Budapest, 1982. (20. évfolyam)
2. szám február - Karvaly Imre: Budapesti álomkalauz
nulmányaikat. Csak az öcs, Szuchy Lajos kapott oklevelet. Öt év egy rajzteremben, nagy idő: mennyi tervezgetés, menynyi gürcölés, mennyi lelkesedés. Akkor még közülünk senki sem volt anyagias, évkönyvünk, a Megfagyott muzsikus, tanúskodhatik minderről. A könyvtárat is buzgón látogattuk. Az első emeleti folyosóról egy függőfolyosón lehetett átmenni a könyvtár épületébe. Betét ellenében mindenki hazavihette a könyvet; ha néha visszakaptuk a betéteket, hirtelen gazdag embernek érezhettük magunkat. A háromszögletű terület északi csücskét a kémiai intézet foglalta el. Arra mentünkben mindig megütött a kénhidrogén orrfacsaró szaga: „megint finganak a vegyészek" — mondtuk lenézéssel. Messziről egy levelesláda piroslik, s a Gellért térhez érve, már vége is a Műegyetemnek. Gellért Szálloda és Gyógyfürdő. Erről az épületről mindig tudtuk, hogy ronda, ormótlan kupoláival, cukor és tojáshabból kivert vidékies díszítéseivel, függőlegesen felhajtott, klozettülőkéhez hasonló pártáival olyannyira csúnya, hogy jobb, ha nem nézegetjük; nehogy az új idők új architektúráját ünnepelve is torzszülöttnek adjunk életet. A hullámfürdő mozaikjai, a pezsgőfürdő pálmái és szobrászati díszítései sem voltak éppen a legszerencsésebbek, de igen jól esett a fürdés a medencékben. Proteusként ezer tagot növesztettek a különböző fényekben villódzó najádok a vízben, miközben csillogó buborékok emelkedtek a víz színe fölé. Zöld, fehér, kék és rózsaszín, mint egy tűzijáték. A fényeket szerették is az amerikai nők, akiket mi „hivatalból" és nyelvgyakorlás céljából kísérgettünk. Ezért halogatta napról napra elutazását Peggy Roy, aki alighanem a legkisebb nő volt, akivel addig összekerültem. Volt egy jól bevált trükkje: sohasem ült, hanem valahogy kanászosan hevert a székeken, mert bizony ülve is aprónak látszott. Viszont valahányszor felkelt a székről, újra és újra meglepődtünk, mert állva még kisebb volt. Ha fehér vászonruhámban sétáltam vele, barátaim gyakran mondták: itt jön Hófehérke kétszeres törpéjével". Pedig, ami azt illeti, nem egy kis termetű nővel láthattak akkoriban. Lehetőleg tartottam magam a hitai főpap tanácsához, hogy nőkből a kicsit kell választani, mert a rosszból a kevés a jó. A sok idegenforgalom után azonban jól esett a hazai „koszt". Kedvenc unokahúgommal, Olgával is idejártam. Minden alkalommal élveztem barátaim meglepetését, akik először látták a lányt fürdőtrikóban. Olga ugyanis felöltözve mindig fess és elegáns volt, nővérével, a manöken-alakú Lillyvel ellentétben, mindig természetes eleganciájával hatott. Abban a fehér-fekete ocelot-ruhában, melyben Föglein Pista megfestette, úgy nézett ki, mintha minden alkalommal belevarrták volna — kissé maga is párduc. Vagy a nárcisz-sárgában, fekete kis kalappal — melyben egy másik Föglein-képen szerepel — olyan, mint egy szélben hajladozó virágszál. A fürdőben hirtelen lelepleződött, hogy szép, kerekded, lágy átmenetű formákkal áldotta meg az isten, mint Giorgione fekvő Vénuszát a drezdai képtárban. Olgának ebben az időben volt egy kétüléses „Baby-Peugeot"-ja, melybe, mikor a hölgy vezetni tanult, csak én mertem beleülni. A motor gyenge volt, nagyobb emelkedőkre nem tudta felvonszolni a kocsit. így, ha lehetett, a Lánchidat is gyakran kikerültük, nehogy az emelkedő szakaszról (a híd közepéről) visszaguruljunk. Azért az idők folyamán sok szép kirándulás fűződött ehhez a kocsihoz. A Gellért főattrakciója a Gundel-konyha. Hiszen már egy kis zónapörkölt, egy korsó sörrel és a vörösaranyszínű zaft mártogatására egy fehér cipóval — meg-Út a diplomáig. A szerző rajza, 1925 1 1 i T 19 S5 IJÄtOEH tdT «2, "te^R fwmr LfflHSl 1— _ - -flOS„ f ¥ 33