Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Scheiber Sándor: Arany János egy verséhez

rom pedig megtiltotta, hogy egy rossz szót is mondjak az apjára. Ha nem kapunk legalább egy mosókonyhát, kénytelen leszek albérletbe menni, mert a részeg ordítozásra rámegy a házasságom. Vajon mikor lesz szerencséje ? Mielőtt bárki is azzal vádolna, hogy túlzottan komor történetekkel igyekszem vázolni a fővárosi lakásgondokat, gyorsan keresek egy boldog beszélgető partnert, akinek a neve szerepel a végleges névjegyzéken. Máriára egy 16 négyzetméteres szükséglakásban találok rá. — Mit akar tőlem hallani — hárítaná el a beszélgetést —, hisz nekem most boldognak kellene lennem. Meglep, így aztán szétnézek az egyik főutcáról nyíló üzlethelyiségben, amelynek biztonságát az ablakain elhelyezett rácsok szavatolják. Szükség is van erre, mert néhány méterrel odább későig nyitva van a kocsma, melynek vendégei bizony gyakran összetévesztik Mária ajtaját a mellékhelyiséggel. És mivel az ajtó zárva, a fiatal nő gyakran takarítja mások piszkát reggelente. A lakásnak nincs ablaka, az utcáról ágaskodás nélkül beleláthat bárki a fiatal nő tányérjába. A leleményes bérlő a helyiségből függönnyel leválasztott vagy két négyzetméter nagyságú konyhát, a „szobát" pedig a két járóka, és az asztal zsugorítja miniatűrre. — Ha annyira akarja, hát jegyezze nyugodtan — biztat —, voltam ágybérlő, aztán előlépten albérlővé. Miután a gyerekek apjával nem házasodtam össze, tartásdíjat sem az első felesége, sem én nem kapok. 3200 forintból élünk hárman. A gyerekeket a barátnőm lakásában szültem, aztán biztattak, hogy menjek csak be a kerületi párttitkárhoz, hiszen kevés ember végzett annyi társadalmi munkát, amennyire én időt szakítottam. Csak annyit ígért, ha lehet, segítenek. Fél évig vártam erre a szükséglakásra, ahol 1981 vége óta lakom. Tudtam, hogy nem remélhetek valami mesés lakást, de ennél jobbra számítottam. Mert, ha kell, mutatok magának a környéken öt olyan szükséglakást, amelyiknek alapterülete legalább negyven négyzetméter, ahol konyha van, amelyikben bent van a mellékhelyiség. De azokat egyedülálló emberek kapták, akik jószerivel csak aludni járnak haza. Én pedig in vagyok két gyerekkel konyha nélkül. A matracok megpenészedtek és elrohadtak alattunk, a vakolatot lassan megeszi a salétrom. És soha nem tudtam rávenni egy előadót arra, hogy legalább jöjjön el ide, és nézze meg, milyen körülmények között nevelem a gyerekeket. Mindig azzal nyugtattak, csak türelem, csak türelem, programos vagyok, és vannak 7—8 négyzetméteres szükséglakások is. De akárhányszor ezt hallottam, már a hideg futkározott a hátamon. A gyerekek tartották bennem a lelket és az, hogy elképzeltem, milyen lesz a lakásom. Most már boldog lehetek, de mégis félek, mert kiszolgáltatott vagyok, hiszen félelmemben biztos elfogadok bármit, csak szabadulni tudjak innen. Már az sem érdekel, ami a lényeg, hogy otthon leszek. SCHEIBER SÁNDOR Arany János egy verséhez Görgey Arthur leányának „Görgey Arthur külföldön olvasta A nagyidai cigányokat, elértette célzásait, s midőn 1867 után hazatért, fölkereste a költőt. Leánya, Berta, előbb is többször megfordult Pesten rokoni látogatáson. Ilyenkor felkereste Aranyékat. így kérhetett egy verset emlékkönyvébe." Ezt írja Voinovich Géza magyarázatul az alábbi vershez, amely a kritikai kiadásban jelent meg először (VI. kötet Bp., 1952. 138.): Mese, mese: mit találtam E világban járván ? Szép ibolyát villámzúzta Délceg cserfa árnyán; Oroszlánnak felszakított Kebeléből mézet* — így elegyít erőt bájjal Az anya-természet! (1865. n

°v- 21.) Arany csillag alatt odaírja a kép forrását: „Bírák könyve. XIV. 8. A. J." A Biblia elmondja az idézett fejezetben, hogy Sámson elmegy szüleivel Timnába háztűznézőbe a korábban megpillantott filiszteus leány házába. A timnai szőlőknél egy fiatal oroszlán ront rá. Sámson csupasz kézzel széttépi. Amikor újból útrakelt, hogy feleségül vegye választottját, az oroszlán testében méhrajt és mézet talált. Az esküvői lakomán harminc filiszteus fiatalnak találós kérdést tesz fel: „Evőből étel, erősből édes. Mi az ?" Hétnapi sírással a feleség kicsikarja urától a megfejtést, s elárulja népe fiainak. Sámson rögtön tudja, honnan fúj a szél: „Ha nem szántotok üszőmmel, nem találjátok ki rejtvényemet." Arany a bibliai képet már 1848-ban használja Alom — való című költeményében: De midőn a remény oly igen tünékeny, A kétségbeesés az én reménységem: E kettészakított oroszlán kebele Szebb remények édes mézivei van tele. A Görgey Berta emlékkönyvébe írt vers hasonlatához azonban nemcsak a Biblia szolgált forrásul, hanem egy kor- és költőtársa, Szemere Miklós (1802—1881) értelmezése is. Arany nagyon megszerette Szemerét. 1855 óta leveleztek. Még ez évben meglátogatta Tompával Görgey a kislányával Lasztócon. A következő évben Szemere volt Nagykőrösön. írásait is értékelte Arany: „van néhány excellens verse... különösen a ,Kedvteléseim' a/ enyedi albumban" — írja sógorának, Ercsey Sándornak (ÖM. XVI. Bp., 1982. 629.). Szemere Miklós így vall Aranynak ars poeticájáról 1856. április 10-én: „Azonban egyet mondok, kettő lesz belőle: én szeretem a mézet, de ott, ahol azt Sámson találta, az oroszlán szájában. Erő s lágyság együtt, — mint jelzé azt a görög a bikafőn táncoló grátiákkal. Azonban természetesen nem mondom s akarom, hogy e kettő minden legkisebb versecskében is egyesüljön" (688.). Ez a levélrészlet merült fel a költő emlékezetében kilenc év múltán az emlékkönyvbe jegyzett versében. 20