Budapest, 1982. (20. évfolyam)

2. szám február - Balogh Sándor: Történelemismeret és közösségi tudat

Történelmi ismeret és közösségi tudat deződés évei voltak minden vonatkozásban. Az 1950—58 közti éveket többé-kevésbé egy összefüggő periódusnak fogjuk fel. Mi adja meg várostörténeti szempontból e korszak jellegzetességét? A történés sorrendjében és jelentőségében első helyen áll Nagy-Budapest létrejötte 1950. január i-én. Nagy-Budapest valóságos egységesítése évtizedes feladat, 1950 a sokoldalú küzdelmeknek a kezdete csupán. Ugyancsak 1950-bcn indult el az első ötéves terv Nagy-Budapesten, az ipar és kereskedelem szocialista átszervezésének alapján, új gazdálkodási keretek között. 1950 a főváros irányításában és egész „életvitelében" döntő változást hozó tanácsrendszer meghonosodásának éve. Júniustól ideiglenes, októbertől pedig választott városi és kerületi tanácsok kerültek a helyi közigazgatás élére. 1956 vagy 1958 legyen-e a következő periódus határa ? Nem kétséges, hogy az 1953—56 közötti évek a társadalmi-politikai rendszer és a gazdaságpolitika terén elkövetett súlyos voluntarista hibák felismerésének, a realitásoknak megfelelő modell kialakítására tett kísérleteknek évei voltak. Bizonyos fokig a főváros is kereste helyét. Az MDP Budapesten a szocialista gazdálkodás, a nagyvárosi fejlődés és a lakosság életszükségletei követelményeinek kielégítésére, korszerű várospolitikára törekedett. Az ellenforradalom eseményei és tanulságai a fővárost mint gazdasági-igazgatási egységet az országban legsúlyosabban érintették, de nem kevésbé meghatározók voltak a társadalmi, ideológiai-politikai szféra megrázkódtatásai sem. A hagyományok s a szocialista építés feladatainak újraértékelése is hosszú esztendőket vett igénybe. Ezért várostörténeti szempontból érthető, hogy egy-egy közbeeső esemény, ha mégoly fontos is, nem tekinthető periódushatárnak. Nem lenne indokolt az MDP KV 1956. júliusi, kiutat kereső üléséhez, még kevésbé a kibontakozást vérbe fojtó ellenforradalmi akció napjához kötni Budapest új korszakát. De várospolitikai szempontból el kell tekintenünk a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány létrejöttéhez vagy az MSZMP mégoly döntő megalakulásához kapcsolódó korszakolástól is. Miután a tanácsok a konszolidációs időszakban szilárdaknak és munkaképeseknek bizonyultak, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1957—58 folyamán decentralizálva az államigazgatást, kibővítette a tanácsok hatáskörét, lehetővé téve a helyi sajátosságok alkalmazását és a szocialista demokrácia gyakorlását. Az 1958-as tanácsválasztások zárják az 1950—58-as periódust, amikor is a választáson az újrakezdés mikéntjéről, az 1956—58-as politikai vonal tömeges jóváhagyásáról döntöttek. A társadalmi-állami életben előtérbe kerültek a gazdaság modernizálásának feladatai. Mindennek kerete az 1958—61-es hároméves terv volt. A rekonstrukció, közlekedésfejlesztés, lakásépítés új távlatokat nyitott a főváros lakóinak életében. A szocialista urbanizáció meggyorsításához csakúgy, mint a népgazdaság korszerűsítéséhez elengedhetetlenül szükségessé vált az új gazdaságirányítási rendszer megvalósítása. Ebben a — mondhatjuk — nagy mozgalomban élen járt a főváros. Budapesten a 60-as években a modern nagyvárosi fejlődés alapjait rakták le, mind a várostervezés és városgazdálkodás, mind az építés és infrastruktúra korszerűsítése terén. Jól sáfárkodtak-e a város és a kerületek és fővárosi intézmények a harmadik ötéves terv adta javakkal? Az új, harmadik tanácstörvény és a negyedik ötéves terv e Nagy-Budapesten végbement változásokra épült. A történet záróéve 1971, záróeseménye az új tanácstörvény. Nem érezzük indokoltnak későbbi periódushatár megállapítását, pedig a források rendelkezésre állnak, az események és döntések leírását nem tiltja semmiféle korlátozás. Inkább a hitelesség igénye diktálja ezt a dátumot. 1970—7 i-re már éreztette hatását a gazdaságirányítás reformja. 1970-ben az MSZMP X. kongresszusa összefoglalta a fejlett szocialista társadalom építésének feladatait, megszületett az új alkotmány. Az új tanácstörvény a szocialista gazdasági, állami és politikai rendszerben végbement változásokat rögzítve, a helyi igazgatás és demokratikus öntevékenység lehetőségeit tárta fel. E változások realizálása napjaink feladata, értékelésére csak később nyílik lehetőség. Számos részkérdés vár megoldásra. Eredmény lehet már a helyesen megfogalmazott kérdés is. Várjuk az olvasók ajánlásait és részvételét a szocialista kor Budapest-képének megalkotásához. Ságvári Ágnes Budapest Főváros Levéltára főigazgatója Ságvári Ágnes főszerkesztő a Budapest története VI. kötetének célkitűzésével kapcsolatban indokoltan hivatkozik az oktatás jogos igényére, és helyesen hangsúlyozza azt is, hogy a felnövekvő generációnak hiteles képet kell nyújtani azokról a „fő tényezők"-ről, amelyek a legutóbbi évtizedekben