Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Frank János: Sturmund Drang-geometria

tukban. Csaknem a minimálisra van redukálva minden forma, minden szín. Jellemző a színszegénység. Dominálnak a pusztán fekete-fehér képek, bár ugyanakkor nem hiányoznak az ütőképesebb, intenzívebb színkompozíciók sem. Vannak közöttük — különösen a korábbiak között — festőien megoldott darabok, a jellemző mégis a szigorúság, határozottság. De Barcsay ecsetje nyomán a legfeszesebb geometrián belül is árad az érzékenység, sőt, ehhez még az érzékiség vektorát is odaszámítanám. Pedig ecsetjárásán nem látszik sem indulat, sem a kéz rezgése vagy a pulzus lüktetése. Nem látszik, nem érződik. Érezzük. Abból, „ahogyan azt a festéket odateszi" — mint a képzőművészeti szleng mondja. Még egy adalék Barcsay nyolcvanas évekbeli pálfordulásához. Negyedfél évtizede csakis tenyérnyi képeket festett, tudniillik egészségi okokból ülnie kellett festés közben. Úgy látszik, most megjött az étvágya a nagyobb dimenziókra. Nagyszámú, 130x150 centiméter körüli képe van a kiállításon. A feladat legyőzte a testi gátakat. A redukció folyamata, pontosabban gondolatmenete, már megkezdődött a Fekete-Triptichon II. — Monumentális kép, 1981 Átlós kompozíció, sárga (1978) című kis festményén. Hogy mennyiben tapad a valósághoz ez a kép, azt a néző talán nem is látja, de ha Barcsay városára, Szentendrére gondolunk, nyilvánvalóan megtaláljuk a karéjos architektúrában a képen szereplő íves vonallal tört, kis fekvő hasáb előképét. A Ritmus (1981) a kis méretű, szűkszavú képek közé tartozik. Ha a feketébe zárt fehér, negatív formában meander motívumot fedezünk fel, tévedtünk. A festő nem az ókori görögökre gondolt ugyan, de mégsem konzekvensen elvont ez a konstrukció. Színszegénységében is színgazdag, jóval összetettebb a — sokkal nagyobb méretű— Foltok ritmusa (1981). Ez is álló téglalalap alakú, hét vízszintes sáv van rajta. Alul-fölülközépen fekete-szürke ritmus, persze a fekete uralmával, s a fekete nagy mezőbe vonta a művész a sárga csíkokat. Tehát vízszintes csíkok sora ez a kép. Egyszerű, pedig kimódolt szabálytalanság határozza meg az egyes sávok vastagságát, sőt, az alsó sárga csík felső határvonala kilép, megtörik, de szigorúan mértani marad, a derékszögű formához sem lesz hűtlen. A geometriának olyan dogmája ez, ami dogmaellenes. A Triptichon II— Monumentális kép (1981) síkjának túlnyomó részét a tiszta fekete