Budapest, 1982. (20. évfolyam)

9. szám szeptember - Ábrán László: Hőre keményedő, hőre lágyuló

míg az elektromos iparban, mely felé a kilépők zöme áram­lik, egy műszakban dolgoznak, nálunk háromban. — Van az említetteknél súlyo­sabb gondjuk is? — A legsúlyosabb: az alap­anyagok több mint ötven száza­lékát nyugati országoktól vásá­roljuk — évente mintegy 9 mil­lió dollárért. Ezen hosszú ideje igyekszünk változtatni, de ered­ményeink még nem adnak okot elbizakodottságra. Csak lépésről lépésre haladhatunk előre. Ez évtől kezdve a Tiszai Vegyikom­bináttól rendeljük meg a polipro­pilént, ami mintegy 20 millió forint megtakarítást hoz majd. Ehhez hasonló megtakarítást ér­hetnénk el, ha az évi 2 ezer ton­na porgyantát is hazai forrásból kaphatnánk. — Bővítsük ki egy kicsit a kört: általában zökkenőmentesnek mondható-e anyagellátásuk? — Korántsem. S ez nemegy­szer veszélyezteti a folyamatos termelést. A múlt évben például gyakran hiányzott a gyanta, a fenol és az üvegszövet. A cseh­szlovák üvegszállítmány elmara­dása miatt egy japán cégtől kel­lett 6 tonnát vásárolnunk. Ter­mészetesen kemény valutáért. Amit tehát nyerünk a réven, azt olykor elveszítjük a vámon... Akadozott a denaturált szesz szállítása is(!). Nem egy olyan alapanyagunk volt, amelyből csu­pán egy-két napra elegendő kész­lettel rendelkeztünk. (A kívána­tos: 30 napi termelést fedezzen a nyersanyag.) — Úgy gondolom, e helyütt most — anyagellátási zökkenők­ről, szállítási nehézségekről lévén szó — jogos a kérdés: megérte-e gyárat telepíteni az anyaüzemtől olyan messze, Kisvárdára? Mi szólt a telepítés mellett? — Szabolcs-Szatmár megyé­ben igen kedvező lehetőségek kínálkoztak. A mindjobban fej­lődő városban nagy munkaerő­tartalékra találtunk, s a megyei tanács is támogatta a helyi ipar­telepítést — nemcsak erkölcsi­leg, hanem anyagilag: pénzzel is. Jól járt a vállalat, és jól jártak az új dolgozók, mert helyben jutot­tak munkához, feladhatták ko­rábbi ingázó életmódjukat. Egy kicsit talán fellengzősen hangzik, de így igaz, az egykori kukorica­tábla helyén ma egy olyan üzem kéményei magasodnak, amely az egész országot ellátja fékbetétek­kel és kapcsolótárcsákkal. És még exportra is telik gyártmá­nyaikból. — Vállalkozói kedvben, szel­lemben bizonyára önöknél sincs hiány. Pontosabban: az üzem sem vonhatta ki magát a vállalkozásra kényszerítő gazdasági körülmé­nyek hatása alól. — A rendeletek által lehetővé tett formák közül a vállalati munkaközösséget tartottuk a legcélravezetőbbnek. Ez év ele­jén alakult egy ilyen, öttagú munkaközösség: szerszámterve­zők. Verbuválódik lassan az a 10—15 tagú társaság is, amely a bútorfiókgyártást kívánja telje­sen „vállalkozói" alapokra he­lyezni. Eddig külön üzemrész volt ezzel megbízva. Kisvárdán hét dolgozónk a fékbetétgyár­táshoz szükséges rézforgácsot ál­lítja elő — természetesen mun­kaideje után vagy szombaton­ként, vasárnaponként. Ezt a munkát eddig egy kisipari szö­vetkezet végezte; egy kilo­gramm forgácsért 4 forint 50 fillért fizettünk. Ennél lényege­sen kevesebbet kérnek a kis­várdaiak. Hasonló módon ké­szülünk megoldani budapesti gyárunk irodahelyiségeinek ta­karítását is. A legtöbbet ígér azonban az a gazdasági társu­lás, amelyet a somogybabodi Petőfi termelőszövetkezettel hoztunk létre — hőre lágyuló műanyag termékek gyártására. Nem találomra választottuk partnerünket, hosszabb ideje van már kapcsolatunk. A kellő ter­melési tapasztalat sem hiányzik: melléküzemágukban tíz éve ál­lítanak elő bakelit alkatrészeket és más cikkeket préseléses, il­letve fröccsöntéses technológiá­val. — Befejezésül szóljunk még a műszaki fejlesztés további irá­nyairól — fordulunk újra Szőcs Gyula műszaki igazgatóhelyet­teshez—, a VI. ötéves terv idősza­kára kitűzött céljaikról. — Jelenlegi gazdasági helyze­tünkben, más vállalatokhoz ha­sonlóan, fokozott figyelmet for­dítunk a műszaki fejlesztés haté­konyságának növelésére. A kül­gazdasági egyensúly megterem­tésének legjárhatóbb útja a ter­mék- és a termelési szerkezet átalakítása; olyan jó minőségű termékek előállítása, amelyek megfelelnek a mindenkori piaci igényeknek. Vállalatunk talpon­maradásának, nyereséges gazdál­kodásának szintén ez a feltétele. A Villamosszigetelő és Műanyag­gyár VI. ötéves tervében a főbb fejlesztési irányok kijelölésekor a gazdaságpolitika által támasz­tott követelményekhez igazod­tunk. A jövőben nagyobb súlyt kívánunk helyezni az anyag- és munkaerő-takarékosságra, a gaz­daságos energiafelhasználásra, a termelékenység növelésére, a hulladékok hasznosítására. Egyebek mellett olyan készter­mékekkel jelenünk meg a pia­con, amelyeket eddig csak nyu­gati országoktól tudtunk meg­vásárolni, mint például a hőre zsugorodó Termékcsalád tagjait. — E termékeken kívül 1985-ig elsősorban a fékbetétek és a mű­anyagfeldolgozó szerszámok gyártását állítjuk előtérbe. Hogy fejlesztési tevékenységünk össz­hangban legyen a közgazdasági érdekekkel, számítógépes rend­szert dolgoztunk ki. Ennek lé­nyege: minden egyes termé­künkre több mint 40, részben gazdasági, részben műszaki jel­lemzőt „számítunk ki" a rendel­kezésünkre álló alapadatokból. Ezeket évente értékeljük és ele­mezzük, s így a termékszerke­zetet — ha szükséges — szinte tudományos pontossággal mó­dosíthatjuk. Tehát nem könnyű körülmények között, az eddig felsorolt nehézségek ellenére is törekszünk a termelés bővítésé­re. Nyereségünket az idén mint­egy 25 százalékkal szeretnénk növelni. Szerszámkészítők Sorjázás 7

Next

/
Thumbnails
Contents