Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Seregi László: Menjünk a moziba be?

SEREGI LASZLO Menjünk a moziba be? Gregory Peck ott állt a kapuban, s merően nézte a sötét erdőt, hátha a lombok között megpillantja nagy ellenségét, Lopakodó Holdat. Az indiánt azonban nem ejtették a fejére, majd bolond lett volna mutatkozni, hogy aztán a puskás ember se szó, se beszéd, beleeresszen egy sorozatot a csőre töltött koltjából. Gregory Peck felismerte a helyzetet, s hogy unalmát enyhítse, eljátszotta, miként is viselkedne Gregory Peck, ha éppen nem merednének rá a kamerák. Öszszehúzta tehát a szemöldökét, ahogy egykor a mi Rózsa Sándorunk, cigarettát kotort elő bőrmellénye zsebéből, s mármár meggyújtotta volna az ebben a környezetben felettébb anakronisztikusnak ható filteres Kentet, amikor az élelmes törzsfőnök megjelent a színen. A nagy amerikai filmszínész ekkor eloltotta az alig két másodperce meggyújtott bagót, a csikket visszacsúsztatta a zsebébe (akkor is éppen rossz idők jártak arrafelé), s habozás nélkül rákiáltott Lopakodó Holdra. Hogy mit kiáltott, azt sajnos nem tudom, mert hirtelen fényözön áramlott a Kelen mozi nézőterére, az ajtóban teljes terjedelmében megjelent Gizi néni, a jegyszedő, felszólította Hid végi Józsefet, keljen fel a helyéről, kövesse őt az előcsarnokba, mert ott várnak rá. Az intermezzo hullámai hamar elcsitultak, mert " a vásznon élénk párbeszéd alakult ki Peck és Lopakodó között. Utóbbi ellentmondást nem tűrő hangon replikázott, de hogy mit felelt és mire, arról, sajnos, megint nem szolgálhatok bővebb felvilágosítással, mert Gizi néni újból színre lépett, s nagy-nagy empatikus készségről téve tanúságot, felhívta a soraink között megbúvó lelketlen kutyatulajdonos figyelmét, hogy jöjjön ki, mert az a szerencsétlen eb úgy vonyít, mintha nyúznák. Nos, ekkor határoztam el, hogy a továbbiakban leveszem kezemet a fővárosi mozikról, éljenek meg úgy, ahogy tudnak, rám semmiképp se számítsanak. Alltam is a szavamat. Legalább öt évig nem váltottam jegyet egyetlen filmhez sem: s hogy őszinte legyek, nem maradtam le semmi jóról — ha hinni lehet megátalkodott mozikedvelő ismerőseimnek. Igaz, az utóbbi időben az ő seregük is alaposan megfogyatkozott. Szinte divattá vált azzal kérkedni, ki mióta nem látogatja az államilag engedélyezett alkotásokat játszó helyeket. S ha csak az én szűkebb környezetemről lett volna szó! De nem. Soha olyan kevés nézője nem A volt kispesti Royal mozi volt a budapesti filmszínházaknak, mint két-három évvel ezelőtt. Aztán, ha nem is egy csapásra, de minden megváltozott. Az emberek elkezdtek újra moziba járni. 1981-ben már csaknem 20 millió nézője volt az előadásoknak. Egy-egy budapesti lakos tehát átlagosan kilenc filmhez váltott jegyet. Minek köszönhető ez a fellendülés? Dr. Nagy Sándor, a FŐMO igazgatója határozottan állítja: főként annak, hogy jobbak lettek a magyar filmek. Még az sincs kizárva, fűzi hozzá, hogy művészileg nem képviselnek ugyan a korábbinál jelentősebb értéket, mindenesetre ízlésben inkább megfelelnek az igényeknek. Mindebből korántsem az következik, hogy a vásznakat elárasztotta a meztelenség meg a brutalitás, azaz a bennünk kétségkívül meglévő alantasabb ösztönöket szolgálták volna ki a rendezők. Erről szó sincs. Az Oscar-díjas Mephistóra például nem lehet mondani, hogy olcsó fogásokat alkalmaz a siker érdekében. A filmgyárból kikerülő művek érezhetően szélesebb tematikai skálán mozognak. Ma már — hál'istennek — nem szégyen krimit vagy vígjátékot forgatni. Szégyen viszont olyan filmre pénzt és jóváhagyó stemplit adni, amelyről jószerivel mindenki sejti — az érintett rendezőt kivéve —, hogy csakis bukás lehet a vége .. . A Lumumba utcai műtermekben azonban évente csak 20—25 filmet készítenek. Ez roppant kevés, de tudomásul kell venni, hogy többre nem futja. Önerőből amúgy sem tudnánk kielégí-12