Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Mezei Ottó: Fénykép után, mint Munkácsy

MEZEI OTTÓ Fénykép után, mint M unkácsy Beszélgetés Szabó Ákos párizsi festőművésszel A művészeken és műkritikusokon kívül bizonyára számosan emlékeznek még Szabó Ákos nevére és festményeire, grafikáira, melyeket a hatvanas évek elején többek közt az Élet és Irodalom publikált. 1960-ban végezte el a főiskolát. Peraeczky Géza, aki e reményteljes nemzedék pályakezdését figyelemmel kísérte, a „szürnaturalisták" közé sorolta, elsősorban a 64-es székesfehérvári téli tárlaton való szereplése nyo-Ebéd 1977 mán. Németh I^ajos a „mágikus realizmusnak" nevezett törekvés képviselőjeként emlékezett meg róla. 1965-ben még kiállított Rákosligeten, Tóth Tibor szervezésében és rendezésében, majd Párizsba tette át székhelyét, s ott dolgozott tovább — mondhatni— töretlen munkakedvvel, fokozódó elmélyedéssel. Rendszeresen kiállított, első ízben a Galerie Lambert-ben, ebben a kétes üzleti vállalkozásoktól tartózkodó párizsi kisgalériában. Aztán lassanként elmaradoztak a katalógusküldemények, s további munkássága minden bizonnyal jelentős eredményeit már csak baráti köre és rokonai tartották számon. Tavaly kereste fel szülőhazáját először, majd 1982 nyarán másodszor, rövid időre. Nővére lakásán ülünk, kinn meleg eső zuhog, párizsi módra, gyorsan elvonulónak Ígérkező nyári zivatar. Az első tájékozódó mondatok után főiskolai mesterére, Bernáth Aurélra terelődik a szó, akinek egyik zöld kötésű kötete ott hever előttünk az asztalon. Az emlékezés és a megbecsülés sugallta mondatok — úgy érzem — a lényegre tapintanak : — Amit kaptam, kaptunk tőle sokan, a művészet, a nemes veretű klasszikum őszinte és elfogulatlan tisztelete volt. Ezt árasztotta művészete is. Megítélésében — nem a közéleti személyiség, hanem a művész megítélésében— az utókor, egy későbbi nemzedék bizonyára kíméletesebb lesz, mint azok, akik ma elsősorban az újabb törekvésekkel szemben elfogult Gresham-kör művészét látják benne. Az asztalon, a Bernáth-kötet szomszédságában, 10—12 lapnyi Ektachrom fotó Szabó Ákos kisebb méretű pasztell, kréta, tustoll és akril munkáiról. Minden egyes műről 4—5 másolat, kézbe véve őket és a fény felé fordítva — kivilágosodnak és megszínesednek. Ügy érzem, tökéletes, színhű reprodukciók. Izgalmas pillanatok és percek, az 1976/77 után készült művek nyomán ugyanis — az időpontot „hazatalálásnak", önmagára találásnak nevezi a művész — nagyjából lemérhető, merre vezetett a „szürnaturalistaként", „mágikus realistaként" induló Szabó Ákos útja, akire — a beszélgetés során erről is szó esett — a kinti műkereskedelem nem kényszerített rá kétes művészi eredményekre vezető kompromisszumokat. Az első óvatos fogalmazású mondatom valahogy így hangozhatott: — Különös módon nem érzek törést itthoni és kinti újabb munkái közt, az újabbakból vissza lehet