a főváros életét befolyásolták. Ez a lényegretörő megállapítás azonban további magyarázatot igényel. Mindenekelőtt arra a kérdésre kell itt válaszolni, hogy tulajdonképpen miért is van szükség ezekre a történelmi ismeretekre a felnövekvő, valamint az idősebb nemzedéknek? Nyilvánvalóan nem utolsósorban azért, hogy közösségi tudatukat megalapozhassák és fejleszthessék. Az egészséges közösségi tudat ugyanis azokból a demokratikus vívmányokból, illetőleg céltudatos ápolásukból táplálkozik, amelyeket az illető nemzet, valamint kisebb-nagyobb csoportjai és közösségei -megalkottak, létrehoztak történelmük folyamán. A fentebbiekből következően a társadalom szocialista tudata sínylené meg, károsodnék azáltal, ha a történeti kutatás valamilyen oknál fogva elodázná a felszabadulást követő évek, sőt, most már évtizedek demokratikus és szocialista vívmányainak, ilyen hagyományokban gazdag örökségének a feltárását és számbavételét akár országos, akár fővárosi viszonylatban. A szülőföld, a szűkebb pátria élményanyaga, a történelmi ismeretekből is merítő gondolat- és érzésvilága a közösségi tudat kialakításának és formálásának egyik legfontosabb építőköve. Ez elvileg éppen úgy vonatkoztatható Budapestre, mint az ország bármely másik településére, illetőleg tájegységére. Csakhogy Budapest nem egyszerűen „bármelyik része" az országnak, hanem nagyjában minden ötödik szülöttének munka- és lakóhelye s — ami még ennél is lényegesebb — az ország fővárosa. Igaz, a budapesti ember döntően a történelmi fejlődés következményekénttöbbnyire előbb belvárosi, angyalföldi, csepeli, erzsébeti, újpesti stb. Ez önmagában természetesen egyáltalán nem baj, különösen akkor, ha a kisebbhez való ragaszkodás tudatosul a nagyobb, pontosabban az „egész" vállalásában is. Ebben is nagyon sokat segíthet a Budapest története VI. kötetének megjelentetése. A történeti feldolgozás s ezen belül a várostörténeti monográfia esetében is meghatározott jelentősége van a korszak-, illetőleg a periódushatárok pontos és megbízható kijelölésének. Ez úgyszólván alapfeltétele annak, hogy a készülő mű megfeleljen a tudományosság követelményeinek. Ma már, legalábbis a jelenkori történetkutatók körében, általánosnak lehet tekinteni azt a felfogást, amely a magyar népi demokrácia születésnapját 1944. december 21—22-ében, vagyis az ideiglenes nemzetgyűlés és az ideiglenes nemzeti kormány létrejöttében jelöli meg. Egyetért ezzel a felfogással Ságvári Ágnes is, amikor elvileg és gyakorlatilag is kellően alátámasztottan, helyesebben alátámaszthatóan a Budapest története VI. kötetének kezdő időpontját a budapesti nemzeti bizottság első ülésének napjával hozza összefüggésbe. S teljesen igaza van akkor is, amikor külön aláhúzza, hogy „meghatározó a néphatalom születésének dátuma". Hiszen valóban egyedül a periódushatár helyes kijelölésével lehet csak meggyőzően, sőt, minden kétséget kizáróan hitelesen ábrázolni a döntő külső tényezőnek, közelebbről a Szovjetuniónak a felszabadító szerepét, és eldönteni azt a kérdést, vajon a magyar nép, a nemzet tényleg élni tudott-e a számára kedvző nemzetközi helyzet nyújtotta lehetőségekkel. Ennek a jelentőségét tudományos és politikai szempontból egyaránt nehéz lenne eltúlozni. Egyetértek azzal is, hogy 1971 legyen a történet záróéve. Ehhez legfeljebb annyit lehet hozzáfűzni, hogy a 60-as évek végétől már nem annyira történeti kutatás, mint inkább „csak" a politológia módszereivel lehet az eseményeket bemutatni és felhívni a figyelmet az összefüggésekre. Nem érzem ennyire kiérleltnek és meggyőzőnek az 1950—1958-as időszak egységes periódusként történő kezelését. Ez a választás kétségtelenül utal a folyamatosságra, de akarvaakaratlanul is homályban hagyja annak a tényét, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása és a kommunista párt újjászervezése jelentős változást hozott, újat jelent Budapest vonatkozásában is. Ezért jobbnak tartanék olyan megoldást, amely az említettek fővárosi vonatkozásaival, illetőleg következményeivel fejezetként nyitná az új — nem pedig zárná a korábbi — periódust. Az 1958. évi tanácsválasztások valójában nem az 1950—58-as periódust zárják, hanem az 1956—1958-as esztendők politikai küzdelmeit, és a konszolidáció megvalósulását bizonyítják, tükrözik. Sikerül-e a szélesebb budapesti közvélemény, s főleg a szóba jöhető szakemberek figyelmét a vállalkozás iránt felkelteni? Ezt nehéz előre megmondani. Mindenesetre sok múlik azon, hogy megvalósul-e viszonylag nagyobb számú pedagógus bevonása a konkrét munkálatokba. S azután történik-e majd intézményes gondoskodás arról, hogy Budapest jelenkori története mind az oktatásban, mind az ismeretterjesztésben elfoglalja az őt megillető helyet legalább a fővárosban. Ne csak hívjuk tehát a történelem szakos tanárokat, hanem valóban vonjuk is be őket ebbe a munkába. Balogh Sándor egyetemi tanár Eötvös Lóránd Tudományegyetem 17