Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Tóth Miklós: Fától az erdőt

kiválasztásánál egyetlen szempont érvényesül: a hatalomért vívott harcban mutatott egyéni teljesítmény. A mi sajátos viszonyaink között, elsősorban Trianon után, az erdőterület nagysága kritikus kérdéssé vált. Az eredmény: míg 1950-ben az ország területének 12,5 százalékát borította erdő, ma 17 százalékát. Erről a hatalmas fejlődésről közvéleményünk szinte egyáltalán nem tud. Dicsekedtünk Dutra traktorral, Pannónia motorkerékpárral, varrógéppel, számítógépiparral. Az erdővel soha. Vajon miért? Pedig e nagyon is mérhető teljesítménnyel nem a világszínvonalat, hanem tán a világelsőséget mondhatjuk magunkénak. A magyar erdőgazdálkodás helyet kérhetne Guinnessék rekordkönyvében. Ezzel szemben állandóan kesergünk a mezőgazdaságilag művelhető területek csökkenésén; s az ilyen tematikájú írások majd mindegyikében negatív jelenségként szerepel az erdő területnyerése. Az országban ma is van közel egymillió hektárnyi mezőgazdasági terület, amelynek hasznosítása vitatható és kifogásolható. Értelmes lehetőségként még erdősítése is számba jöhetne. Gondoljunk csak a legelő művelési ágba sorolt elvadult bozótokra vagy a meredek, csupán alibiből művelt szántóterületekre. Az utak és vasutak mente, ezek felhagyott nyomvonalai, meddőhányók, elárvult bányaterületek, kopárok, túlméretezett telephelyek — mind-mind beültetésre váró parlagterületek. Ha elgondolom, hogy a mostanában telepített, sok szórványszőlőn termelt bort valakinek majd meg is kell innia, nagyon elszomorodom. Nem kellene népünk oly szívet-lelket gyönyörködtető, mostanában kivirágzott vállalkozó kedvét felhasználva engedélyezni magánerdők telepítését? Netán ösztönözni is? Hitellel, szaporítóanyaggal, területtel? Igaz, hogy áfát nem lehet meginni, de talán azért arra is szükség van. * A védelem alá helyezés és a fakitermelés elleni tiltakozás, bármily nemes és értékmentő is, nem teremt újat. Lépjünk, bővüljünk, gyarapodjunk! És tiltakozzunk, ha kell, de ne az erdőtelepítés, hanem a nemzeti vagyont herdáló, mindenfajta ésszerűtlen földhasználat ellen. Kiskertünkben, közterületeinken, az országban. Láthattuk: az erdőterület nagysága megfelelő. Probléma mutatkozik viszont az erdők területi eloszlásában. A gazdálkodás eddigi intenzitási foka biztosította: ha egyszer valahová erdőt ültettek, az legalább 30 évig, de átlagosan fél évszázadig erdő is maradt. Nem lehetett és ma sem lehet fát vágásérettség előtt kivágni, hála évszázados erdőrendezési törvényünknek és gyakorlatunknak. Az erdőt nem lehet áthelyezni. Azonban az erdők területi eloszlását módosítani, befolyásolni — ha nehezen és lassan is — de lehet. Az új erdőtelepítések helyének megválasztása hat elsősorban a jövőbeni eloszlásra. A választási lehetőség viszont szinte nulla. Ott erdősítenek, ahol területet kapnak. Mondjuk ki nyíltan: erdő azon a területen jön létre, ami már senkinek és semmire k sem kell. Rossz földön, gyenge talajon, úttól, településtől, ipartól és infrastruktúrától távol. Ilyen elosztásszabályozás mellett az utókor feltehetően szemünkre vet majd egyet s mást. Miért vagy miért nem ültettünk erdőt ide vagy oda? Ezen kellene elgondolkodni, és a döntéshozóknak javaslatokat adni. Például arra, hogy hol, milyenre, mekkorára telepítsék a második budapesti városligetet. Kérdés, marad-e rá időnk és energiánk, ha csak a zöldmáli tölgyfa fennmaradásáért harcolunk? Fakészlet, növedék, hozadék, tartamosság Ha a felhasználás során fában nem szenvedünk hiányt, édesmindegy lehetne, hogy mennyi fa áll még lábon. Ha azonban biztoaz MTI Fotók