Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - S. Lengyel Márta: A véres budai éj

S. LENGYEL MÁRTA A véres budai éj Egy szemtanú a Lederer tábornok elleni tüntetésről 1848 tavaszának legmegrázóbb fővárosi eseménye az a vérengzés volt, amelyet a budai helyőrség katonái május 10-én este rendeztek a magyarországi főhadparancsnok, Ignaz Lederer báró lovassági tábornok ellen tüntetők soraiban. A tüntetésben az a jogos bizalmatlanság fejeződött ki, amellyel a forradalom hívei a Magyarországon elhelyezett császári csapatok e legfőbb irányitójára tekintettek. Lederer ugyanis kezdettől fogva mélységes ellenszenvvel figyelte a forradalmi változásokat, és már a márciusi napokban is minden eszközzel akadályozta az újonnan alakuló nemzetőrség felfegyverzését. Amikor pedig életbe léptek a Pozsonyban megalkotott új, forradalmi tartalmú törvénycikkek, egyszerűen figyelmen kívül hagyta a törvénynek azt a rendelkezését, amely a Magyarországon állomásozó császári csapatokat a magyar kormány irányítása alá helyezte. Teljesen érthető, hogy bár a május elején Bécsbe utazó magyar miniszterelnöknek, Batthyány Lajos grófnak sikerült kieszközölnie egy királyi kéziratot, amely a magyarországi hadparancsnokokat a törvény e pontjának a tiszteletbentartására utasította, a forradalom táborának balszárnyát ez az intézkedés nem nyugtatta meg. A radikális sajtó ezért ismételten sürgette, hogy Lederer és a hozzá hasonlóan gondolkodó tisztek helyére megbízható személyeket állítsanak; a márciusi fiatalok egy szélsőséges csoportja pedig, amelynek Oroszhegyi Józsa volt a feje, nem érve be ennyivel, május 10-én tömegtüntetést rendezett Lederer ellen, hogy ezzel mintegy kikényszeritse elmozdítását. Ekkor került sor a forradalom táborát megfélemlíteni igyekvő helyőrség fegyveres fellépésére. A történtekről a leghívebb beszámolót az egy hónappal korábban indult pesti német radikális lap, a Die Opposition szerkesztője, Julian Chownitz örökítette ránk lapja másnapi számában. Chownitz elejétől fogva arra törekedett, hogy lehetőleg személyes megfigyelője legyen minden készülő fontos eseménynek, s ennek megfelelően (bár a márciusi ifjúság legtekintélyesebb vezetőihez, Petőfihez és Vasvárihoz hasonlóan ő sem tartozott a felvonulást szervező szélsőséges csoporthoz) ezen az estén is a tüntetőkkel tartott. Ennek köszönhetjük az olvasót az események szinte közvetlen részesévé avató tudósítását, amely érdekessége és forrásértéke ellenére mind ez ideig elkerülte történetíróink figyelmét, s amely magyarul így hangzik: A véres budai éj Pesten, május 11-én. Iszonyú dolgokat kell elbeszélnünk a mai éjszakáról. Polgárvér folyt, polgártársaink drága vére. A dolog így áll. Már a nap folyamán hírlett, hogy Lederer úrnak macskazenét akarnak adni Budán. Mi a macskazenék korában élünk. Legutóbb Bécsben Fi[c]quelmont és Pillersdorf miniszternek, az érseknek — itt pedig Polgárvér folyik Lederer szállása előtt több álladalmi hivatalnoknak, köztük sajnos a mi Stáhlynknak is, macskazenét adtak. És senki sem látott ebben szentségtörést; végtére is szabad országban élünk — véleményünk szabad — a macskazene is egyfajta vélemény, mégpedig erősen fülbecsengő. No, rendben. Leszáll az est. Az óra 9-re jár. Az Urak utcájában gyülekezik az fjúság meg sok más ember; hangolják a jól ismert instrumentumokat; menetoszlopot formálnak; a menet megindul. Először a Nemzeti Színház elé vonul, hogy ott tájékoztassa a publikumot budai szándékairól, majd lassan — fütyülve, trombitálva, egyszóval macskazenélve — Budára. Senki sem állja útját; senki sem inti. Nem látni semmiféle katonai készületet, semmiféle nemzetőrösszpontosulást, semmiféle hatóságot. * * Mi legalább is a legcsekélyebb hirét sem vettük semmiféle hivatalos figyelmeztetésnek. Azt gondolják, Lederer urat ugyanannyi joggal tájékoztathatják a közvéleményről, amennyivel ezt mások esetében is megtették. Ismeretes, hogy Lederer az egész nemzeties párt szemében a leggyűlöltebb személyiségek egyike. Nem pusztán idegen, nem hozzánk tartozó katonai parancsnok volta miatt gyűlölik őt; ennél is inkább gyűlölik azért, mert egy alkalommal szavát adta arra, hogy a fegyvertárban nincsenek puskák — s mert ott később megtalálták azt a tízezret, amelylyel most a mi nemzetőrségünk van felfegyverezve. Következésképpen Lederert azért gyűlölik, mert ő a nemzet ellensége, s ráadásul, mert szószegő. Nem teszünk lakatot a szánkra; hanem nevükön nevezzük a dolgokat. Polgárvér folyt, a haza fiainak drága vére; ez a vér Lederer által ontatott ki. Ellenségnek nevezzük őt, országunk kárhozatot érdemlő elnyomójának! Felháborodottságunk nem engedi, hogy a nyugodt elbeszélés mellett maradjunk; és mégis meg kell próbálkoznunk vele. Nos hát: a menetoszlop felér a Várba — még mindig senki, aki lebeszélje, útját állja, figyelmeztesse. Az őrség fegyverbe lép ugyan; de a szabályok szerint mindanynyiszor ezt teszi, valahányszor néptömeg vonul el előtte. Ez tehát nem szolgálhat intő jelül... A menet végül megállapodik Lederer lakása előtt... megkezdődik a macskazene. Mérhetetlen a tömeg, ellepi az egész utcát... De alig hogy felhangzanak az első hangok... kétfelől, mintha a földből nőne ki, egyszer csak 34