Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Ábrán László: Az északi kapu — A tanácselnök mondja

IV. kerület A tanácselnök mondja Újpestet 1950. január elsején csatolták a fővároshoz. Sokáig olyan volt a helyzete, mint új fiúnak az osztályban. Bizalmat­lanul méregették, vigyázó sze­mek tapadtak rá, figyelték min­denfelelől — lássuk, mire képes; sikerül-e beilleszkednie, lépést tud-e tartani a többiekkel Hogy folytatódik-e vagy las­súbbodik a városiasodás folya­mata (már a felszabadulás előtt is az ország egyik legnagyobb és legfejlettebb városa volt), ez nemcsak rajta állt. A központi pénzforrások jó időre bedugul­tak. A városatyák úgy gondol­ták, hogy Újpest eleget kapott a felszabadulást követő években, s más kerületeket vettek sorra. A döntő változást a hetvenes évtized hozta meg. — Ne mondjuk, hogy földindu­lás, mert nem ez a legszerencsé­sebb kifejezés talán, de valami ha­sonló történik az utóbbi években Újpesten. Házsorok, utcák tűnnek el, hogy újaknak adják át helyü­ket. Ezer és ezer ember vándorol el a kerületből, s ezrek áramlanak ide. Kovács Ferenc tanácselnök, mint aki valamilyen nehéz fel­advány megoldására készül, vé­gigsimít a homlokán: — Találóan jegyezte meg va­laki nemrég: oiyan méretű a re­konstrukció, mintha Vácot vagy Szentendrét öt év alatt teljesen lebontanák és újra felépítenék. Csakugyan teljesen átalakuló­ban van a kerület képe, arculata. Az első, 1982-ig tartó ütemben 5813 elavult, komfort nélküli la­kást bontottunk le, és 9588 kom­fortosat építettünk. Átadtunk négy általános iskolát, öt óvodát, hat bölcsődét, egy orvosi rende­lőt és egy gyógyszertárat. — Mekkorák az új lakások? — Átlagosan 52 négyzetméte­resek. Van közöttük nagyobb is: 72 négyzetméteres, két és féi szoba, hallos. Nincs viszont egyszobás. * „Új-Pest, a főváros serdülő leánya, az ifjú élet kellemeit tár­ja még elénk. Leginkább kerté­szek és rézmívesek lakjájc. Egy­szerű, itt-ott csinos, még leg­inkább emeletek nélküli házai, többnyire virágos vagy vetemé­nyes kertekkel, itt-ott gyümölcs­fákkal s egész szőlőültetvények­kel tarkázva, a nagyvárosi zaj közelében valóságos üdítő ha­tással vannak. Sokan kezdik nya­ralóul is használni..." (Vasár­napi Újság, 1867. 53—54. old.) — Aligha kell különösebben bizonygatnom, hogy ez a leírás már régen nem illik rá Újpestre. Még kevésbé fog ráilleni a közeli jövőben. A rekonstrukció foly­tatódik. A második, 1987-ig tar­tó ütemben 6152 lakás, egy 24 tantermes iskola, három óvoda, három bölcsőde, egy orvosi ren­delő kerül tető alá. Újpesten már ma sincs olyan gyerek, akit ne vennének fel bölcsődébe vagy óvodába. — A VI. ötéves tervben 11 mil­liárdot költenek Újpestre. Meny­nyivel járul ehhez a tanács? — A VI. ötéves tervben 123 millió forint a községfejlesztési alap. Ezt tudjuk adni, ez pedig a szóban forgó összegnek nagy­jából századrésze. — A rekonstrukció tömérdek gonddal-bajjal jár, egyebek közt a közlekedésben, az egészségügyi és kereskedelmi ellátásban. Mi több, egész családok s kisebb kö­zösségek életét „programozhatja át". Ne térjünk ki most ezekre külön-külön, hiszen valamennyien könnyen képet alkothatunk róla. De azért beszéljünk egy régibb, úgymond a kerülettel született rendellenségről — a környezet szennyezettségéről. M/t tehet ez ellen a tanács? — Újpestnek sosem volt hegyvidéki levegője. A gyors ütemű ipari fejlődés a „ludas" ebben. Ráadásul lakóházak közé ékelődtek be a gyárak, üzemek. Aki elhalad a külső Váci úton, a bőrgyár előtt, az ma is érzi, hogy ott nem rózsaolajat párol­nak... Mi elsősorban a meg­győzés eszközével akarunk hatni a vállalatokra. Nem minden eredmény