Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Kelemen Lajos: Lakásügyben

— váljék egyenletesebbé a teherviselés az -állam és a lakosság, illetve a lakosság egyes csoportjai között; — a lakáshoz jutásnál és a lakás fenntartásnál az eddiginél jobban érvényesüljenek a valóságos érték- és költségviszonyok; — az állami támogatások egyre inkább a családok szociális, jövedelmi és vagyoni helyzetéhez igazodjanak; — a tanácsok kapjanak nagyobb önállóságot a lakásgazdálkodási elvek és követelmények helyi alkalmazásában, a lakáshelyzet javításában, a lakáscserék szervezésében és ösztönzésében. Ecélkitűzések teljesítéséhez 36 jogszabályt kellett újraalkotni, illetve módosítani. Az így kialakított jogszabályok differenciáltabbá tették a lakáshoz jutás lehetőségeit, szélesítették az állami lakásokkal kapcsolatos tulajdonosi jogosultságot; növelték a tanácsi bérlakások használóinak kötelességét és felelősségét a lakások jó karbantartása érdekében; fokozták a különböző tulajdonformájú lakások cserelehetőségét; nagyobb teret engedtek a szervezett cseréknek; korlátozták a lehetőséget a jogoknak a társadalom érdekeivel ellentétes gyakorlására; bővítették a munkáltatók és a tanácsok jogait a lakáshoz juttatásnál; szélesítették a lakásépítés és -vásárlás személyi és a hitelfeltételeit, igazságosabbá tették a különböző tulajdonformájú lakásban lakók lakásfenntartási terheit. Mindez minőségi változást hoz a lakásépítésben és -gazdálkodásban Az új lakások építése mellett mint „másodlagos lakástermelés" a lakásgazdálkodás, tehát a már meglévő lakásállomány ésszerű hasznosítása kerül előtérbe. Lakáspolitikai céljaink megvalósításának népgazdasági feltételei, körülményei ugyanis megváltoztak. A lakásépítésre, -fenntartásra fordítható központi forrásokat csökkenteni kellett. Az épülő lakásoknak csak 20 százaléka állami lakás, a korábban tervezett 30 százalék helyett. A jövőben tehát nagyobb mértékben kényszerülünk és kívánunk támaszkodni a lakosság anyagi erejére és munkájára. A tervezettet megközelítő számú lakás felépítése érdekében a csökkenő állami lakásépítést a személyi tulajdonú lakásépítés fokozásával kell pótolni. A Fővárosi Tanácsnak elsősorban gondoskodni kell a korlátozottan rendelkezésre álló építési célú állami tulajdonú területek jelenleginél jobb felhasználásáról. Ösztönözni kell az ÓTP, a vállalati és magánerős személyi tulajdonú lakások építését, vásárlását. Segíteni kell a lakásépítő szövetkezetek munkáját. Felül kell vizsgálni a különböző építőipari szolgáltatások javításának és a hatósági ügyintézésnek a helyzetét. Mindezeken a területeken úgy kell lehetővé tenni az új helyzet elvárásai szerinti munkavégzést, hogy javuljon az anyagellátás és a szolgáltatás minősége, rövidüljön a hatósági eljárás tartama, az engedélyezés gyorsabban történjék, növekedjék a telekellátás demokratizmusa. Az új lakásügyi rendeletek s a megváltozott jogszabályok széles körű önállóságot biztosítanak a tanácsoknak. Az új feladatok megoldásának megszervezését rájuk bízták. Hatáskörük s egyben felelősségük tovább nő a lakáshelyzet alakításában. A kormányszintű döntések egy sor fontos kérdésben csak irányt mutatnak, a konkrét szabályozást a tanácsok alakíthatták ki. Ehhez azonban szükségessé vált, hogy a felsőbb szintű határozatokkal és jogszabályokkal összhangban felülvizsgálják a lakásgazdálkodással kapcsolatos rendelkezéseiket. A Fővárosi Tanács lakásügyi tanácsrendeleteinek felülvizsgálatát és véglegesítését széles körű és több lépcsős egyeztető, véleményfeltáró munka előzte meg. A lakásgazdálkodás és -elosztás korszerűsítésével kapcsolatban véleményt nyilvánítottak a fővárosi párt-, társadalmi és állami szervek vezető testületei. Megerősítették, hogy továbbra is a főváros VI. ötéves tervidőszakra szóló lakáspolitikai irányelveit kell a lakásépítési, -fenntartási és -gazdálkodási munka alapokmányának tekinteni. Az új helyzet követelményeinek ismeretében alkotta meg Budapest Főváros Tanácsa a 2/1982. sz. rendeletét a tanácsi rendelkezésű lakások elosztásáról, a lakásokkal való gazdálkodásról, a lakásigények társadalmi elbírálásáról, valamint 3/1982. sz. rendeletét lakás-használatbavételi díj fizetéséről, a lakbér és a lakás-használatbavételi díj növelésének vagy csökkentésének