Budapest, 1982. (20. évfolyam)

2. szám február - Csipán Tibor: Értelmiségiek harmincon alul I.

CSIPÁN TIBOR Értelmiségiek harmincon alul I. Amai fiataloknak minden az ölükbe hullott! A mai fiatalok mindent ké­szen kaptak! A mai fiatalok életéhez minden feltétel adva van! Ilyesféle elő­ítéleteket gyakran sokaktól hallhatunk. Olykor felelős közéleti személyiségek szá­jából is. Az általunk vizsgált korosztály életmód­ját, élethelyzetét igyekszünk összehasonlí­tani a saját foglalkozásukon belül őket meg­előző generációéval: a harminc éven felüli értelmiségiekével. Ok a nagy buzgalommal hangoztatott fiatal jelző ellenére biológiai értelemben már nem számítanak fiatal­nak. Vizsgálatunkban egynegyedük számolt be olyan egészségbeli károsodásról, amely rendszeres panaszokat okoz, és kihatással van az életvitelre, így a munkavégzésre és a szabadidő eltöltésére is. A náluk idő­sebbek jó egyharmadának voltak hasonló problémái. Harminc-negyvenéves fiataljaink az át­lagos életkort tekintve az „emberélet útjának" felén járnak, vagy már igen közel ahhoz. Társadalmi szempontból a „fiatal", azaz más szóval a „még nem kész", „éret­len", „még alkalmatlan erre vagy arra" megjelölést mindenképpen erőszakolt vol­na rájuk vonatkoztatni. Ha ezek az emberek a társadalmi szocializációt tekintve kevésbé értékesek munkatársaknak, mint az utánuk következő korosztályok, akkor a társada­lom káros mértékben nem teljesítette szo­cializációs funkcióit. Erről azonban nem beszélhetünk. A 23—30 éves korosztályok történelem­alakító képességét és jelentőségét bőven alátámaszthatnánk történelmi példákkal, például a munkásmozgalom történetéből. Talán egyedül a szakmai szocializáció te­rületén volna megengedhető fiatalnak ne­vezni őket, de itt is pontosabb a pálya­kezdő jelzővel élni a munkába állást követő első három évben. Azonban ezt sem olyan értelemben gondoljuk, mintha társadalmi teljesítményük átlaga bármely más korosz­tály átlagánál kisebb jelentőségű volna. De megmutatjuk az alábbiakban, hogy a körül­mények gyakran gátolják a társadalmi tel­jesítmények létrehozását. Vizsgálatunkban a harminc éven aluli értelmiségiek egyhar­madának az a véleménye, hogy munkakö-A cikk alapjául szolgáló vizsgálatot az MTA Szociológia Kuta­tó Intézetének munkacsoportja (Cseh-Szombathy László. Csipán Tibor, Gergely Attila) végezte 1979 nyarán. A jelenségek magyarázatához (elhasznált adatok a közös munka termékei. rükben nincs alkalmuk a képzettségüket és a képességeiket hasznosítani, és nin­csenek előrehaladási lehetőségeik. [gy előítélettől való szabadulás legjobb útja, ha az állítás mögötti valóságot elemezzük a jelenségek vizsgálatára alkalmas eszközök valamelyikével. Mos­tani esetünkben rendelkezésünkre áll­nak egy életmód-szociológiai vizsgálat ada­tai, amelyeket a főváros egyik, az intézmé­nyek és munkahelyek szempontjából „ér­telmiséginek" tekinthető kerületéből sze­reztük. Vizsgálatunkban csak értelmi­ségiekkel foglalkoztunk, akiknek túlnyomó többsége tervező-, kutatóintézetben és művészeti vagy kulturális intézményben volt alkalmazásban. Kérdőíves kutatásunk természetesen kiterjedt a kerületben dol­gozó összes értelmiségire, így az oktatás­ban, egészségügy ben stb. foglalkoztatottakra is. Vizsgálatunk extenzív természete miatt nem elemezhettük a konkrét munkakörök és munkatevékenységek tartalmát abból a szempontból, hogy milyen mértékben felelnek meg az azokban foglalkoztatott dolgozók