Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Szenkuthy Miklós: Szecesszió: századvégünk modellje

rutin ijesztő próbababája, — kőiben empireruhák kokettériája, égő test (esetleg) és gyereklánykorában lila-karikás bűnjelek. Az albíróné egy olcsó csóktól a paráznaság máglyájára került, de (pár óra, pár nap) így végzi: „No, hála Istennek, csakhogy most már vége van ennek a kellemetlen ügynek". Az Anyagyilkosság áldozata: már „születésénél fogva" nem szeret se férjet, se szeretőt, se gyereket, bizsergeti valahol a sexus, kacér, de unja az „oktalan érzelmeket" (egyébként banál-bankhivatalnok partnere: dettó...). És a „Souvenir"-nowéüa Sárikája? A szinte patologikusán zárkózott, patologikusán nimfomániás leányzó depressziós, agresszív, fekete-narcista, ráncos vénlányságba menekül. A színfalak mögött és a rivalda előtt ott dübörög, dobog az 1908-as, 1914-es évek kurva-klasszicizmusának kavalkádja: egy gyógyszerész-hallgató csak a „rossz nőket" szereti, kéjenc, vérbő, fantaszta, raffinált és mániákus (... „Csáth Géza, hol vagy?" — kérdi az Ür...), aztán persze halálos beteg lesz („A Halál és a Lányka"...) és, ezt tudva, a szerző, sajátmagáról is: megírja a határt nem ismerő gyönyörködés (ópium) hittanát, hitvédelmét, üdvözítő mártíriumát, a kéjt, — bölcseleti, ismeretelméleti szempontból (öngyilkosán...) trónra emelve! Miközben a szecesszió kurta katekizmusát és 1980 felé kisugárzó dogmatikáját próbáljuk egy cikkecske szűk mellénye alá szorítani: ne feledjük, hogy szerzőnk, a Gyönyör Skolasztikusa csupa gyöngédség, szeretet, részvét, melegség, megértés, Mozart Kerubinjával rokon, örök-gyermeki szívében (hogyne lenne jogos a hasonlat, hiszen Csáth nagyszerű zenész volt), — bűne sose volt, csak az idegek átka tette elátkozottá, — „poéta maledictus", „pictor maledictus", olvassátok és nézzétek Beardsley (1872—1898) életrajzát és rajzait. 4Kerubin találkozása marquis de Sadedal, avagy variációk a pubertásról. — • Egy ártatlan diák naivan szerelmes egy leányzóba, ábránd, álom, szenthülye pityergés és akaratlan öngyükosság. Egy másik ártatlan diák (de eszes! de művész! de tudós! de mítosz-szülő!) — Csáth Gézának hívják — Budapest utcáinak „fotografáló" vándora, „fin-de-siécle" Perseusa; orvostanhallgató, barátja nincs, Priapus fogadott fia, de! de! „mulatni" utál, a gimnáziumot halálosan gyűlölte, a kórbonctan taszítja-bűvöli, Andersen mesevilága kiirthatatlan belőle, a pesti divatkereskedések kirakatai: nimfettek lárvái, pikáns fétisek. És a két diák után két gimnazista (testvérek): állatkínzók, kutya-nyúzók, a „fájdalom misztériumának" kínszomjas, beteg megszállottjai, állat-agónia, bagoly-haldoklás orgasztikus szemlélői, álmodói, voyeurjei és végül hogy egy félig-álom, félig naturakurvának ékszereket vihessenek, precíz tárgyilagossággal megölik gyűlölt anyjukat. Az „ölni vágyás állati kéje" (másokban ? tán titkolt, önvád-bélelt magában? Kerubinó lelki csontváza ?) opusának félelmetes orgonapontja: közben egy gyilkos arról is beszámol, hogy miután megfojtotta áldozatát: „rettenetes csömör" tölti el lelkét (Istenfalás, nőfalás után nem untig ismert-e ez a menetrend? ...), ráadásul komplett hülyének érzi magát a gyilkos úr és megbénult elátkozottnak, pesti Káin. Közben „Géza" egy halott anyjának (aha! aha!) dedikált elbeszélésben arról beszél (pubertás), hogy reggeli imádság közben milyen kéjjel szopogatta magában édes anyanyelvünk legobszcénabb szavait. Kis-manóka „lélekbúvárok" is tudják, hogy az ilyesmi kamaszkoron túlbukott urak és hölgyek divertimentóiból sem hiányzik. És nem hiányzik „Gézából" a kényszerképzetes szomjúság az önéletrajz, a kikiáltó gyónás után, — a szent-ágostoni, rousseaui szent exhibíció, önostorozó vezeklés és alsóneműt mutogató pikántos kacérság. Még szépség is van a konfessziók irodalmi butikjában: Géza ifjúkora, ereje, tavaszi vitalitása, festészete, csupa öröm és elragadtatás és közben érett elme és tavaszvirágban a finom modern féreg. Elme: tudja már, hogy ne reménykedjünk későbbi és távoli jókban, a jelen habzsolása a jó (ha van mit...). A modern féreg: imádja ezt a tyúkot, azt a démont, ezt a sex-masinát, azt a tingli-tangli szubrettet és ha eltűnnek ? — fene törődik velük! — avagy szalonképes stüusban: „nem fájt a szívem (értük) egy pillanatra sem". Dr. Brenner József (Csáth Géza) ex librise Sassy Attila rajza 50 Psyché! Századforduló fattyú leánya! — Neurózis, hisztéria, mani• feszt őrültség, szerelmi lélektan (oh!) „finom remegések", lidércnyomásos álmok Bosch festőtől diktált, kötelező pokol-garnitúrája — Csáth opuszában a készlet gazdag, karácsonyi okkázió. A második mondat e szerény passzusban csak ez lehet: milyen rendkívül izgalmas, (nem mi izgulunk először ezen), hogy a horrorok horrorát halmozó ifjú Kafka (később már csak misztiko-misztifikált, szublimált szorongásokról van szó) a legklasszikusabb, legegyszerűbb, legtisztább stílusban ír. Valamiképpen: morfinizált, pavorizált, timorizált Csáth Géza sem zuhan álomzagyva stílusmoslékba, hanem ő is, ő is, nyelvezetben, kompozícióban kristálytisztán klasszikus. Giccsek giccsét, guignolok guignolját is szinte „clarté francaise"-zel, 17—18. századi világossággal el tudja fogadtatni (tiszteletlenség a kivételnek. ..). Ingyenkenyér Freud Zsigmond kezéből az Egyiptomi József-novella. Kávéházban (századkezdet fél irodalmának büdös bölcsődéje) egy ideges ember meséli el álmát. (No! a legelső sorokban máris otthon érezhetjük magunkat...). A festő Csáth édes-mefisztós megjegyzést tesz a „naturalista piktorokról", aztán kezdődik az álom. Egyiptom, Nüus, íbisz-madarak. Rögtön az álom hitvédelme (... egy morfinista pro vita sua...) — totá-Csáth Géza 1906 nyarán a Miklós utcai ház udvarán 22