érezzük, mintha a figufa rudat tartana a kezében, máskor ez a rúd, mintha folytatása volna a felkar vagy az alkar csontjainak. Amint a Barbár geometria darabjain a nyers vászonmezők, a Tesímas-ciklusban is az üresen hagyott sávok egyenrangúak a festett részekkel. Olyanok, mint a szobrászatban a negatív forma vagy a zenében a szünet. A Testmás bárminő valós, nem hiperrealista; más a megközelítése, mondanivalója is egészen más. A 7"esrmds-kiállításon a képek nem egy sorban, hanem összevissza lógtak, volt, amelyik a földön állt. A konzervatívabb lelkek viszolyogtak, a modernebbek tapsoltak a rendezésnek. Pedig semmi formabontás nem történt. Helényi — mint a Barbár geometriában láttuk — megint élt kedves módszerével, a kivágással és az elvágással. A hagyományos festészetben is van kivágás, szemünknek természetes a térdkép, mellkép, arckép. Helényi ollója történetesen másutt vágott, mint szokás —hol a szájnál hol a szem aiatt, hol derékmagasság 25 Tengelyes szimmetria, 1981. Cinkmaratás, papír, 45,7x15,8 cm Tengelyes aszimmetria, 1981. Cinkmaratás, papír 45,7x15,8 cm