Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Dr. Vargha László Gyula: Gyógyvizek, gyógyfürdők

DR. VARGHA LÁSZLÓ GYULA Gyógyvizek, gyógyfürdők dőhelyen, egyikénél másikánál még megtoldva azzal — jóllehet, ez már nem feladata —, hogy mi lesz, ha a tervek, fejlesztési elképzelések megvalósulnak. Bennünket most elsősorban az foglalkoztat, hogy mi lenne, mi lehetne, ha jobban, körültekintőbben gazdálkod(haf)nánk Európában egyedülálló természeti kincsünkkel: ásvány- és gyógyvizeinkkel. Budapest fürdőváros — mind kevesebb meggyőződéssel emlegetjük ezt a közhelyet, holott arról kellene beszélnünk, s mind többet kellene tennünk azért, hogy hazánk a fürdők országa lehessen. A természeti adottságaink megvannak. Jelenleg a 35 Cesliusfoknál melegebb vizet adó kutak száma 620, s közülük iBi-ből 60 Celsius-fok feletti hőmérsékletű víz buzog. A földből feltörő vizek többsége gyógyhatású. A bennük levő oldott anyagok milyenségének és mennyiségének megfelelően fejtik ki hatásukat. Mégpedig a következőképp: 1. általában hatnak az egész szervezetre; 2. hatnak a szervezet ásványisó- és ionegyensúlyára; 3. helyileg hatnak, például az emésztőszervrendszerre. Balneológiai szempontból tízféle osztályba sorolt ásvány-, illetve gyógyvizeink nemcsak kémiai öszszetételük révén hatnak. A hidroterápiában alkalmazott különféle kezelési módok —: zuhany, nedves és száraz pakolás, ivó- és öblögetőkúrák stb. — ugyancsak hatásosak. Ám gyógyvizeinket mégsem hasznosítjuk olyan mértékben, ahogy azt a hazai igények indokolnák, vagy ami lehetővé tenné, hogy jelentős gyógy-idegenforgalmat alakíthassunk ki. A VI. ötéves terv kimondja: „meg kell gyorsítani a gyógyvizek idegenforgalmi hasznosítását". A korszerűbb gazdálkodás ezen a téren is időszerű feladat. Bővizű forrásainkat már a kelták, a rómaiak és a törökök is jól ismerték és hasznosították. A második világháború előtt ásvány-és gyógyvizeinkből nagy mennyiséget szállítottunk európai országokba, Ázsiába és Amerikába is. Ma pedig kevesebb ivócsarnokunk van, mint például az 1930-as években volt, jóllehet, ami a vízkészleteket illeti, a világranglista élén állunk. Egészséges-gyógyító vizeink jelentősége egyre nő, hiszen az ezredfordulóra a tisztavízprobléma hovatovább létkérdéssé válik. 1978-ban a Minisztertanács megtárgyalta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését a gyógy-idegenforgalomról. Ebben már feltárták azokat az akadályokat, amelyek hátráltatják az ország gyógyvízkincsének hatékonyabb felhasználását. Az egyik fő ok ma is, hogy a sok intéző bizottság között nincs kellő összhang és együttműködés. Az eddigi fejlesztések többnyire helyi kezdeményezések voltak, pedig központi iránytással, az erőket koncentrálva, egységes elv és terv szerint kellene végezni a munkát, teret adva természetesen a helyi törekvéseknek is. Az ötéves tervek eddig nem tartalmazták a gyógy-idegenforgalmi koncepciót. A VI. ötéves tervben megtörtént az előrelépés: az illetékes négy minisztériumi tárca egyetértett a gyógy-idegenforgalom fejlesztésével. Az idegenforgalom és az üdülés szempontjából Budapest és a A negyedik könyv is megjelent, s ezzel immár teljes a Panoráma szerkesztőségének Magyarország gyógyfürdői című sorozata. ízléses kivitelű, érdekes-tartalmas kalauzok ezek a Dunántúl, az Alföld, Budapest és Észak-Magyarország gyógyfürdőihez, fürdőihez turistáknak, gyógyulást kereső betegeknek egyaránt. Röviden: jó útikönyvek. A zárókötet előszavában így búcsúzik a szerkesztő: „Kellemes szórakozást, szép időt kívánunk a fürdőzőknek, sportolóknak, eredményes gyógyulást mindazoknak, akik panaszaik orvoslását várják hazánk gyógyvizeitől!" De — s ne tűnjék puszta szójátéknak, hisz amiről szó lesz, sokkal fontosabb dolog —: ki orvosolja hazánk gyógyvizeinek panaszát? A vizek geotermikus energiájának jelenleg mintegy 60 százaléka elfolyik, kárbavész felhasználatlanul. A négy könyv tárgyilagos útikalauz: elvezet a kívánt helyre, s tájékoztat, hogy ott mire — milyen szállásra, ellátásra, szolgáltatásra stb. — számíthatunk. Tehát arról tudósít, hogy egy adott időpontban (a szerkesztés lezárásakor) mi volt a bemutatott für-