Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - S. Lengyel Márta: A véres budai éj

Nyári Pál szörnyűséget küldöttség révén adják elő a királyi helytartónak. Néhányukkal a palota kapui elé ment; két polgártárs már ott állt, s közöttük egy harmadik, a véres áldozatok egyike. Az őrség (két magyar gránátos) megakadályozta, hogy belépjünk. Mi mondottuk, hogy törvényszabta módon az ország nádorához kívánunk menni... Ekkor egy a közeli főőrségről való tiszt küldött vagy húsz embert, s ezek szuronyt szegezve elkergettek bennünket, a királyi palota kapuit pedig becsapták orrunk előtt. A sebesült neve Csabay, ő mérnök. A többiek neve (mármint azoké, akikből a küldöttség alakult) a következő: Piskolics Ernő, Pencz, Nemes Antal és Ulmann F.; azután e lap szerkesztőjéé (többet nem sikerült kitudnom). Mivel nem engedtek bennünket a palatínushoz — minisztereinkhez készültünk. Először Deákhoz; azt mondták, ő Pesten van. Átvonultunk; százak csatlakoztak hozzánk. „Fegyverbe!" kiáltották. — Mi először a miniszterekhez akartunk menni. Deákot nem találtuk Pesten ... egész Pestet viszont annál nagyobb felindulásban. Batthyány lakásához mentünk hát a sebesülttel; azt beszélték, Bécsben van. Hová menjünk tehát? — Az utcákon mindenütt tombolt már a vihar. Nyárihoz mentünk; őt sem találtuk odahaza... Ekkor éjjel %12 lehetett. Az elbágyadt sebesültet fedél alá vittük — a Forradalmi Csarnokba. Amikor őt itt az asztalra emelték — amikor megmutatta véres arcát — véres ruháját, határtalan düh töltötte el az ifjú szíveket. Ekkor belépett Nyári; felhágott az asztalra... megígérte, hogy az ügyet felkarolja... kérte, bízzunk benne... mi hajlottunk is tanácsára... de a lárma túlságosan nagy volt, senki sem hallgatott oda. Egyszer csak teljesen kiürült a terem, és mindenki kitódult elé. Ott Vasváry, Oroszhegyi és a Párizsból csak nemrég megjött Temesváry szónokolt... Megkísérelték lecsillapítani s erőszakos lépésektől egyelőre visszatartani a felháborodottakat... Oroszhegyi azt mondta: van felelős minisztériumunk, attól kell majd választ kapnunk! Temesváry hasonlóképpen járt el... Lehetetlen volt mindenkinek mindent hallania. E sorok írója is túlontúl kimerült volt már és visszahanyatlott egy karosszékbe. A mi legderekabb fiataljaink helyükön álltak. A „Marczius Tizenötödike" szerkesztője {Pálfi Albert] a lehető legnagyobb izgatottsággal rohangált ide-oda... Hasonlóképpen mások is, akiknek a személyét jól ismerem, nevét azonban hirtelenjében nem tudom megadni. Egyik hírt hozták a másik után. — Némelyek Budáról jöttek; ezek látták Lederert a lakása előtt — arra kérte őket: „térjenek nyugovóra!" — mire egyikük azt felelte: „Négyen már nyugszanak!" Erre Lederer elvonult a házába. Éjjel 1 óra felé — hirtelen félreverik a harangot... Fiatalem-Pálfi Albert berek betörték a ferenciek ajtaját és felmásztak a toronyba. Ekkor tömegével hömpölyög a katonaság az utcákon; magyar és olasz gyalogság és lovasság. Megszállják a Szabadság teret. (Szabadság tér! Ó, micsoda gúny!) Fent a városházán tartózkodik Rottenbiller; utasításokat ad a nemzetőrségnek... Azt mondja, jó forrásból értesült a történtekről; a katonaság a hibás. De nem pusztán hibás, polgárvért ontott. Hajnali 2 óra. Nyári jön Budáról. Beszédet intéz a néphez. Azt kívánja, hogy mindenki, akinek van valami előadnivalója, menjen el hozzá délelőtt. A nép sehol sem sértette meg a katonaságot. Csak a budai főőrségen álló magyar gránátosoknak kiáltottuk oda: „Honfitársak — ezt nem felejtjük el nektek!" De felelős-e a szegény katona, aki osztrák fegyelemben nevelkedett? Ő géppé vált. Mi Ledererre gondolunk! Mi felelős minisztériumunkra gondolunk. A rosszaknak, bárkik is, érezniök kell a törvény súlyát. Én a magam részéről azon a véleményen vagyok, hogy az egész Lederer műve. Ő intézett gyilkos támadást ellenünk, védtelenek ellen. Ő polgárvért ontott. Ezzel eleget mondtunk. — Reggel 4 óra van, miközben ezt írom. Sápadt fénnyel kel fel a nap — engem azonban az éjszaka sápaszt; adja az ég, hogy ne jussunk még rosszabb sorsra. Egy osztrák rajzoló képzeletszülte litográfiája Pestre helyezi a vérengzést 36