Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Seregi László: Elhullunk az italfronton?

ért? Egyszerűen csak a saját érdekeiket követik. Tőlük a főhatóság a tervek „időarányos és maradéktalan megvalósítását" kéri számon. Az út, amely idáig elvezet, nem érdekli őket. Az igazgató dilemmája tehát nem az, hogy isznak-e a melósok vagy sem, hanem az: teljesítik-e a tervet (időarányosan és maradéktalanul) vagy sem. A pozíciójuk függ ettől. Ezért felelősségre vonják, azért nem. Soroljam tovább? — Igen, de csak akkor, ha nem reked meg a középvezetőknél! Sokan ugyanis tudni vélik: azért nincs foganatja az alkohol elleni intézkedéseknek, mert az államnak kell az italok eladásából származó tekintélyes bevétel! — Ez azért nem ilyen egyszerű. — Igen, tudom, a helyzet sosem egyszerű. — Cinizmussal nem sokra megyünk. — És szerecsenmosdatással? — Az államnak tényleg jelentős bevételi forrása az alkohol. A részletekbe ne menjünk bele, a dolog közgazdasági oldalát bízzuk a szakértőkre. Viszont: folyton részeg vagy kapatos emberekkel nem lehet dolgozni. Minőséget pedig végképp nem várhatunk tőlük. Márpedig gazdasági egyensúlyunkat akkor nyerhetjük vissza, ha nem egyszerűen csak termelünk, hanem jót s jól termelünk. A piacon farkastörvények uralkodnak, senki nem vesz meg bóvlit. A rendszeresen italozó ember testi-szellemi állapota előbb-utóbb menthetetlenül leromlik, orvosi kezelésre szorul. Az ellátás, a szakszerű gondozás pénzbe kerül, s a termeléskiesés közös kár. Amit tehát megnyertünk a réven, elveszítjük a vámon. S költségvetésünk csak egy van. Hovatovább ott tartunk, hogy a mértéktelen italozás miatti kiadások már meghaladják a bevételeket. Ezért sem nézhetjük tétlenül a mind nagyobb mérvű alkoholfogyasztást. — Tételezzük föl, hogy felülkerekedik a józan ész, s a szervezetet, családot, népgazdaságot romboló, sújtó részegeskedés visszaszorul! Mi lesz akkor? — Minden tizedik forintjáért italt vesz a lakosság. Évente körülbelül 40—50 milliárdot hagyunk a boltokban és az üzletekben. A kérdés ezek után — feltételezve az ön által említett eszményi állapotot — vajon el tudjuk-e majd költeni a pénzünket? A magam részéről derűlátó vagyok, aligha szenvednénk ötlethiányban. A hazai árukínálat csak annak elviselhetetlenül szűkös, aki ilyen vagy olyan módon megütötte a főnyereményt. A mi gondunk inkább az, hogyan szűkíthetnénk az italok választékát? Tudomásul kell venni, hogy jelenleg tízezrek élnek abból, ami ellen harcot folytatunk. Olyan érdekeltségi rendszereket kellene kidolgozni, amelyek nem sújtanák a termelőket és a forgalmazókat, de legalább megakadályoznák a növekedést. — A termelés visszaszorítása adminisztratív úton is megoldható. Nem kell népszavazást tartani olyan ügyben, aminek fontossága több mint nyilvánvaló! — Ez igaz. Munkánkat az gátolja, hogy egyesek arra a hangzatos álláspontra helyezkednek, hogy az alkoholizmus elleni tevékenység homloktérbe állítása az ellenzékieskedők eszköze, azoké, akik minden lehetőséget s alkalmat megragadnak, hogy hanyagságon kapják a kormányt, rábizonyítva, hogy nem tett eleget valamelyik kötelezettségének. Egyébként a kormány júniusi ülésén utasítottak bennünket, hogy dolgozzunk ki széles körű konkrét programot az alkoholizmus visszaszorítására. Az állami szerveket pedig felszólították, hogy adjanak meg minden tőlük telhető segítséget. — Mi várható ezután? — Feltehetően összehangoltabb, átgondoltabb, egységesebb fellépés. S ez már pozitívum a korábbiakhoz képest. Ezentúl kevésbé lehet majd büntetlenül bagatellizálni a feladatokat, kedélyesen kitessékelni a szobából a mozgalmi aktivistákat, mint előfordult annak előtte, nem is egyszer. Ez nem kis mértékben a sajtóban dúló polémiáknak is köszönhető, hiszen a hozzászólók újra és újra felhívták a figyelmet a helyzet tarthatatlan voltára, bonyolultságára, feloldatlan ellentmondásokra. A magunk módján javaslatainkkal igyekszünk meghálálni a bizalmat. Megpróbáljuk elérni, hogy — a könnyebb sörféléket kivéve — alkoholt csak erre a célra külön kijelölt szaküzletekben lehessen kapni. Kiskorú ne vásárolhasson snapszot, a közértben sem. Ideje lenne végre rendet teremteni a „részleges" szesztilalom körül. Arra a visszás helyzetre utalok, hogy reggel kilencig a vendéglátóipari egységekben nem szolgálnak kt alkoholt, de onnan két lépésre a sarki fűszeresnél akár egy díszszázadnak elegendő mennyiség is beszerezhető. Ki kell bővíteni a megelőzés lehetőségeit, az iskolákban és a közművelődési intézményekben egyaránt. Fejleszteni kell az egészségügyi és a szociális beavatkozás módszereit, hátterét; olyan szakemberekre van tehát szükség, akik képesek szót érteni a bajba kerültekkel, meg tudják magyarázni nekik: az út, amelyet most járnak, nem vezet sehová. És így tovább. — Emelem poharam az Alkoholizmus Elleni Országos bizottság megújulására! 13