Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Seregi László: Málló szállók

szállodavállalat. Csak találgatni lehet az okát, miért nem vitték el. A legvalószínűbb magyarázat: akkoriban mindenkit megfertőzött a beruházás vírusa. Aki csak tehette, építtetett, újat, szépet, erőt sugárzót, ahelyett, hogy meglévő értékeivel jobban gazdálko -dott volna. Pedig már annak idején nyilvánvaló volt, mi vár ránk. Vészterhesen közeledett a gazdasági recesszió előszele, az olajválságnak meg éppen a kellős közepén tartottunk. Mégsem tettek egy lépést sem a régi, patinás hotelek érdekében. Annál több esemény zajlott viszont a bankközpontokban. S hogy nem véletlenül, az hamarosan ki is derült. Osztrák barátaink, már csak a régi ismeretség, szomszédság okán is, készséggel felajánlották segítségüket, megteremtve ezzel az új építkezések anyagi alapját. Azt senki nem vitatta: szükség volt új, magasabb követelményeket kielégítő szállodákra. De akörül már megoszlottak a nézetek, hogy pontosan ilyen — elsősorban a nyugatiak pénztárcájához méretezett — szállodahelyek kellettek-e ? Nem érhettük volna be kisebb, megfizethetőbb, emberléptékű házakkal? Miért ragaszkodtunk a nagy világcégekhez? És egyáltalán : miért kell froclizni az embereket azzal, hogy ismét lett-van valami, amihez úgyszólván semmi közünk. Szauter István nem tagadja, hogy van logika kérdéseimben, de hogy a szállodatudományhoz nem értek, azt megint bebizonyítottam. Mert ha egy A Kárpátia sörözője és étterme kicsit is jártas lennék a szakmában, tudhatnám, hogy nálunk — és szerte a világon — minden ott kezdődik, hogy eldöntik: kiknek építik a szállodát ? Vagyis mások a szempontok, ha Nyugatról, s mások, ha Keletről érkezik a vendég. Előbbi esetben magasabb igényeknek, kívánalmaknak kell eleget tenniük. Tévedés ne essék: ez nem diszkrimináció — mondja Szauter István —, hanem nyílt üzletpolitika. A nyugati vendég többet tud fizetni, ráadásul kemény valutában. Viszont csak akkor hajlandó mélyebben nyúlni a bukszájába, ha biztosítjuk a kényelmét. Ki hol száll meg, ez alapvetően bizalom kérdése. A nagy hotelláncok e tekintetben jókora előnyben vannak velünk szemben: ismerik és elismerik őket mindenütt. Az ésszerűség diktálta tehát, hogy velük kerüljünk kapcsolatba. Az ő nevük, a Hiltoné, a Novotelé, Hyatté védjegy, s egyben garancia arra, hogy aki igénybe veszi szolgáltatásaikat, nem csalódik. Az együttműködés azért is hasznos, mert nemcsak nekünk kell gondoskodni a vendégkörről. A Novotelben a Novotours, a Pentában pedig a British Airways, a Swissair meg a Lufthansa utasai szállnak meg. A nyereségességet tehát nem fenyegeti semmi. A magyar szállodai alkalmazottak munkájával meg vannak elégedve az Intercontinental és a Hilton vezetői is. Minden valószínűség szerint ez a véleményük a többieknek is. Ellenkező esetben nagy baj lenne: futhatnánk a pénzünk után, s elegendő vendég híján a tervezettnél hosszabb idő alatt törleszthetnénk csak az adósságot. Amit, persze, hogy el ne felejtsünk, az utolsó fillérig konvertibilis devizában kell visszaadni. Devizát viszont — ebbei. a kérdésben messzemenőkig oszthatjuk a főelőadó véleményét — csak kontinensünk nyugati féltekéjéről jövő kuncsaftoktól szerezhetünk. Magyar állampolgár, példának okáért akkor alhat a Forumban, ha valamelyik ismerőse meghívja egy éjszakára, befizeti az amerikai nagybácsija, vagy van e célra két és fél ezer forintja. Szaunázni, sörözni, enni viszont bármikor, bárhová mehet. És akaJnak, nem is kevesen, akik bemenjek egy kávéra. Vagy csak úgy oézelödni. Kell egy kis idő az új szállodáknak, amíg kialakul az optimálisnak tekinthető forgalmuk, s bővebben kezdenek csordogálni a dollár- és márkafoirások. Mikorra várható az igazi fellendülés ? A szakember szerint, minden jel arra vall, hogy ebben az évben már beválnak a számítások. De mi lesz a régi, nagy hírű hotelekkel? Úgy járnak, mint az Erzsébet, amelyet idestova öt évvel ezelőtt be kellett csukni, mert annyira leromlott a? állapota? Hogyan jutottunk el idáig? Anynyi bizonyos, hogy nagyobb körültekintéssel talán meg lehetett