Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Frank János: Sturmund Drang-geometria

Fekete-fehér-vörös, 1982 Fekete-fehér, 1981 tölti meg, s az egyetlen dísz, az egyetlen ellenpont benne az alsó negyedben elhelyezett, mindössze egyetlen, nem is széles sáv. De milyen sáv! Mennyi gazdagság van ebben az összetett motívumban, mennyi rafinéria! A sáv maga sárga, szögletesen tört vonalú, benne intarziaként apró fehér lécecske, s végül a kompozíció föattrakciója, eszmei súlypontja az ugyancsak az intarziába tartozó, egészen kicsiny piros háromszög. Ez a szomszédos fehér negatív foltjával együttesen ad igazi jelentőséget a képnek, nem pedig a hatalmas fekete mező. A fekete rész csak népség, katonaság ebben a színjátékban. A szűkszavúság és a fiatalos frisseség ötvözete a remek Átlós kompozíció (1982), melyen jóformán semmi sincs, csak egy vékony fehér átló, fekete alapon. Látnivaló, hogy egyre csak a fekete képeket dicsérem, holott a legújabbak közé tartozik az intenzíven harsogó Fekete-fehér-vörös (1982) kis méretű, éles határú kompozíció is, jó ellentéte, jó kiegészítője a monokróm daraboknak. A ciklusban a chef d'oeuvre a Fekete-fehér (1981). Méretre is a nagyobbak közé tartozik, igazi nagysága azonban abban áll, hogy a legteljesebben redukált mű. A fekete alapot fekvő L alakú, szürke szegély zárja alulfölül. Szerepe csak a statisztáké. A főszereplő a képmezőbe állított vakítóan villogó, kicsiny, hófehér négyzet. Ilyen műre mondja az avatatlan, hogy „ilyet én is tudnék festeni". Nem tudna. Mert fehér kockát rakhatna ugyan bele, csak éppen nem tudná hová elhelyezni. Beállíthatná dilettáns módon a mértani középre, kiszámíthatna valamilyen geometrikusán eltolt centrumot, tendenciája lehetne esetleges is. De a kockának azt a helyét meglelni, amelyet a festményen látunk, ahhoz Barcsaynak kell lenni, s kell, hogy mögötte legyen a hatvanéves pálya is. Csak egy milliméterrel odább, már vége a varázsnak. Műhelytitok, de elmondom, hogy a művésznek is menynyi gondja volt ezzel a kis fehérrel, hányszor próbálta megállapítani a kocka helyét, hiába; módom volt megnézni a festővászon fonákját is, jól látszott rajta a sok-sok próbálkozás, a lankadatlan kísérletsorozat nyoma. Festőnyelven úgy mondják, hogy ez a kép „ül". Hozzáteszem, hogy a fehér kocka is „ül". 26