Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Vargha Balázs: Gvadányi József, a peleskei nótárius

Buda látképe 1781. Rézmetszet szerint Buda afféle eleven múzeum lehet, ahol őseiktől maradt eredeti díszben pompáznak nagyurak. Gondoltam, üstökök érik a vallókat, Kard tarsollal fogja verni a lábokat, Buzogány vagy csákány tölti meg markokat, Ollykor hogy páncéring fedi bé tagokat. A hajdani pompás gyülekezéseknek ez a képe szinte divatlapként szolgált 1790-ben, amikor Kazinczy ezt írta: „ . . . nem győzék verni az aranyzsinórt, sujtást, kreppin-rojtokat, paszamántot; s Erdélyben, hol minden aranyfonal elfogyott, Kassáról mene a kalaprojt és mentekötő . . ." Gvadányi bizonyosan nem ismerte Apor Péter jeles művét, a Metamorphosis Transsylvaniaet. Kettejük rokonsága a közös gondolkozásra épül, s rajtuk kívül is sok tagja volt (van és lesz) a romlatlan erkölcsöket viszszasírók klubjának. Csokonai viszont olvasta Gvadányit, sőt csent is tőle egy-egy ötletet. Karcsú derekokon vala váll felőltve, Melly volt a szabótól halhéjjal megtöltve. Ki ne ismerne rá a csikóbőrös kulacs aszszonyos idomait magasztaló bók forrására? Csupán annyi a különbség, hogy a halcsonttal megtámogatott kebleket Gvadányi nosztalgiával emlegeti, Csokonai viszont a természeti gömbölydedségre szavaz. Az új divat Ha már fölrebben a gyanúnk Gvadányi nemzeti ízlésének tősgyökeressége dolgában, észlelhetjük azt is, hogy ő csupa importárut magasztal: tigris és párducbőrt, „filegrám" ékszereket, olasz bokrétát, mailandi kamukát, genuai bársonyt. .. Mikor pedig a nemzetietlen öltözetet csepülteti a nótáriussal, kiderül, hogy amit támad, az az egyszerű formák nemzetközi divatja. Amit pedig visszasír, az a szintén nemzetközi rokokó parádé, vagyis a tegnapi divat. Hasonlítsuk össze a skófiumos, bogláros pompát annak az ifjúnak az öltözetével, akit a szinházban halálra csúfol, s szét akarja verni a pofáját. •Érkezett ide is hamuszínű frakkba Egy rendes iffiú nagy fehér kalapba. Pálca vált kezében: de spádé volt ahba: Felül vadkecske-szarv foglalva aranyba. Nem mondhatunk mást rá: nemes elegancia. Már az empire divatot előlegezi ez a merész egyszerűség. Gvadányi verséből az is kiderül, hogy a fehér kalapos viseletet a pápa 1782-es bécsi látogatása gerjesztette. Hosszas volna sorra venni, hogy milyen öltözetek viselőivel gyűlik meg a baja a nótáriusnak. Mindegyik leírás karikatúra: valóban hordott ruhadarabokat ír le, de vagy összekombinálja őket furán, vagy eltúlozza formáikat. Csokonai, mikor Karnyóné komédiájában elmondatja Lipitlottyal a legújabb párizsi módit, Gvadányit követi, de túl is megy rajta, ügyesen koholt képtelenségekkel (púder helyett korom, fülbe akasztott gyertyatartó stb.). Peleske nótáriusát leginkább a kaput boszszantja föl, az a bő, hosszú kabát, amely már nem is az empire, hanem a biedermeier divat felé mutat. S hogy kényelmes, kellemes viselet volt, azt el is magyarázza egy fiatalember. E' könnyű és benne sokat elrejthetek, Sok zseb vagyon rajta, mindent eltehetek, Nem szorítja testem, én könnyen mehetek, Olcsó, ha elnyővem, hamar mást vehetek. A kaput mint úriemberek viselete olyanynyira győzött II. József idején, hogy a magyaros katonai ruházat tetejébe is fölhúzták. 18