Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Seregi László: Tündöklés vagy bukás?

Igazságügyi Minisztérium kodifikációs tanfolyamát. Dr. Baradlai György, a KISOSZ elnökhelyettese vállalkozott a szakszerű, ám mégis közérthető ismeretterjesztésre. Azelőtt minden hatalom a helyileg illetékes tanácsok kezében volt. Ha valaki elhatározta, üzletet nyit, előbb engedélyért kellett folyamodnia. Ebben nincs semmi kivetnivaló; sikkasztásért, szélhámosságért vagy társadalmi tulajdon hűtlen kezeléséért elítélteket csakugyan jobb távol tartani a kuncsaftoktól. Ám a folyamodók zömmel nem a priuszosok rétegéből verbuválódtak. Hogy kikből, nem érdekes. A lényeg inkább az: a tanács szakigazgatási szerve a kérelmeket indokolás nélkül elutasíthatta. Elég volt a tanácsi korifeusnak kijelentenie: „mi úgy látjuk, nem kell több zöldséges", s ezzel az ügy el volt intézve. Nem tartoztak senkinek számadással. Privilegizált helyzetük sokakat ingerelt, de nem tudtak mit tenni ellene. Legfeljebb annyit, hogy változtattak magatartásukon, s megpróbáltak beférkőzni elöljáróik kegyeibe. Ami vagy sikerült, vagy nem. Az engedélyeket továbbra is a tanács adja ki, de többé nem tagadhat meg kérelmet. Feltéve, hogy a pályázó megfelel az előírásoknak. Melyek ezek? Az elnökhelyettes váltig állítja, minimálisak a követelmények; ha valaki ezeknek sem képes eleget tenni, csakis önmagát okolhatja a visszautasításért. Vagyis: kell egy tiszta erkölcsi bizonyítvány, egy kereskedelmi végzettséget tanúsító igazolás és hároméves szakmai gyakorlat. — Ne felejtse ki az üzlethelyiséget! — egészíti ki a listát K. Péter, aki a közelmúltban váltotta ki az engedélyét. Lemezkereskedő lett Budán. Egy percig sem tagadja, hogy sokba került neki az a szuterén, amelyhez végül is sikerült hozzájutnia. Ötszáz ide, két rongy oda, de megérte, mondja, miközben felteszi a Beatles 1964-es koncertjéről készített korongot. Igazi csemege, ínyenceknek való. Tételezzük föl, folytatja, hogy egy eldugott utcácskában kapok helyet, gondolja, akadna vevőm az ilyen ritkaságra? — kérdezi, majd választ sem várva arról beszél, hogy a tanácsok kezében még mindig igen nagy hatalom maradt. Mert hiába az engedély, a pénz, no meg a vállalkozó kedv, ha nincs hol berendezkedni. A kiadható üzlethelyiségek odaítéléséről továbbra is ők döntenek, s azt is ők határozzák meg, milyen bolt legyen bennük. — És ez miért baj? — tárja szét a karját dr. Gál József, jelezve, egyáltalán nem ért egyet a lemezessel. Igaz, más székből szemlélik az eseményeket. A kérdés most már csak az, melyikük széke a kényelmetlenebb? Alighanem a főosztályvezetőé: a kerületek, a lakosság áruellátásáért ő tartja a hátát. Szerencsére, egyre kevesebb a panasz, szinte alig akad olyan terület, ahol súlyosak a gondok. Azért tévedés ne essék, figyelmeztet Gál József, ez nem azt jelenti, hogy mindenhol minden egyszerre kapható. Időnként, bizony, fő a fejük, hogyan lehetnének hamarosan úrrá a nehézségeken; eddig azonban még mindig sikerült megmenteni a szakma becsületét. Ők azok, akik pontosan tudják, hol szorít a cipő, melyek azok az ágazatok, amelyekben elkelne a magánosok fokozottabb segítsége. Mi sem természetesebb, hogy azokat a jelentkezőket részesítik előnyben, akiknek az igénye összhangban van az ő elképzeléseikkel. Más korlátozás viszont nincs. Aki ügyes, s a kiszemelt környé" ken felhajt egy üres zugot, az maga szabja meg, hogy mivel foglalkozzon, mit árusítson. Igy aztán megesik, hogy a lakótelepeken egymás mellett sorjáznak a butikosok, műszaki cikkes azonban egy sem akad. A dolog jellegéből adódóan az ügyesebb DO