az „értelmiségi" fogalmának. így az értelmiségvizsgálatok adatfelvételi gya­korlata szerint azokkal töltettük ki kérdő­íveinket, akiket olyan munkakörben alkal­maztak, amelynek ellátásához a munkajogi előírások szerint alapfeltétel a diploma megléte. A harminc éven aluliak között 2,6, a harminc éven felüliek között pedig 13,1 százalék töltött be ilyen állást diploma nélkül. Az adatok elemzésekor az életfeltételek és életmód-jellegzetességek tekintetében, rápillantásra is igen éles különbségeket ész­leltünk a harminc év alatti és a harminc év fölötti értelmiségiek között. Ezért határoz­tuk el, hogy figyelmesebben vizsgáljuk azt, hogyan alakulnak az életfeltételek és az életmód jellemzői az életkor függvényé­ben. Karakterisztikus eltéréseket találtunk már a demográfiai mutatóknál is. A fiata­labb értelmiségiek között 47,6, az időseb­bek között 36,9 százalék volt a nők aránya. Úgy látszik, a nemek közötti arányok a ki­egyenlítődés irányába mozdulnak el, ezért az értelmiségi pályának csak nőiesedéséről, nem pedig elnőiesedéséről van szó. A má­sik ide csatolható adatpárt — jóllehet ön­magáért beszél — egyelőre megjegyzés nél­kül hagyjuk, később visszatérünk rá: a har­minc éven fölüliek 23,5 százalékának nin­csen gyereke, viszont a harminc éven aluli értelmiségiek 71 százaléka gyermektelen. Ha két egykori egyetemi évfolyamtárs összetalálkozik az utcán, futó beszél­getésükből nagy biztonsággal kiszűr­hető néhány sztereotip kérdés: hol dolgozol? mennyit keresel? van-e gye­rek? van-e lakás? elégedett vagy-e? Mint­egy szondázzák egymás életét: hadd lássam, hogyan élsz, hadd lássam, én miképpen élek. Úgy gondoljuk, ezek a kérdések számunkra is alkalmasak lesznek arra, hogy az általuk mutatott irányban elindulva ki­derítsük, hogyan és miképpen élnek a har­minc éven aluli értelmiségiek. A harminc éven aluli értelmiségiek 90 százalékának havi fizetése nem éri el a 4000 forintot. Ebbe a kategóriába a náluk idő­sebbek 11,6 százaléka tartozik. A fiatalab­bak havi keresetének átlaga 3400 forint, míg az idősebbeké 5400. A magasabb fize­tési kategóriákban, például 6000 forint fölött a fiatalabbak csak elvétve szerepel­nek, míg a harminc éven felüliek 27,2 száza­léka kap ennél többet havonta. Ha az egyéb jövedelmek (például: jutalom, pré­mium és egyéb mellékesek) évi összegét nézzük: a harminc éven aluliaknak 4,4, a harminc éven felülieknek 18,4 százaléka jut húszezer forint fölötti egyéb jövedelem­hez. A gépkocsi nem függ össze közvet­lenül afizetéssel, de mindennapi használatát a jövedelem már szorosabban meghatározza: a fiatalabbak 13,4, az idősebbek 29,6 száza­lékának van saját személyautója, amivel a munkahelyére is bejár. Ezek az adatok világosan mutatják, hogy a teljesítmény szerinti ösztönzés elvének érvényesülése helyett — azaz a teljesítmény megbecsülése és jutalmazása helyett — a jövedelem az életkor függvényében differenciálódik. Ez tükröződik azokban az állításokban is, amelyekben az értelmiségiek kifejezik, hogy munkateljesítményük változtatásával mekkora befolyást tudnak gyakorolni a fize­tésük alakulására, vagyis, hogy saját ere­jükből mennyire képesek befolyásolni élet­lehetőségeiket. Ha a húszévestől kezdve tízévenként korosztályokat képezünk, a „kevés" vagy a „semmi" befolyásról beszá­molók aránya a korskála felső végétől az elejéig duplájára nő: a hatvanas éveikben járók között 44, majd 52, 56, 68 és végül. 14

Next

/
Thumbnails
Contents