Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Vargha Balázs: Gvadányi József, a peleskei nótárius

Fischer J. Karusszel Alexandra Pavlovna és József nádor tiszteletére. Aquatinta (Történelmi Képcsarnok) Ez az összeházasítás pedig „halálas vétek" Zajtay szerint, s majd hogy nem elájul, mikor egy tisztet ilyen keverék ruhában lát. Nddasdi, Károlyi ha feltámadnának, így öltözve huszártisztet ha látnának: Kérdem, akkor ezek hogy mit csinálnának? Nem mást, hanem megint újra meghalnának. — mondja ki a szentenciát döcögős humorral. Egyébként hosszú a sora a vitéz eleinket föltámasztó s az elkorcsosuláson megbotránkozókat újra visszatemető írásoknak. Gvadányi a két nagy labancot szólongatja elő. Csokonai — az ő nyomán — már Zrínyit. A pórul jártak Gvadányinak — és szócsövének, a nótáriusnak — legellenszenvesebb vonása a káröröm. Legharsányabban azokat tudják kacagni, akiknek „gombját elütötték", vagyis akiket lenyakaztak. Lenéz, kinevet Gvadányi mindenkit, akinek sorsa alacsonyabbra van mérve a magáénál. Mintha sokszereplős bohózat volna az egész társadalom, ahol időközönként mindenkit fenékbe rugdalnak, hogy ő, a néző jól szórakozzon. Úgy kell azoknak, akiket rebellióért kivégeztek. Úgy kell azoknak, akiknek nincs pénzük, akiket baleset ér, akik mucsaiak — mindenkin kacagni kell. A maga alkotta nótáriust is kiteszi a nevetségnek. Az idegenek, furcsák, szerencsétlenek, póruljártak leírása végül is színező elemmé lesz a versben, s ha a magatartás ellenszenves is — szinte az embertelenségig és az ízléstelenségig —, dokumentumnak páratlanul becses. A nótárius megnézi a hetzet, az állatviadalt, majd azzal indul tovább: Ideje gondoltam van, hogy asszonyokkal Kezdjem el hetzemet különös módokkal. Bele is köt rögtön egy tarkán fölöltözött hölgybe: Azt gondoltam, hogy a méltóságos grófné Mivel Hetzbe láttam, légyen hetz-mesterné, Avagy komédián hogy légyen táncosné, Ha a' nem: operán első énekesné. Egy másik verses művében (Az országgyűlésnek leírásakor) abban is örömét leli egyebek közt, hogy a Duna-parton a kofák ribillióját fecskendőkkel — vízi ágyúkkal — oszlatják szét, s az elfogott asszonyokat pellengéren teszik közszemlére. Griffmadarak szárnyán A nótárius, miután végigsértegette fél Pestet és Budát, ígéretet tesz, hogy fölhagy a nyilvános támadásokkal. „Mert gondolatimat kiöntém egészen"... Mielőtt visszatérne hazájába, bejelenti, hogy nagyralátó javaslatokkal fog legközelebb megjelenni Buda város tanácsa előtt. Majd azt fogom tehát én itt projectálni, Budának nem lehet, hol most áll, ott állni, A tokaji hegyre kell néki felszállni, Griff-madár szárnyakat nékie csinálni. A föld kerekségét réffel fogom mérni, Megmondom, búzaszem hány fog ebbe férni, Hány szemet ád kalász, ha ez meg fog érni: Hanem diurnumot fogok ezért kérni. Ezekkel a jellegzetesen felvilágosodáskori abszurd ötletekkel búcsúzik el a peleskei nótárius, erősen bízván a majdan kapandó diurnumokban, azaz napidíjakban. 19