Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Illyés Gyula, Bella István versei

ILLYÉS GYULA Fogyasztói társadalom I. Én művem-bűnöm is?— hogy hull a csipkés oromzat. Es szobrok ujja, orra letörik. A hódítók közé, kik éjt-nap utca-hosszat rontják a város műemlékeit, hidait, kupoláit, hölgyeit, a martalóc-hadakba engem is besoroztak. II. Tekintetünktől márvány puhul; Da Vinci rajza fakul; lesz Pithagorász tétele roskatag: foszlik plátói álom, fut kanti gondolat — Mind aprólékosabban foly a vad-éhü hajsza, melyből nem vonhatod ki, még élsz, te sem magad. Együtt falunk s emésztünk mi sáska — s juh-csapat: III. együtt szódé utókor! Együtt terel a szajha peplonos gyorsírónő. Magzatmódra épül bennünk Jövőnk s ürül ki mint salak, mig, fogyó jelenünknek végösszegezéséül, — Vigyázz, az ujrajött utódok számára nem marad biztos lakóhely több, mint Urrból és Ninivéből! BELLA ISTVÁN Tévétorna Radnóti Miklós emlékére Kezünket emeljük magastartásba! Helybenjárás: egy-kettő, egy-kettő! Állj! Ujjainkat kulcsoljuk össze a tarkón! Hátra arc! Kezünkkel végezzünk ásó mozdulatokat! Lépjünk a kiásott levegő szélére! Dőljünk előre! (Ha a gyakorlatot kellő történelmi tapasztalat által megedzett elmével képzeljük el, a szőnyeg visszaváltozik fűvé, a fal kő lesz és kopár szikla, a levegő, mint a gödör, s az ablakon át, mint az oltott mész, zuhog ránk a hold.) Egészségünkre! Két f iú Rozsdanevetésű az egyik a másik búzagomolygás, sírásuk árnyát, ha vedlik, gyémántot zöldgyíkmosolygás, a mese akkor se hagyja el őket, ha kihal az ének: ha fejük mélyre lehajtva kaszára, kenyérre megérnek. 21