nélkül. Sok nagyüzem szerelt fel az utóbbi években megfelelő berendezéseket. De nem mindig csak ezek segítenek. A bőrgyárban például egy ideje nem a szabad ég alatt tárolják a nyersbőrhulladékot, s ez érez­hető a környék levegőjén is. Végső esetben bírságot szabunk ki: a múlt évben 600 ezer forint­ra rúgott ez az összeg. — Az itt élők mindig híresek voltak lokálpatriotizmusukról. Dr. Pesta László, az országgyűlés kor­elnöke, aki 1945-ben a nemzeti bizottság elnöke, majd évekig Új­pest tisztiorvosa volt, egyszer azt mondta: „...itt él a legke­vesebb önző ember. Az újpestiek­ben nagy hajlam van az összefo­gásra, egymás segítésére". Egyet­ért ön ezzel? — Ha van is benne némi sze­retetteljes túlzás, igen. Számos tanújelét, példáját adták és ad­ják ennek. Kivált az utóbbi évek­ben tapasztalhattuk, hogy meny­nyire ragaszkodnak szűkebb hazájukhoz. Szinte alig volt olyan, a lebontott házakból ki­költöztetett család, amely ne akart volna a kerületben ma­radni. Sajnos, csak 60—70 száza­lékuknak sikerült. Sokan, ami­kor megtudták, hogy másutt kapnak lakást, azt kérték, hogy legalább a szomszédaikkal köl­tözhessenek egy helyre. Hadd mondjak még egy jellemző szám­adatot is: a múlt esztendőben több mint 34 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a kerület lakói. — Helyeselné-e, hogy utcát ne­vezzenek el Ugrón Gyuláról, az 1907-ben megyei, ún. rendezett tanácsú város első polgármesteré­ről? — Tudom, hogy sokat tett Újpestért, de úgy gondolom, mellette vannak még mások is, akik ugyanúgy megérdemel­nék, hogy névadók legyenek. Például Andrásfi Gyula, aki öt évig állt a kerület élén, s mun­kálkodott érte fáradhatatlanul. — Mit tart ön munkája leg­főbb tehertételének? — A fölösleges papírgyártást, a túlzott adminisztrálást. Sok a belső utasítás. Több, mint amennyit lelkiismeretesen vég­rehajthatunk. Mindent nyakló nélkül igyekszünk írásba foglal­ni. Nem mindig valamifajta bü­rokratikus óvatoskodás az oka ennek, hanem az, hogy csök­kent az adott szó hitele, értéke. Pedig nem egy ügy elintézhető lenne szóban, telefonon vagy értekezleteken. A magam poszt­ján arra törekszem, hogy a házon belüli vagy a társszervekkel foly­tatott levelezést a legszűkebb keretek közé szorítsam. — Hányan dolgoznak a tanács­nál? — Száznegyvenegyen. — Sokallja vagy kevesli ezt a számot? — Őszintén szólva, ha min­denkiben kellő fokra hágna a hivatástudat, az ügyszeretet, néhány százalékkal csökkent­hetnénk a létszámot. Bár hozzá­teszem: Újpest lakossága úgy­szólván napról napra nő — jelen pillanatban 82 ezer—, s ez foko­zott gondot ró az ügyintézőkre. — Engedje meg, hogy végeze­tül néhány, személyes természetű kérdést tegyek fel. Mióta áll a tanács élén, s hol dolgozott koráb­ban? — Tizenhat évig a Chinoin gyógyszergyár pártbizottsága volt a munkahelyem. Újpest ta­nácselnökévé 1976. május else­jén választottak meg. Vegyipari technikumot végeztem, ötvenöt éves vagyok. — Mennyi a fizetése? — Néhány napja még 9925 fo­rint volt. De a személygépkocsi használatáért járó összeget beé­pítették a bérünkbe, s így most már tízezer ötszáz forint. Jól végzett munka esetén pedig mindehhez még április 4-én és november 7-én jutalom járhat. — Mivel tölti legszívesebben szabad idejét? — Kertészkedéssel. Pestújhe­lyen lakom, családi házban — így van lehetőségem erre. Zöld­séget termesztek, gyümölcsfá­kat gondozok. Szeretek főzni és olvasni. A tévé elé ritkán ülök le, inkább az újságokból tájékozódom. „Titokban" né­metül és oroszul tanulok — mindkettőből szeretnék egyszer levizsgázni. — Sok sikert hozzá, és köszö­nöm a beszélgetést. Á. L.

Next

/
Thumbnails
Contents