Budapest, 1982. (20. évfolyam)

9. szám szeptember - Ábrán László: Hőre keményedő, hőre lágyuló

míg az elektromos iparban, mely felé a kilépők zöme áramlik, egy műszakban dolgoznak, nálunk háromban. — Van az említetteknél súlyosabb gondjuk is? — A legsúlyosabb: az alapanyagok több mint ötven százalékát nyugati országoktól vásároljuk — évente mintegy 9 millió dollárért. Ezen hosszú ideje igyekszünk változtatni, de eredményeink még nem adnak okot elbizakodottságra. Csak lépésről lépésre haladhatunk előre. Ez évtől kezdve a Tiszai Vegyikombináttól rendeljük meg a polipropilént, ami mintegy 20 millió forint megtakarítást hoz majd. Ehhez hasonló megtakarítást érhetnénk el, ha az évi 2 ezer tonna porgyantát is hazai forrásból kaphatnánk. — Bővítsük ki egy kicsit a kört: általában zökkenőmentesnek mondható-e anyagellátásuk? — Korántsem. S ez nemegyszer veszélyezteti a folyamatos termelést. A múlt évben például gyakran hiányzott a gyanta, a fenol és az üvegszövet. A csehszlovák üvegszállítmány elmaradása miatt egy japán cégtől kellett 6 tonnát vásárolnunk. Természetesen kemény valutáért. Amit tehát nyerünk a réven, azt olykor elveszítjük a vámon... Akadozott a denaturált szesz szállítása is(!). Nem egy olyan alapanyagunk volt, amelyből csupán egy-két napra elegendő készlettel rendelkeztünk. (A kívánatos: 30 napi termelést fedezzen a nyersanyag.) — Úgy gondolom, e helyütt most — anyagellátási zökkenőkről, szállítási nehézségekről lévén szó — jogos a kérdés: megérte-e gyárat telepíteni az anyaüzemtől olyan messze, Kisvárdára? Mi szólt a telepítés mellett? — Szabolcs-Szatmár megyében igen kedvező lehetőségek kínálkoztak. A mindjobban fejlődő városban nagy munkaerőtartalékra találtunk, s a megyei tanács is támogatta a helyi ipartelepítést — nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag: pénzzel is. Jól járt a vállalat, és jól jártak az új dolgozók, mert helyben jutottak munkához, feladhatták korábbi ingázó életmódjukat. Egy kicsit talán fellengzősen hangzik, de így igaz, az egykori kukoricatábla helyén ma egy olyan üzem kéményei magasodnak, amely az egész országot ellátja fékbetétekkel és kapcsolótárcsákkal. És még exportra is telik gyártmányaikból. — Vállalkozói kedvben, szellemben bizonyára önöknél sincs hiány. Pontosabban: az üzem sem vonhatta ki magát a vállalkozásra kényszerítő gazdasági körülmények hatása alól. — A rendeletek által lehetővé tett formák közül a vállalati munkaközösséget tartottuk a legcélravezetőbbnek. Ez év elején alakult egy ilyen, öttagú munkaközösség: szerszámtervezők. Verbuválódik lassan az a 10—15 tagú társaság is, amely a bútorfiókgyártást kívánja teljesen „vállalkozói" alapokra helyezni. Eddig külön üzemrész volt ezzel megbízva. Kisvárdán hét dolgozónk a fékbetétgyártáshoz szükséges rézforgácsot állítja elő — természetesen munkaideje után vagy szombatonként, vasárnaponként. Ezt a munkát eddig egy kisipari szövetkezet végezte; egy kilogramm forgácsért 4 forint 50 fillért fizettünk. Ennél lényegesen kevesebbet kérnek a kisvárdaiak. Hasonló módon készülünk megoldani budapesti gyárunk irodahelyiségeinek takarítását is. A legtöbbet ígér azonban az a gazdasági társulás, amelyet a somogybabodi Petőfi termelőszövetkezettel hoztunk létre — hőre lágyuló műanyag termékek gyártására. Nem találomra választottuk partnerünket, hosszabb ideje van már kapcsolatunk. A kellő termelési tapasztalat sem hiányzik: melléküzemágukban tíz éve állítanak elő bakelit alkatrészeket és más cikkeket préseléses, illetve fröccsöntéses technológiával. — Befejezésül szóljunk még a műszaki fejlesztés további irányairól — fordulunk újra Szőcs Gyula műszaki igazgatóhelyetteshez—, a VI. ötéves terv időszakára kitűzött céljaikról. — Jelenlegi gazdasági helyzetünkben, más vállalatokhoz hasonlóan, fokozott figyelmet fordítunk a műszaki fejlesztés hatékonyságának növelésére. A külgazdasági egyensúly megteremtésének legjárhatóbb útja a termék- és a termelési szerkezet átalakítása; olyan jó minőségű termékek előállítása, amelyek megfelelnek a mindenkori piaci igényeknek. Vállalatunk talponmaradásának, nyereséges gazdálkodásának szintén ez a feltétele. A Villamosszigetelő és Műanyaggyár VI. ötéves tervében a főbb fejlesztési irányok kijelölésekor a gazdaságpolitika által támasztott követelményekhez igazodtunk. A jövőben nagyobb súlyt kívánunk helyezni az anyag- és munkaerő-takarékosságra, a gazdaságos energiafelhasználásra, a termelékenység növelésére, a hulladékok hasznosítására. Egyebek mellett olyan késztermékekkel jelenünk meg a piacon, amelyeket eddig csak nyugati országoktól tudtunk megvásárolni, mint például a hőre zsugorodó Termékcsalád tagjait. — E termékeken kívül 1985-ig elsősorban a fékbetétek és a műanyagfeldolgozó szerszámok gyártását állítjuk előtérbe. Hogy fejlesztési tevékenységünk összhangban legyen a közgazdasági érdekekkel, számítógépes rendszert dolgoztunk ki. Ennek lényege: minden egyes termékünkre több mint 40, részben gazdasági, részben műszaki jellemzőt „számítunk ki" a rendelkezésünkre álló alapadatokból. Ezeket évente értékeljük és elemezzük, s így a termékszerkezetet — ha szükséges — szinte tudományos pontossággal módosíthatjuk. Tehát nem könnyű körülmények között, az eddig felsorolt nehézségek ellenére is törekszünk a termelés bővítésére. Nyereségünket az idén mintegy 25 százalékkal szeretnénk növelni. Szerszámkészítők Sorjázás 7