Budapest, 1982. (20. évfolyam)

8. szám augusztus - Derne Tamás: Jazzbalett

A mester: Jeszenszky Endre Kékes István felvételei DEME TAMÁS Semmelweis utca 4. A hatalmas kapun tábla: BALETTISKOLA - JAZZBALETT. A sok név között utolsóként meglelem Jeszenszky Endréét is. Ezért a névért jönnek ide a város másik feléből ismerőseim, tanítványaim, hogy ők, a profi képzésből kimaradtak is „igazi tánctudást" szerezzenek. Pantomimesek mondták: a mozgástechnikát tőle tanulták. Nála alapoznak az orkesztika nemes és bonyolult mozdulatművészetének legjobbjai. Legtehetségesebb testnevelő kollégáim, barátaim is ide jönnek tanulni — edzésképpen. A táncterembe sötét udvaron, csúf lépcsőházon át lehet bejutni. Magabiztos, megközelíthetetlen, szigorú profi fantomképét képzelem el. A jazztánc e „paplacija", „edzője" talán szóba sem áll majd velem, ha bekopogtatok — gondolom. Igen kellemes csalódás ér: derűs, gyermekien kék szemű embert találok. Egyenes, mint egy angol lord, könnyed és közlékeny, mint egy francia tánctanár. Fennsőbbség helyett valami kamaszos kíváncsiságot őriz, érzékenységet sugároz. Ez az ember még sírni is tud — gondolom. (Valóban — később mesélte, mennyire sírt Zeffirelli Assisi-filmjén.) Ám, mihelyt elkezdődik az óra, felfedezem benne a szakmai racionalitást, ésszerűséget. Engem zavar a „mester" szó — ahogy őt itt általában nevezik —, de a rezdüléseket is észrevevő, elegáns óravezetés láttán belátom: tényleg mester a maga területén. Ötvenhét éves. Csak 16 évnél idősebbeket tanít. Az ok egyszerű: „Mindig lebeszélem az ambiciózus anyákat arról, hogy kislányukat idehozzák. Nem tetszik nekem, ha az idő előtt megtanult csípőmozdulatok mindenre kapható pillangót ügyesítenek a fiatalokból." Szörnyen büszke a jó tanítványaira, akárcsak az órák felszabadult hangulatára. Mégsem bizalmaskodik vele senki. Ez lehetetlen, ő a „Jesza" ... Rangja van a becenevének, akárcsak a különös műfajnak: jazzbalett. • — Kedves Bandi, miben különbözik a te jazzbalett-tanitdsod a balettintézeti oktatástól? — Az Állami Balettintézetben az oktatás célja az lenne, hogy olyan táncosokat neveljen az Operaház számára, akik a klasszikusromantikus balettrepertoárt és a folklórt egyaránt tudják interpretálni, de eltáncolják a könnyűműfajbeli és a modern táncokat is. Az utóbbiakra szerintem nincs felkészítés, vagy csak hiányos. Az intézethez jött két hónapra egy angol mesternő, aki Martha Grahamtechnikát tanított. .. Olyan technikát, amelyet hat-nyolc évig kell tanulni. Attól tartok, hogy a két hónap — szenteltvíz a halottnak. A kiváló, nemzetközileg jegyzett néger mester pedig csak két hétig oktatott. Két hétig! Ennyi még benyomásnak is kevés, főleg, ha az intézet harmincéves múltját tekintjük. — A klasszikus balett tanítását a hagyományok túlzott féltése, a klasszikus-romantikus balettrepertoár szinte kizárólagos ápolása jellemzi, az ésszerű, logikus technikai fejlesztéssel szemben. A port de bras-k, a finynyáskodások, a hercegkisasszony migrénje a rózsasziromban, liliomszerű kis kezecskék dominálnak a szinte sportszerűen megszervezett ugró vagy forgó tevékenység ellenében. Hol van a célszerűség? Több anatómiailag megalapozott és mechanikailag átgondolt fejlesztésre lenne szükség. Amikor tizenkét évet lenyomtam a