Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Vargha Balázs: Gvadányi József, a peleskei nótárius

Fischer J. Karusszel Alexandra Pavlovna és József nádor tiszteletére. Aquatinta (Történelmi Képcsarnok) Ez az összeházasítás pedig „halálas vétek" Zajtay szerint, s majd hogy nem elájul, mi­kor egy tisztet ilyen keverék ruhában lát. Nddasdi, Károlyi ha feltámadnának, így öltözve huszártisztet ha látnának: Kérdem, akkor ezek hogy mit csinálnának? Nem mást, hanem megint újra meghalnának. — mondja ki a szentenciát döcögős hu­morral. Egyébként hosszú a sora a vitéz eleinket föltámasztó s az elkorcsosuláson megbotránkozókat újra visszatemető írá­soknak. Gvadányi a két nagy labancot szólon­gatja elő. Csokonai — az ő nyomán — már Zrínyit. A pórul jártak Gvadányinak — és szócsövének, a nótá­riusnak — legellenszenvesebb vonása a kár­öröm. Legharsányabban azokat tudják ka­cagni, akiknek „gombját elütötték", vagyis akiket lenyakaztak. Lenéz, kinevet Gvadányi mindenkit, aki­nek sorsa alacsonyabbra van mérve a magáé­nál. Mintha sokszereplős bohózat volna az egész társadalom, ahol időközönként min­denkit fenékbe rugdalnak, hogy ő, a néző jól szórakozzon. Úgy kell azoknak, akiket rebellióért kivé­geztek. Úgy kell azoknak, akiknek nincs pénzük, akiket baleset ér, akik mucsaiak — mindenkin kacagni kell. A maga alkotta nótáriust is kiteszi a nevet­ségnek. Az idegenek, furcsák, szerencsétlenek, pó­ruljártak leírása végül is színező elemmé lesz a versben, s ha a magatartás ellenszenves is — szinte az embertelenségig és az ízléstelensé­gig —, dokumentumnak páratlanul becses. A nótárius megnézi a hetzet, az állatvia­dalt, majd azzal indul tovább: Ideje gondoltam van, hogy asszonyokkal Kezdjem el hetzemet különös módokkal. Bele is köt rögtön egy tarkán fölöltözött hölgybe: Azt gondoltam, hogy a méltóságos grófné Mivel Hetzbe láttam, légyen hetz-mesterné, Avagy komédián hogy légyen táncosné, Ha a' nem: operán első énekesné. Egy másik verses művében (Az ország­gyűlésnek leírásakor) abban is örömét leli egyebek közt, hogy a Duna-parton a kofák ribillióját fecskendőkkel — vízi ágyúkkal — oszlatják szét, s az elfogott asszonyokat pel­lengéren teszik közszemlére. Griffmadarak szárnyán A nótárius, miután végigsértegette fél Pestet és Budát, ígéretet tesz, hogy fölhagy a nyilvános támadásokkal. „Mert gondolatimat kiöntém egészen"... Mielőtt visszatérne hazájába, bejelenti, hogy nagyralátó javaslatokkal fog legközelebb meg­jelenni Buda város tanácsa előtt. Majd azt fogom tehát én itt projectálni, Budának nem lehet, hol most áll, ott állni, A tokaji hegyre kell néki felszállni, Griff-madár szárnyakat nékie csinálni. A föld kerekségét réffel fogom mérni, Megmondom, búzaszem hány fog ebbe férni, Hány szemet ád kalász, ha ez meg fog érni: Hanem diurnumot fogok ezért kérni. Ezekkel a jellegzetesen felvilágosodáskori abszurd ötletekkel búcsúzik el a peleskei nó­tárius, erősen bízván a majdan kapandó diur­numokban, azaz napidíjakban. 19

Next

/
Thumbnails
Contents