Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Seregi László: Tündöklés vagy bukás?

kerekedik felül... Budapesten jelenleg 4500 kiskereskedő van, de számuk napról napra változik. Sokan kénytelenek bedobni a törülközőt. Ki ezért, ki azért. Z. Jánosné „egyszerűen" csak tévedett, rosszul mérte föl az esélyeit. Azt hitte, elég lesz, ha megküzd a Belvárosért, aztán minden szépen megy a maga útján. Vagyis: meggazdagszik, annak rendje s módja szerint. Nem így történt. „Mert nagy marha vagyok. Tízezreket áldoztam egy szoba-konyhás szükséglakásra. Rendbe hozattam, berendeztem, az üzlet közepére állítottam a bőrfotelomat, hogy jól lássam az érkezőket, a fene enné meg az egészet ott, ahol van . .. Befürödtem. Néhány műgyertyát, apró szobai mütyürkét adok el. Máskülönben reggeltől estig malmozok. Hiába, Belváros és Belváros között óriási különbség van. Most szégyenszemre mehetek vissza a régi társaim közé. Kiröhögnek, de legalább ismerősök között leszek. Minden csoda úgyis csak három napig tart. A leginkább az fáj, hogy az összes spórolt pénzemet elkótyavetyéltem." A T. házaspár még nem húzta le a redőnyt, de ez csak hetek vagy hónapok kérdése. Trafikosok. Kötött árakkal. Egy doboz Helikonért senki sem fizet többet, mint amennyit az államiban szokott. A bélyegre meg a borítékra se nagyon lehet rátenni százalékot. Maradnának az ajándéktárgyak, az idétlen figurák, élén a lila elefánttal meg a kék hajú négerbabával. A szomorú mindebben az, hogy ezekre is van vevő. A T. házaspárnak viszont nincs tőkéje, hogy beszerezze a kelendő cikkeket. „Nem is ez a legnagyobb baj, kedves uram — magyarázzák. — Jól megvolnánk mi, ha a licitáláskor nem követjük el azt az ostobaságot, hogy hagyjuk felverni a bérleti díjat. Ez a bolt a felét se hozza a várt haszonnak, a kötelezettségeket viszont teljesítenünk kell, nincs mese. Hajnaltól késő éjjelig nyitva vagyunk, mert csak így van esélyünk, hogy be tudjuk fizetni a befizetendőket." * Aki azt hiszi, hogy a kiskereskedők tipikus jelenét és jövőjét vázoltuk fel, jókorát téved. Baradlai Györgytől tudom, hogy csak az elmúlt öt évben megkétszereződött a táboruk, s további növekedés várható. Mind többen szeretnének önmaguk előtt is bizonyítani, mire képesek, ha nem áll mögöttük a főnök, ha egyedül és kizárólag rajtuk múlik, mennyit keresnek. Vonzó a szabadság, a függetlenség, a tetemes jövedelem. Kroner Ferencné például hosszú ideig viselte köpenye zsebén a Zöldért emblémáját. Kedvelte a munkáját, mégis, ahogy teltek múltak az évek, érezte, ennyi nem elégíti ki. Nem íróasztalra meg külön titkárnőre ácsingózott, hanem egy saját kis standra, ahol olyan áruk sorakoznának, amiből ő is szívesen vásárolna. Terve 25 év derekam, mert nincs megoldva a fűtés. Hiába fizetek a Távfűtőnek, olyan, mintha a csarnokot fűteném. Azért megvagyok, nincs okom panaszkodni." Nem panaszkodik Z. István bazáros sem. Boltja előtt, kivált karácsony táján, hosszú sorok kígyóztak, várva az áhított pillanatot, amikor is betehették lábukat a gyermekek paradicsomába, Játékország földjére. Magam is ott toporogtam. A bejárati ajtót cerberusként vigyázta két tagbaszakadt fiatalember, menthetetlenül kivágták a sorból a tolakodókat. Úgyhogy kétszer is meggondoltuk, renitenskedjünk-e. Végül bejutottam, s az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen Z. István szolgált ki. Kissé sokallotta ugyan a kérdéseimet, de becsületére legyen mat. A telefonokért az ár tíz százalékát perkálom le. Mindenki jól jár." * Kivéve az államot és a vásárlót. Maradjunk az utóbbinál: a kiskereskedők általában nem tagjai az emberbaráti, altruista szervezeteknek. Azaz a vételárra biztosan ráteszik a maguk percentjét. Árdrágítást követnek el, s ha lebuknak, súlyos bírságot fizetnek. De végtelenül nehéz és körülményes a bizonyítás. Nagyon rosszul kell járnia valakinek, hogy hajlandó legyen kipakolni mindent, amit tud. Gál József és Baradlai György egyébként adatokkal támasztják alá nézetüket, hogy a kiskereskedők többsége tisztességes, s betartja az előírásokat. Jellemző, hogy az állami üzletekre kétszer annyi esetben rónak ki büntetést után válhatott valóra. „Beváltak a számításaim, szakmailag is, anyagilag is. De óva intek attól mindenkit, hogy irigyeljen. Hajnali háromkor kelek, s az Ipper kommentál a tévében, mire kinyújtózkodhatom. Egyedül nem is győzném a munkát, segít a férjem meg a fiam. Kialakult az állandó vevőköröm, s igyekszem minden kívánságukat teljesíteni. Jobb így szabadon, bár érzem, hogy ezt a tempót nem lehet nyugdíjig bírni. Fáj a lábam az álldogálástól, főleg, mert betonból van a padló, s olykor szaggat a mondva, készségesen válaszolgatott, kivált azután, hogy okmányokkal igazoltam: nem vagyok adóellenőr, s semmiféle szálak nem fűznek a felügyeleti szervekhez. „Kérem, mi nem vásárolhatunk állami üzletekből. Elvileg. Gyakorlatilag azonban mindenhol van beépített emberem. Még ki sem csomagolták az árut, én már ott álldogálok. Meszet persze nem ettem, egyszerre legfeljebb két Legót meg ilyesmit veszek, nehogy feltűnjön. Aztán beküldőm a slapajaimint a maszekokra. Az utóbbinak nem érdemes ujjat húzni a felügyeleti szervekkel, ő járhat rosszabbul. Vele szemben ugyanis könnyebb végrehajtani a megtorló intézkedéseket; minden beszerzését papírokkal kell igazolnia, egyszóval az ellenőrök (is) mindig a kisebb ellenállás irányában indulnak el. A nagyvállalatnak külön apparátusa van jogi és egyéb problémák elhárítására. A kiskereskedő meg csak a KISOSZ-hoz fordulhat érdekei védelméért, képviseletéért. Szó se róla, vállalják az ügyet. 8