Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Szenkuthy Miklós: Szecesszió: századvégünk modellje

SZENTKUTHY MIKLÓS Szecesszió: századvégünk modellje Csáth Géza elbeszélései 1

Ajánlás, Múzsák hívása és díszlet. — Az ajánlás, a dedikáció az 1900-as • évek Budapestjének szól. Csáth Géza legtöbb novellájának éltető — és sajnos pusztító — eleme és közege a század-véges század-kezdő nagyváros, hamis ragyogásával és igaz nyomorúságával. Kávéházak, utcák, terek, orfeumok és operettszínházak, gázlámpák és ívlámpák (dekadens Páris hencegő epigonjai...), néven nevezett Magyar-utca a rossz-lányok Maison Fridá-jával, a Dunaparti Korzó, hol illanó Krúdy-nosztalgiával, hol haláltánc, vad, maszk-tépő kedvvel. A Szomory Dezsőnek ajánlott A Kálvin téren c. tabló fölér féltucat társadalmi regénnyel, drámával, szociológiai gyilkos és lírikus revü vei, „exis2tencialistának" bús-iktatott bús bölcselkedéssel, nihilista bábszínházzal: rendőrök, melósok, varrólányok, diákok, koldus-koszos tisztiorvosok (hogyne tudná Csáth: mi is az? miféle sors? — hiszen ő is orvos, csak éppen betegebb a betegeinél ...); — papok is vannak, csak éppen Isten maradt ki a reménytelen buliból, — utolsó szavai efféle stilisztikai lélekharangok: kétségbeesett elsüllyedés, érthetetlen bánat, fénytelenség félelme. És a Kálvin-tér reális és kísértet-statisztái, fekete Múzsái — „elhalt, elpusztult, sárba taposott, elvénült erő, amelyet az emberek, a siető, dolgozó emberek, leányok és fiúk itt elhullattak...". Lánchíd, Keleti Pályaudvar (ópium- és morfium-álmainak irgalmatlan, prózai-precíz topográfiai kontrasztja) és a robot-rongygyá agyondolgoztatott varrólány vágyálmaiban a Gerbeaud-cukrászda XIV. Lajos-szobája, a Stefánia-út fiákereiben a luxusburzsoázok (kimázolva, feszület-nyakékkel, parfiimös perverziókkal, röfögő disznókereskedő férjekkel és strici-gavallérokkal...). 2Arcképfestés, jellemfestés virtuóz fokon. — Minden figurája, külsejében, • belsejében, öltözékében és szerves környezetében, plasztikus tökéletességében, banalitása sírgödrében, színében, szagában, gesztusában és grimaszában, színpadra tolakvó szóhasználatában, szuggesztív hangsúlyaiban olyan, hogy (minden bádoghangú, idegenforgalmi kommerc-sovinizmus nélkül) leszögezhetjük: legméltóbb társa Csehovnak, Maupassant-nak és a novella-múzeum többi nagy szobrának. A legmateriálisabb, legnaturálisabb (és persze, Csáthnál, szinte huhogó kísértet,idéző) vénasszony (Mariska az anyjánál): mikor cérnahangon, véngitárral énekel, Csokonait, vakon. Mikor az elzüllött, lecsúszott, elcsúszott sebész (Csáth a lebukottak ikonosztázát festette meg) — „harmadrangú külvárosi kávéházban" — zseniálisan vagy őrülten (esetleg rokonság ez néhanapján?) arról beszél, abszint-vedeléstől halálraítélve, hogy kioperálja az idő érzékelését az emberi agyvelőből (csak Csáth, az orvos, tud ilyen meggyőzően embriók kopoltyúiról beszélni). A figurára és miljőjére odapingálta a századvég és századforduló minden dekadenciáját, — valóságos dekadenciát és művileg, művészeti stílusként kultivált (néha egész becsületesen öngyilkos) kosztüm-dekadenciát: Dezillúzió halotti tora, Baudelaire-ektől szcenírozva, Beardsley-ektől koreografálva, „Desillusions-Roman" címen megteoretizálva. Valahonnan balról vagy jobbról önéletrajzszagot szimatolunk egyik „legreprezentatívabb" portréjában: a halálos beteg bárót, aki sírbatételig játssza Don Juan nagymondain, nagy-táncos, nagy-csókos szerepét, tündéri lányok szeráf-szűz, szecessziószemérmetlen kara lebegi-libegi körül, hogy (... Csáth, a korboncoló...) — hulláját, állát szalvétával kössék fel és a Szent Maszkot, a Heroikus Hazugságot, a bárót egy ronda rendőr-őrszobába lökjék. És egy szűkebb duettino: az egészséges, pedáns, buta, tehát boldog, cvikkeres középvagy nagypolgár albíró, akinek feleségét potyán megcsókolja a hivatali ingyen-orvos (Csáth az ópium sűrű-színes fátyolán keresztül a legvilágosabban látta a pesti és vidéki szép-szecessziós, szép-kapitál szocietás minden rétegét, Daumier karikatúrái közé kívánkozó vezér-figuráját). Ford Madox Ford regénye, A jó katona jut eszünkbe: ebből a kis remekműből kiderül, hogy a legszolidabb, legfeszesebb, legmorálisabb család tagjai: kvázi minden képzelhető bűn lepráját rejtegetik szmokingjaik és ékszereik alatt. Üri szüzek perverz álmai.. . Lásd (nagyon lásd!) Kozma Lajos szecessziós illusztrációját Ady Endre verséhez. Imént jeleztük, hogy Csáth a szamárfejű nagyurakat befúródó nyíl-szemmel látta; de éppúgy a disznófejű nagyurakat is: a bankárt, aki az életét megmentő kistisztviselőnek nem engedi, hogy nála viziteljen, — a milljomos bankár „pártütő" szocialista fiát, — a megnyomorított varrólányt, aki ha egy percet késik a napi tizenkétórai munkaidőből: azonnal órákat vonnak le fizetéséből. 3Kéjnők, beáta angelikák, szfinxek és szökevények a Semmibe. — Majdnem • misztikus fokon csodálatos az az összhang, párhuzam, sőt azonosság, mely Csáth Géza írott világa és a szecesszió képzőművészete között van, döbbent és mámorít. Szerelmi, erotikus, szexuális világához (a három szó három szirma Afrodité méregvirágának) bevezető és kulcs: Vaszary János két képe. Az egyik a Vöröshajú Női Akt: démon, hetéra, satanissa, „femme fatale", kéjkárhozat, perverzió. A másik az Aranykor: szűzies pár, ábránd, álom, líra, a tisztaság sejtelmes babér-kertje, persze azért... És ha tetszik: a finálé? Gulácsy Lajos képe, A Varázsló Kertje és Csáth Géza novellája: A varázsló kertje! Mi van a kertben? Először is döntő az, hogy a varázsvilág, kéjvilág nem azonnal, ott a „helyszínen" kezdődik, hanem ? Budapesti pályaudvaron, legtriviálisabb környezetben (egy!) és „későn érő intelligens világfiák" (kettő!) mutatják meg a szerzőnek. Kábulatot, ájulatot lehellő csodavirágok, gyilkos rablók, apa-ölők, gyerek-darabolók (a Varázsló védi őket! Mintha végső esztétikum, végső libidó, végső szadizmus egyértelmű volna...), — a virágokból nők lesznek, a Varázsló orgiázik háremében és (Heinrich Heine-jellegű befejezés) — „huszonötperc múlva indul a vonatunk". Ennek az elbeszélésnek ikre, minden motívumában, a Délutáni Alom: virágok, álomgrófnő, szirénkedés, kísértetjárás, Oltáriszentség, arcfestés, hullák és „táncrend"—: valami preraffaelita Gruppensex. Vörös Eszti? Édes Freud-recept: Andersen-imádó gyermek, cseléd-dajka Esztit mesére rá, mesébe bele-imádó, induló „pubes" és 18 éves, pornós és tündér halálig zenélő kétszólamú invenciója, romladozó katolicizmus, önéletrajz, orvos-egyetem (Budapest! Budapest!). Tündér-Eszter kurva lesz, de szebben szeret Júliánál, — megjelenik Andersen kísértete és Eszti (kéj, líra, mese, cseléd, Ariel és Miranda) eltűnik, hűtlenség ultra-abszolútuma, közöny érthetetlen hiper-abszurduma, a Semmi. A nők közönye, blazírt spleenje, eltűnése, szinte diabolikus sex-nihilizmusa a paradicsomi, ópium-vegyértékű nászágyak után — állandóan „nyűgözte" Csáth Géza tapasztalatát és fantáziáját: e kettő, író-névre méltó írónál — egy! A disznótoron defloreált kislány is már ilyen. Egy másik díszes defloreáta — Jolán — hasonló lélektani, józan-nő»-21