tornászoknál, négy évet a műkorcsolyázóknál, meg elkezdtem modern tréninggel foglalkozni, rájöttem, hogy a moderneknek, a tornászoknak meg a sportolóknak van igazuk. A magasugrónál nem azt nézik, hogy van fésülve a frizurája, ha ugrik, hanem hogy hány centit vitt át. A forgásnál ugyanez a helyzet. A forgás mechanika, és nem pukkedlik, pózok és helyeskedések sorozata. így kezdtem szembekerülni a jelenlegi balett-tanítással. — Tehát elég nagy az ellentmondás: a táncoktatásra hitelesített intézményben még a jövendő hivatásosok sem igen kapnak moderntáncképzést, miközben óriási igény van rá az amatőrök körében. Még szerencse, hogy működnek olyan tanfolyamok, mint a Semmelweis utcai. — Ez nem tanfolyam. Ez egy munkaközösség balettiskolája, ahol klasszikus balettet is tanítunk, természetesen azon igény és cél nélkül, hogy operai balett-táncosokat neveljünk. Én nem válogathatok a jelentkezők között. Aki ide bejön, mert látta a táblát, vagy éppen hallotta a nevem, azt tanítom. Hogy hány éves, milyen testalkatú, milyen szorgalmas és milyen tehetséges, ezt én nem vehetem tekintetbe. Bejön, beiratkozik, elkezdem tanítani, és ha bírja idegekkel, akkor idejár egy évig, két évig, ameddig akar. A másik probléma az, hogy itt hetenként kétszer van próba. Semmiképp sem tudok a balettintézet heti hatszori, kemény, szisztematikus tanítási módszerével konkurrálni. Ott a válogatott, maximálisan jó körülmények közt tanuló, azonos felkészültségű növendékeket kilenc évfolyamon, kilenc különálló osztályban oktatják. Egy évfolyam egy évig tanul egy anyagot, s együtt megy tovább. Hozzám meg különböző korú, különböző felkészültségű gyerekek járnak. Nem is az a fő szempont, hogy kinek kezdő, haladó vagy magasabb fokú a tudása, hanem hogy például, aki délután jár iskolába, az csak este tud jönni. Akinek pedig otthon kell lennie este, hogy lefektesse a gyereket, eljön a délutáni kezdő órára, hiába felnőtt profi táncos, de akkor tud eljönni... Ettől függetlenül eddig 120-nál több hivatásos táncost neveltem, akik közül a kisebb hányad külföldi operáknál táncol, tehát baletttáncos lett, vagy külföldön tanít, jó nevű iskolája van. Magyarországon, akik éjszaka a könnyű műfajban dolgoznak, azok innen mentek. Jöttek ide a balettintézetből is, mert hat év után kiderült, hogy túl alacsonyak, vagy túl magasak, vagy a bokájuk nem bírja a megterhelő spiccelést, ami egy operai táncosnál elengedhetetlen követelmény. Megpróbálnak átállni a modern műfajra. Ezek persze hamarabb tanulnak, mert jói fel vannak készítve, jó az alapjuk. — Nálunk, ha valaki tehetséges és szerencséje is van, felveszik a balettintézetbe, választhat, hogy klasszikus balettet tanul vagy néptáncot. De ha valaki a jazzbalett iránt érdeklődik, vagy a mozdulatművészet orkesztikai rendszere érdekli — melyet egyedül Mirkovszky Mária néninél tanulhat, aki 86 éves — nos, mit mondanak neki a felvételin a balettiskoIában? Legyintenek. Mirkovszky Mária nénire ugyanúgy, mint énrám. — Akkor a képzés ilyen mértékű elszigeteltsége miatt a hivatásosok is „eretnekké" válnak, kénytelenek külön utakon beszerezni a hiányzó táncismereteket? — Nagyon vicces dolgot mesélek. Ebbe az iskolába jártak például a Színművészeti Főiskoláról. Ligeti Máriának, a főiskola 16 ^Jazzbalett