övezeteiről. A lakáshoz jutás fő formái nem változtak. Továbbra is tanácsi kiutalás vagy vevőkijelölés, építés, vásárlás és csere útján lehet lakáshoz jutni. Az eltérő anyagi terhet jelentő lakáshoz jutás jövedelmi és vagyoni feltételei a fővárosban lényegében nem változtak, alapvetően megegyeznek a korábbi szabályozással. Alakással nem rendelkező igénylő a jövőben is csak akkor jogosult tanácsi bérlakásra szociális alapon, na a család egy főre jutó átlagos havi jövedelme nem haladja meg a 2200 forintot és vagyonának értéke a 80 ezer forintot. Az 1979 óta alkalmazott jövedelemhatár változatlanul hagyásával az átlag alatti jövedelmű családoknak juttathatnak szociális bérlakást. Új rendelkezés, hogy a Fővárosi Tanács lehetővé teszi bérlakás juttatását (a család nagyságának, a gyermekek és eltartottak számának alapján) olyan csereigénylőnek is, akinél az egy főre jutó átlagos havi jövedelem nem haladja meg a 3500 forintot, vagyona pedig a 80 ezer forintot, s aki vállalja a lakás-használatbavételi díj háromszoros összegének megfizetését. Ezzel elősegíthetjük a lakásmobilitást, mert a középtávú tervidőszak végéig megszűnő tanácsi értékesítésű lakások helyett nagyobb számban használható fel cserére tanácsi bérlakás. Nem tartottuk indokoltnak megváltoztatni a kedvezményes tanácsi értékesítésű (szövetkezeti) lakásra való igényjogosultság vagyoni-jövedelmi határait, tekintettel arra, hogy ez a lakásellátási forma fokozatosan csökken és megszűnik.Tehát az igénylő akkor jogosult ilyen lakásra, ha a család egy főre jutó átlagos havi jövedelme kevesebb 3500 forintnál és vagyona nem nagyobb értékű 200 ezer forintnál. A jövedelemhatárokkal kapcsolatban arra is módot adtunk a rendeletben, hogy annak minimális túllépése esetén az alacsonyabb terhet jelentő ellátási formában lehessen lakáshoz jutni. Mérlegelési lehetőséget biztosítottunk a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságainak azokban az ügyekben, amelyeknél az igénylő egy főre jutó átlagos jövedelme vagy vagyona nem haladja meg az adott igényjogosultság jövedelmi, illetőleg vagyoni határának 10 százalékát. Lehetővé tettük az időskorúak lakásigényének méltányos elbírálását azáltal, hogy az önálló lakással nem rendelkező, egyedül élő nyugdíjas vagy nyugdíjas házaspár részére egyszobás tanácsi bérlakás utalható ki akkor is, ha az egy főre jutó havi átlagos jövedelem nem haladja meg a 3500 forintot, a vagyon értéke pedig a 80 ezer forintot. Változatlanul 300 forinttal növelt összegben állapítható meg az egyedülállók, gyermeküket egyedül nevelő szülők jövedelemhatára. Bővítettük a pályázat útján történő lakáshoz jutás lehetőségeit néhány olyan lakáskiutalási formával, mint a nem lakás céljára szolgáló helyiségek lakássá alakítása, a lakás műszaki megosztása stb. Alapvetően új szabályozás, hogy a lakótömbök felújítása (rehabilitációja) során a műszaki állapotuk miatt kiürített, de helyreállítható állami tulajdonban álló épületek lakásait pályázat útján értékesítik, ha az igénylő vállalja a lakás felújítását-korszerűsítését. A magánerő bevonásával elkerülhetjük a még megmenthető lakások, épületek bontását. Az építtetők az új lakások építésére vonatkozó feltételekkel kaphatnak állami támogatást. Alakásgazdálkodási irányelvek a lakáscserék felpezsdítése mellett a lakáshoz jutás fokozatosságát is célul tűzik ki. A budapesti lakásigénylők — foglalkozásuktól függetlenül — a jövőben több lépcsőben juthatnak lakáshoz, illetve fokozatosan kerülhetnek jobb körülmények közé. A fokozatosság azt jelenti, hogy a tanácsi bérlakásra jogosult lakásigénylők számára első lakásként általában szerényebb —többnyire megüresedett, a lakásigény mértékének alsó határát meg nem haladó szobaszámú — lakást juttatunk. Az újraelosztható lakással rendelkező lakáscsereigénylők részére juttatott tanácsi bér- és kedvezményes tanácsi értékesítésű lakás szobaszámát általában az igény alsó és felső határa között tartottuk indokoltnak megállapítani. A kedvezmény nélküli tanácsi értékesítésű és tanácsi elosztású, személyi tulajdonú lakásoknál általában célszerű a lakásigény mértékének felső határáig terjedő szobaszámú lakást juttatni. A lakásügyi hatóság a rendelkezésre álló lakások összetételétől függően az igénylő munkakörének, beosztásának mérlegelésé-3