Budapest, 1982. (20. évfolyam)

9. szám szeptember - Kapuvári Gábor: Szűkebb hazám: a XI. kerület

A BVSC-pálya Házhoz, amely az én gyermeki tudatomban még mint „Pamuttextil Művház" rögződött. Közelében a vasúti töltés: jeles események színhelye. Mekkorát lehetett focizni a töltés mentén ! A régi cimborák, Csepregi Pista, Nagy Lajos, mennyit nyúzták itt a bőrt! Jaj... egy napon ide is gépek jöttek. Bulldózerek, markolók. De ez szerencsére megmaradt játszótérnek; annyi történt csak, hogy az illetékesek éltek a lehetőséggel: a giz-gazzal benőtt töltés menti mezőre sok-sok focipályát építettek az azóta növekvő nemzedékek örömére. * Tovább haladva a Fehérvári úton a Bocskai úthoz érünk. Ha balra kanyarodunk, ismét a Kosztolányi teret pillantjuk meg, s egyik oldalán a falatnyi parkot, ahol minden délután ádáz snapszercsaták, ultiviadalok és sakktornák dúlnak. De csak képzeletben tegyük meg ezt a kitérőt, hiszen arra már jártunk. Nézzünk inkább itt körül. A „kispiac" környékén gyakran megfordultam szombatonként többnyire anyámmal. Jól éreztem magam a vásárló sokaságban, tudtam, hol a „káposztás", a „tejfölös", a „mákos". Más napokon egyedül barangoltam, volt hogy — nem is olyan ritkán — a szomszédos SZTK fogorvosi rendelőjében kötöttem ki. Mily sokat néztem, sajgó ábrázattal, a lépcsőházból a BEAC-teniszpályán szaladgáló kislányokat... A kispiacon ma is nyüzsög az élet. Az SZTK-ban ma is fájnak a fogak. A BEAC pálya azonban nincs már meg. Néhány ember fiatalságának keserédes emléke csupán. Helyét elfoglalta hazánk legtöbbet reklámozott üzletközpontja: az országos COOP-pá növekedett áruház: a SKÁLA. Kellett ez is. Bizonyság rá, hogy a 4-es villamos, a 12-es és 86-os busz csak úgy önti a vásárolni szándékozókat. Meg aztán megépült az új BEAC-pálya is, nem messze ide, a Lágymányosi lakóteleppel szemben, a Schönherz Zoltán út sarkán. Csak az már — egykori BEAC-osok mondják — nem ugyanaz. Az emlékeket nem lehet kicserélni... Még néhány lépés a Fehérvári úton, és ugyanott vagyunk, ahová a 40-es busszal jöttünk volna: a Móricz Zsigmond körtéren. * A múltból a mába pergetve az emlékeket ugyancsak meg kell állni ezen a téren. A Bocskai úti általános iskola bocsátott szárnyaimra. (Groska igazgató úr nagyot sóhajthatott azon az évzárón, ma már meg tudom érteni.) Bár a Villányi úti, volt cisztercita iskolának, a mai József Attila Gimnáziumnak igen jó a híre, nagy a vonzereje, a családi tanács másként döntött: más kerületben lettem középiskolás, így aztán naponta át kellett utaznom a Körtéren. Ez a kerület központja. Ide szalad be a Karinthy Frigyes út, a Villányi út, a Bartók Béla út. Villamosok, autóbuszok végállomása. A forgalma óriási. Középiskolás koromban — hacsak a Körtér sarkán lévő Bartók mozi el nem térített — itt szálltam fel a 6-os villamosra. A megállóban a híres-hírhedt „ Don-kanyar" bece-(gúny?) nevű kocsma. Hogy honnan kapta nevét, nem tudom, talán onnan, hogy itt Régi villa a Ménesi úton, a Kertészeti kanyarodik el a 6-os. Bár nemrégen felújították, megmaradt ócska lebujnak. S ha már itt tartunk, hadd szóljak néhány szót ezekről a helyekről. A Körtér és közvetlen környéke — oázis az italosoknak. A Don-kanyarral szemben egy csárda, följebb a Karinthy Frigyes úton a Verpeléti bisztró, mellette a „Stocek". A Villányi úton, közel a Körtérhez, a „Zuhanó"-nak keresztelt, pincehelyiségben működő borkimérés. Ugyanennek a háztömbnek a túlsó oldalán egy másik hasonló. Azzal szemben a Mackó, attól néhány lépésre a Perc. Még odébb a Pingvin. S ugyancsak nincs messze a körtértől a hírhedett Miska, és nem kell sokat gyalogolni, hogy elérjük a Mészölyt vagy a Kruspért. ... A Móricz Zsigmond Körtéren három presszó is működik. A felsorolás nem teljes, de talán elég is. Ez mind a kerület központjában. Jóakarat kell hozzá, hogy kulturált „vendéglátóipari egységek"-nek nevezzük őket, alig akad köztük olyan, amelybe jóérzéssel be lehetne térni. Olcsó, gusztusos reggelizőhely pedig jó, ha kettő akad a centrumban és környékén... Mi tagadás: e rohamosan fejlődő, szépülő kerületnek mérsékelten jó cégérei ezek a csehók... * Merre menjünk még? Ha a Budafoki úton indulunk el, vagy a Fehérvári úton visszafelé, Albertfalva irányába, gyárak közé jutunk. Hatalmas üzemek egymás mellett. Ha a Körtértől a Bartók Béla úton a Duna felé Egyetem egyik épülete haladunk, a Gellért térre érünk. Válasszuk a sétát, egyenesen a hegynek fel. A Gellérthegy déli lankáit a századelőn luxusnegyeddé akarták fejlteszeni. Egymás után láttak napvilágot az újsághirdetések: minden valamire való ember, aki ad magára és úri mivoltára, itt épít. Igazi luxusnegyed sohasem vált e területből, de sok szép ház épült a környéken. A Ménesi úton öröm végigmenni, a fák között szemet gyönyörködtető, lelket megnyugtató ódon házak állnak, és az Eötvös Kollégium! S ha felértünk a Gellérthegy tetejére, meg is állhatunk. Még egy pillantás körbe, és véget ért a séta. Alattunk a város és a XI. kerület, Budapest legnépesebb kerülete. Az ezredfordulón, mondják, kétszázezren élnek majd itt. Lakótelepek betonvilága és kertváros, családi házakkal. Sok zöld. Gyárak, hetvenezer dolgozóval. Hőerőmű, pályaudvar. Sasad a barackjaival. A Gellérthegy az Ifjúsági parkkal, a természetvédelmi terület, ritka növényeivel, állataival. Sok ezer ház, lakás... s köztük egy a Kökörcsin utcában. Ide ma sem lehet bevezetni a központi fűtést, a gázt. A villanyóra lecsap, ha egyszerre dolgozik a tűzhely és a vízmelegítő. A lépcsőházban foszlik a vakolat, negyed százada is van, hogy utoljára kőművest láttak a falak, feketére öregedett a festés. Télen, ha fúj a szél, nem lehet begyújtani a fafűtéses kályhába, mert visszaömlik a füst. A mennyezeten megjelentek a repedésráncok. Jócskán megkopott a kis ház. De ez—és az egész környék — maga a béke. S nekem: az egész kerület szíve. 4