Budapest, 1982. (20. évfolyam)

2. szám február - Karvaly Imre: Budapesti álomkalauz

nulmányaikat. Csak az öcs, Szuchy Lajos kapott oklevelet. Öt év egy rajzteremben, nagy idő: mennyi tervezgetés, meny­nyi gürcölés, mennyi lelkesedés. Akkor még közülünk senki sem volt anyagias, évkönyvünk, a Megfagyott muzsikus, tanúskod­hatik minderről. A könyvtárat is buzgón látogattuk. Az első eme­leti folyosóról egy függőfolyosón lehetett átmenni a könyvtár épü­letébe. Betét ellenében mindenki hazavihette a könyvet; ha néha visszakaptuk a betéteket, hirte­len gazdag embernek érezhettük magunkat. A háromszögletű te­rület északi csücskét a kémiai intézet foglalta el. Arra mentünk­ben mindig megütött a kénhidro­gén orrfacsaró szaga: „megint finganak a vegyészek" — mond­tuk lenézéssel. Messziről egy levelesláda pi­roslik, s a Gellért térhez érve, már vége is a Műegyetemnek. Gellért Szálloda és Gyógyfürdő. Erről az épületről mindig tud­tuk, hogy ronda, ormótlan kupo­láival, cukor és tojáshabból ki­vert vidékies díszítéseivel, függő­legesen felhajtott, klozettülőké­hez hasonló pártáival olyannyira csúnya, hogy jobb, ha nem né­zegetjük; nehogy az új idők új architektúráját ünnepelve is torz­szülöttnek adjunk életet. A hul­lámfürdő mozaikjai, a pezsgő­fürdő pálmái és szobrászati dí­szítései sem voltak éppen a leg­szerencsésebbek, de igen jól esett a fürdés a medencékben. Pro­teusként ezer tagot növesztettek a különböző fényekben villódzó najádok a vízben, miközben csil­logó buborékok emelkedtek a víz színe fölé. Zöld, fehér, kék és rózsaszín, mint egy tűzijáték. A fényeket szerették is az ameri­kai nők, akiket mi „hivatalból" és nyelvgyakorlás céljából kísér­gettünk. Ezért halogatta napról napra elutazását Peggy Roy, aki alighanem a legkisebb nő volt, akivel addig összekerültem. Volt egy jól bevált trükkje: sohasem ült, hanem valahogy kanászosan hevert a székeken, mert bizony ülve is aprónak látszott. Viszont valahányszor felkelt a székről, újra és újra meglepődtünk, mert állva még kisebb volt. Ha fehér vászonruhámban sétáltam vele, barátaim gyakran mondták: itt jön Hófehérke kétszeres törpéjé­vel". Pedig, ami azt illeti, nem egy kis termetű nővel láthattak akkoriban. Lehetőleg tartottam magam a hitai főpap tanácsához, hogy nőkből a kicsit kell válasz­tani, mert a rosszból a kevés a jó. A sok idegenforgalom után azonban jól esett a hazai „koszt". Kedvenc unokahúgommal, Ol­gával is idejártam. Minden alka­lommal élveztem barátaim meg­lepetését, akik először látták a lányt fürdőtrikóban. Olga ugyan­is felöltözve mindig fess és elegáns volt, nővérével, a manöken-alakú Lillyvel ellentétben, mindig ter­mészetes eleganciájával hatott. Abban a fehér-fekete ocelot-ru­hában, melyben Föglein Pista megfestette, úgy nézett ki, mint­ha minden alkalommal bele­varrták volna — kissé maga is párduc. Vagy a nárcisz-sárgában, fekete kis kalappal — melyben egy másik Föglein-képen szere­pel — olyan, mint egy szélben hajladozó virágszál. A fürdőben hirtelen lelepleződött, hogy szép, kerekded, lágy átmenetű formákkal áldotta meg az isten, mint Giorgione fekvő Vénuszát a drezdai képtárban. Olgának eb­ben az időben volt egy kétüléses „Baby-Peugeot"-ja, melybe, mi­kor a hölgy vezetni tanult, csak én mertem beleülni. A motor gyenge volt, nagyobb emelke­dőkre nem tudta felvonszolni a kocsit. így, ha lehetett, a Lánc­hidat is gyakran kikerültük, ne­hogy az emelkedő szakaszról (a híd közepéről) visszaguruljunk. Azért az idők folyamán sok szép kirándulás fűződött ehhez a ko­csihoz. A Gellért főattrakciója a Gun­del-konyha. Hiszen már egy kis zónapörkölt, egy korsó sörrel és a vörösaranyszínű zaft márto­gatására egy fehér cipóval — meg-Út a diplomáig. A szerző rajza, 1925 1 1 i T 19 S5 IJÄtOEH tdT «2, "te^R fwmr LfflHSl 1— _ - -flOS„ f ¥ 33

Next

/
Thumbnails
Contents