Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Cserháti Péter: Múzeumot a végállomásra!

CSERHÁTI PÉTER FÓRUM Múzeumot a végállomásra! Ilyen volt az 58-os villamos végállomásának homlokzata. Polgár Zoltán felvétele Az utóbbi években több írás is foglalkozott a Budapest hasábjain a volt zugligeti villamosvégállomás és környéke jövőjével s a máris mutatkozó anomáliákkal. így például Preisich Gábor A főváros mostohagyereke a Zugliget című írásában (1980/ 11) javasolta, hogy a 158-as autóbuszt trolibusszal helyettesítsék, az „indóházat" vendéglővé alakítsák át, és a környező sétautakat újítsák föl. Mások, mint például dr. Gerle György két cikkben is (1980/3 és 11), főként a végállomás fölé magasodó Hunyad-orommal foglalkoztak, de érintették a megszűnt villamosvégállomás kérdését is. Az ottani állomásépületről egyébként Ráday Mihály tévéműsorában is szó volt. Elhangzott egy ígéret az épület felújítására és megőrzésére. Ebből a helyszínen annyit látni, hogy az épületet magas drótkerítéssel vették körül, nyilván, hogy megóvják attól a sorstól, amelyre néhány éve a volt nagyszénási turistaház jutott, és amelyre a jelek szerint rövidesen egy másik munkásmozgalmi emlékhely, a frank-hegyi (kakuk-hegyi) Kolacskovszky-ház is jutni fog. A magam részéről sajnálattal veszem tudomásul, hogy ez a villamosvégállomás elvesztette eredeti funkcióját. Amikor néhány évvel ezelőtt leállt a forgalom az 58-as villamos vonalán, hosszabb ideig villamospótló busz közlekedett helyette. Ebből a villamospálya felújításának szándékára lehetett következtetni. Feltételezem, hogy gazdaságossági okokból módosult a terv, amit, ismétlem, nagyon sajnálok. Ennek a végállomásnak ugyanis egészen sajátos hangulata volt. Nyilván attól, hogy a szűk és mesterségesen is kimélyített völgyben közvetlenül a Tündérszikla és a Hunyad-orom alá futottak be a sárga kocsik. A végállomás nem egyetlen objektumból, a hangulatos állomásépületből állt, hanem kívüle még kettőből. Az egyik a Zugligeti út hídja, amelyről a lépcső az állomásra levezetett. A másik pedig — mint már utaltam rá — egy mondhatni negatív építészeti műtárgy, a völgyfenékbe vájt pályatest. Ez a mélyített rész a mostani Libegő-állomásnál kezdődik, és mintegy 200 méteren át mélyül fokozatosan, egyre nagyobb mértékben a környező terepszint alá. A végállomásnál már 8—10 méter is lehet a szintkülönbség. Amikor 1982 novemberében arra jártam, a Zugligeti út hídját lezárva találtam, de gyalogosan még át lehetett rajta kelni, és a lépcsőn is le lehetett jutni a megboldogult végállomásra, ahol akkor viszonylagos rend és nyugalom uralkodott. Karácsonykor vetődtem megint arra. A hídnak már nyoma sem volt. A végállomás területének nagy része pedig építési-felvonulási terület benyomását keltette. Remélem, hogy a híd újraépítésére készülnek, és csak arra. Most a másik két építmény jövőjére szeretnék javaslatot tenni, amely tartós és megnyugtató megoldásnak ígérkezik. Legyen a néhai végállomás a hozzá tartozó mélyített pályaszakasszal együtt szabadtéri közlekedési múzeum. Ezt viszonylag csekély költséggel meg lehet oldani-Mindenesetre kár, hogy ez senkinek sem jutott eszébe akkor, amikor még megvoltak az odavezető vágányok. Múzeumi célra azonban megfelelnének elkopott, kicserélt villamossínek is, a lehető legolcsóbb alapozással. 4-500 méternyi kerítésre lenne szükség. Az állomásépületben lehetne pénztár, esetleg iroda (bár arra remélhetőleg nem lesz szükség) és egy őrlakás. A Libegőtől a hídig két pár, a híd utáni részen három, esetleg négy pár vágányon állhatnának a különböző érdekes régi villamosszerelvények, unokák és nagyszülők örömére, no meg Fábri Péter ifjú barátoméra, aki 1980 októberében e hasábokon Azok a régi villamosok címen írta meg ezirányú nosztalgiáit. Ha ötletem megvalósítására nem is kerülhetne sor azonnal, a döntés sürgős lenne. Karácsonykor ugyanis nemcsak a lebontott hidat és az építési előkészületeket láttam, hanem azt is, hogy a végállomás területének távolabbi végére nagy mennyiségű frissnek tűnő föld és betontörmelék került. Ennek rendeltetését a járókelő természetesen nem tudja megítélni, de nekem az volt a benyomásom, mintha legalábbis a területnek azt a részét elkezdték volna feltölteni, megszüntetve negatív építészeti műtárgyjellegét. Miért Zugliget a Zugliget? Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ideírom, amit valamikor a Zugliget nevének az eredetéről hallottam. Amikor Buda egyes részein és különösen a peremvidékeken még javarészt német anyanyelvű volt a lakosság (v.ö. Svábhegy — a 40-es évek végéig így nevezték a Szabadsághegyet), akkor a mai Zugligetet Sauwinkelnek, Disznózugnak nevezték. Ezt az elnevezést őrzi máig a Disznófő-forrás és a mellé települt vendéglő is. Később, a közmodor finomodásának hatására, elhagyták a kezdőbetűt, s lőn a Sauwinkelből Auwinkel (Ligetzug). Amikor pedig a múlt században a két főváros, majd az ifjú Budapest kezdett elmagyarosodni, akkor az újabb nevet le- és megfordítva adták a völgynek mai nevét. Van egyébként városunk Budaőrs felőli peremvidékén egy még érdekesebb földrajzi névmagyarosodás. A Szekrényes nevű hegy mögött van egy völgy. Eredeti német neve Kies-Thal volt (Köves-völgy vagy Kavicsvölgy). A magyarosításkor ezt a Kiest (ejtsd: kíz) egyszerűen kiesnek olvasták, és így lett a ma is kietlenül köves völgyből Kies-völgy (ejtsd: kies). 27