Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - S. Lengyel Márta: A véres budai éj

Ignaz Lederer báró előront az előzőleg teljesen láthatatlan katonaság, lovasság is gyalogság is... A rémület kiáltása tör fel a megtámadott és meglepett fegyvertelen emberek százainak torkából ... A fegyvertelen ember nem szurony- és golyóálló; a macskazenét adók nem készültek harcra... Ezért mindahánya menekülésbe kezd. Akik azonban nem elég gyorsan tettek így, vérükkel fizettek ezért. E lap szerkesztője, akinek — hírlapíró lévén — mindent látnia kell, hogy jelentést tegyen róla, ott volt a helyszínen. Ez az ő hivatása. Ő a sajtó katonája, s neki éppúgy megvan a maga őrhelye, mint bárki másnak ... Ó, fájdalom! Ó, iszonyat. — Itt visznek egy polgárt — azt mondják, a mellébe döftek, és meghalt. Ott hoznak egy másodikat; neki a feje van összevagdalva... Itt jön egy harmadik — szétzúzott arccal... Ott egy negyedik, ötödik. — Mind merő vér. De azt mondják, vannak még többen halottak is! Ilyen látványra az ember szíve görcsösen ver kebelében. Ez tehát a mi szabadságunk! Ez a mi személyi biztonságunk! — Ezek a gyümölcsei a mi március 15-énknek! Ó, szégyen és gyalázat! Ilyesmi eddig csak Törökországban, Fezben és Marokkóban fordult elő ... ott szokták a pasák rászabadítani kopóikat egyik vagy másik nyomorultjára a „nép" nevét viselő még nyomorultabb tömegnek. .. És ez nálunk történt! nálunk, akik március 15-ét merőben vér nélkül vívtuk ki... Magyarországon történt, ahol 200 éve ismeretlenek a Basták (1602) és a Caraffák (1686). Magyarországon történt ez, ahol oly rég nem folyt már polgárvér — ahol maga a király sem folyamodott vérontáshoz még azon a napon sem, amely pedig a Habsburg-házra nézve oly veszélyessé válhatott. Itt egy idegen csapatok élén álló parancsnok — egy ember — egy Lederertámadtatta meg a népet kardokkal és bajonettekkel ... mert ... nos, nevessenek hát, ha nem sírnak szívesebben A katonaság megrohanja a tüntetőket. Szepesvári Sándorné reprodukciói Rottenbiller Lipót alpolgármester ... mert neki egy — macskazenét adtak. Istenség hát ez a Lederer, aki mennykőcsapásaival isteni szeszélyből, olümposzi kedvtelésből — kénye szerint lesújt az emberekre? Istenség ez a Lederer — és annyira fölötte áll emberségnek, jognak, törvénynek, fenyítéknek —, hogy bennünket személyes kedvtelésből legyilkoltathat? Ugyan bizony nem inkább idegen, alkotmányunkkal mereven szembenálló csapatok idegen, itt alkotmányellenesen tartózkodó bécsi parancsnoka ez a Lederer... aki azonban mégiscsak alárendelve kell hogy legyen valamely a világban uralkodó törvénynek? Mondják, minisztériumunknak van alárendelve. Annál rosszabb. Ezt azonban a minisztérium tudta nélkül tette; következésképpen először is saját szakállára cselekedett — másodszor pedig polgárvért ontott. Mit érdemel hát, polgártársak? Minisztériumunk felelős minisztérium; tudni fogja, mi a kötelessége. Hanem folytassuk nyugodtan. Mikor a vérengzés után egyszerre mindenki bosszúért kiáltott... e lap szerkesztője felhívta a népet, hogy mindenekelőtt folyamodjék a nádorhoz, akinek a lakóhelyétől még száz lépésnyi távolság sem választotta el a rémtettet... E lap szerkesztője arra szólította fel polgártársait, hogy a 35 Lederer a helyzet magaslatán — egy konzervatív kortárs szemével