Budapest, 1982. (20. évfolyam)

2. szám február - Csigó László—Szakolczay Lajos: Bécsi pillanatok

. . . mielőtt elindult volna, a Pallost lapozgatta, nem csupán azért, mert azóta sem ismer jobb és megbízhatóbb lexikont, hanem mert bízott a fekete alapra nyomott aranycirádában, mely a mélyvörös vignettán kiugratta az arany betűket: Arafale — Békalen, vagyis a könyv gerince szerint Bécs egy afrikai helység és a gyújtoványfű (békalen) közé van bezárva; nem szerette a bezártságot, még a császárváros esetében sem, s főképp nem azokat az útikönyveket, melyek a Bach-huszároktól kezdve a Kék Duna-keringőig összeírtak mindent; így került kezébe a Pallas, a szép gerincű adattár, fakuló lapjaival, ábráival, száz év előtti térkép-helyzeteivel, hozzá fordult, s mivel ujjbegye érezte az ódon lapok és a műmellékleteket fedő selyemhártyák birizgálásának örömét, megnyugodott: látta a majd' száz évvel későbbit is, feketesárgában a várost, mint egy nagy marcipántornyot, melyet Ferenc Jóska — a sógorokkal mindig pertuban voltunk — hagyott az utódokra; középületeit, gyűjteményeit, palotáit, utcáit, sikátorait, mozijait, színházait, boltjait — ahol apró nippeket, politikusok maszkjait, finom papírokat és márkás töltőtollakat akart vásárolni; teste megbizsergett az esti Kurier (Dienstag, 7. Juli 1981) hirdetésén: „Napsütésben a kertben, esőben a szobácskában, kívánságra az ágyban, éjjel-nappal! 949420", az élményszerű nyíltság fölborzolta; pedig hol voltak akkor még a sétáló, fehér bundácskás, hosszú lábú, combközépig érő csizmát viselő nők, hol az operettváros kövek közé bújt mosolya, hol aStephansdom, a villamosok, a kirakatok, a csipkék, Rubens szentjeinek életöröme és Brueghel parasztjainak nehéz légzése; minden még csak képzeletében él: találkozik a párizsi Magyar Műhely barátaival, és egy valódi bécsivel, Szépfalusi Istvánnal, aki mosoly és ölelés közben megajándékozza új — az ausztriai magyarokról írott — könyvével; s valahol egy öregember készülődik, hogy biciklikerekekre szerelt, koporsó alakú kocsiját odatolja a Kärtnerstrasse 8. elé, s belefújjon majd az akasztófatákolmányra erősített szájmuzsikába, miközben aranycsengőkkel csilingel; látta a nyarat — emberekkel, virágcsokrokkal, utcai karneválokkal, öreg konflisokkal.. . és akkor elindult Bécsbe. . . Csigó—Szakolczay