Budapest, 1982. (20. évfolyam)

2. szám február - Kertész Péter: Két forintért életmentés

229-600 229-600 229-600 229-600 Ami ennyi idő alatt bőven átmehetett volna a köztudatba, ha küldetéséről rendszeres és tisztességes tájékoztatás lenne. Hogy azok tárcsázzák az egyke 229-600-as számot, akik kritikus helyzetben vannak. Ne holmi társalkodónőnek vagy afféle Intim Pistinek tartsák, akivel a posta jóvoltából két forintért non-stop, éjjel-nappal nagyokat lehet dumcsizni, ha házon kívül van a főnök, vagy az altató ellenére nem sikerül odahaza elaludni; akit bármikor fel lehet hívni, mint a pontos időt vagy a pályudvari tudakozót. Vagy éppenséggel a Telefondoktort, a Fővárosi Egészségnevelési Központ (FENK) első számú, reprezentatív szolgáltatását, amelyről hétről hétre menetrendszerű pontossággal tájékoztatnak a napilapok, s így bárki megtudhatja, hogy a következő napokban hiába szeretne felvilágosítást kapni a legújabb légzőszervi megbetegedésről, mert a magnetofon-doktor akkor is a bokasüllyedésről fog neki magyarázni. Igaz, akárhányszor, ha tetszik. Nyilvánvaló, hogy a lelki elsősegély szolgálat lényegét, tevékenységi körét, mentőöv, vagy ha úgy tetszik, villámhárító jellegét képtelenség összefoglalni egyetlen ilyen frappáns címszóban, mint bokasüllyedés, érelmeszesedés, fogszúvasodás. Ám annál mégiscsak többre lehetne méltatni, hogy ez ,,a másik szolgáltatás". Többek között azért, mert bokasüllyedéssel, ha nem is olyan fickósan, de el lehet éldegélni az emberi kor legvégső határáig — bármiféle súlyos krízissel vagy suicidveszéllyel azonban aligha. Márpedig az öngyilkossági világstatisztikában jó ideje az elsők között tartanak számon minket, magyarokat, s az sem vitatható, hogy „egy társadalom metálhigiénés állapotát nagyon is meghatározza az öngyilkossági ráta". Következésképpen „az eddigi módszerek alkalmatlannak bizonyultak a helyzet javítására". Változatlanul úgy pazaroljuk „a legfőbb értéket", akár a munkaidőt, az energiát vagy az önköltséget. S tulajdonképpen a mostohagyerekként kezelt lelki elsősegély telefonszolgálat az egyetlen olyan fogódzó, amely helyrebillentheti a már-már elhatalmasodó személyiségzavarokat, szolgálhat olyan életvezetési tanácsokkal, amelyek máshol be nem szerezhetők, s akadályozhatja meg végső soron pszichiátriai betegség kifejlődését, illetve az öngyilkosságot. Hatékonyabb előmeneteléhez azonban sok minden egyéb mellett az kellene, hogy ne csak a tömbbizalmi hollétéről, a legújabb biztosítási lehetőségekről s a Fabulon család újszülöttjeiről szerezhessenek tudomást a fővárosbeliek s a kenyerüket itt keresők (mivel Vecsésen csakúgy, mint az egész agglomerációban szintén hiánycikk ez a szolgálat), hozzávetőlegesen hárommillió lélek. Legyen ott a 229-600-as hívószám orvosi rendelőkben, kapualjakban, „életet mentő" nyilvános távbeszélő fülkékben, mindenhol. Teszem azt, a telefonkönyv fontosabb közérdekű számai között, olyan társaságban, például, mint a „mesemondás", a „plébániahivatalok és egyházközségek", a „normál zenei A hang közvetítése" vagy éppenséggel az „utcai órák hibabejelentése". 229-600 229-600 229-600 229-600 Ennél nagyobb jótétemény az lenne, ha legalább még egy vonalat kapna a lelki elsősegélyszolgálat. A postán nem múlik, csak éppen nem érkezik a címére megrendelés. A vonalhoz ugyanis státus kell, azt pedig nem ad az egészségügy. Az egyoldalú vita ősidőktől a besoroláson, az egészségügyön belüli hovatartozáson folyik, nem az érdemleges fejlesztésen. Van, ahol például a művelődési központ s Európa-szerte megannyi más társadalmi szervezet égisze alatt működik hasonló telefonszolgálat. A pár évvel ezelőtti átszervezéskor azért vettek el egyet a három alapstátusból, veszélyeztetve az egyetlen vonalon is a non-stop üzemelést, mert a jelenlegi gazda úgynevezett háttér intézmény. Hogy újra megkaphassák, ahhoz megint át kellene festeni a cégért, s visszaminősülni gyógyító-megelőző szolgálattá, amihez viszont a teoretikusok szerint feltétlenül „ágyháttér szükségeltetik". Holott az kell a legkevésbé, vallják a klinikusok, akik kisipari módszerekkel ugyan, de mégiscsak a nemzetközi szervezet, az IFOTES által elismerten mentegetik árva lelkeinket idestova egy évtized óta. Ez idő szerint a szolgálat vezetőjével együtt összesen hárman főállásban! Szabadságolás, betegség idején túlórában helyettesítik egymást. Azért is, mert mi sem természetesebb ennél, meg azért is, mert nincs más megoldás. Éjszakánként s munkaszüneti napokon állományon kívüliek ügyelnek, pillanatnyilag huszonegyen. Attól függően, hogy ki mennyire terhelhető. Van köztük orvos, néhány pszichológus, pedagógus, mérnök, sőt, érettségizett segédmunkás is, aki „művészi szinten fotózik, és rettentő sok szociális munkát vállal". Az alkalmassági próba eltarthat egy évig, mert itt semmilyen diploma vagy ajánlás nem garancia arra, hogy egy válságban levő emberen segíteni tud valamit. Angliában még több időt vesz igénybe a procedura. Megeshet, hogy két év elteltével mondják a jelentkezőnek, próbáljon szerencsét fél esztendő múlva. Megengedhetik maguknak, huszonötezer „szervezett szamaritánus" van, s a telefonszolgálat elterjedése óta jelentős mértékben csökkent az öngyilkosságok száma. Ugyanakkor ná-; •^-.•r.'-.-y -í 10