Budapest, 1982. (20. évfolyam)

8. szám augusztus - Benda Gyula—Sebők Magda: 430 ezer lakás terhe

cásterhe részre. Mivel ezeknek a régi lakóházaknak mi, a tanácsok vagyunk a gazdái, ezért nekünk kellett megújításukra vállalkozni. Jelentős szerepe van a munkában az Építési és Városfejlesztési Minisztériumnak. Szakmai útmutatásokat és anyagi támogatást ad, enélkül a rehabilitáció egyáltalán nem indulhatott volna meg. — Közismert, hogy az V. ötéves tervben 16 és fél, a VI-ban 24 és fél milliárd forintból gazdálkodhatnak. Ötven százalékkal több a pénzük (ha nem számítjuk a drágulást). A fentiekben többször utalt rá, hogy még ez is kevés. A másik, minden téma kapcsán visszatérő panaszuk a kapacitáshiány. Ennyire szűkében vannak a munkaerőnek is? — Az állami iparban, illetve építő-és felújítóiparban évről évre csökken a fizikai dolgozók létszáma. Az ingatlankezelő vállalatoknál és a tanácsi építőiparban összesen 11—12 ezer fizikai dolgozó van, fele-fele arányban. Enynyi emberrel a tervbe vett felújításoknak csak mintegy kétharmada végezhető el. S a fizikai dolgozóknak nemcsak a létszáma kifogásolható, összetétele sem megfelelő. Az ÉVM -vállalatoknál, ahol beruházásokon dolgoznak és nem felújításokon, a szakmunkások aránya 42, a betanított munkásoké 47, a segédmunkásoké 10—11 százalék. A tanácsi építőiparban, ahol főként felújítás a feladat, lényegesen több szakmunkásra lenne szükség. Ennek ellenére, a szakmunkásarány a teljes fizikai állomány 58 százaléka (jóval 60 fölött, 70 százalék közelében lenne az ideális), a betanított munkásoké 24, a segédmunkásoké 18 százalék. Az Ingatlankezelő Vállalatnál majdnem minden szakmában hiány van. Különösen kevés a kőműves, ács, bádogos, tetőfedő. Éppen ott nincs elég ember, ahol a leginkább szükség volna rá, ahol legégetőbb gondjaink halmozódtak föl. — Nem arról van inkább szó, hogy a meglevő szakiparosoknak sem adnak a képzettségüknek megfelelő munkát? Illetve nem is tudnak róluk? Ráday Mihály televíziós műsorának felhívására, nagyon sok specialista szakember jelentkezett. Lista készült, amely nevüket, elmüket, szakismeretüket tartalmazza. Kapott ön ilyen listát? — Tudok a dologról, hallottam a televízióban. A műsor magánemberként és hivatásomnál fogva is nagyon érdekel, mindig megnézem. Sajnos, eddig még semmilyen lista nem jutott el hozzám. Természetesen minden tartalékot mozgósítanunk kell a rehabilitáció során. Azokat is megkeressük, akik a televízió felhívására jelentkeztek. Ám attól tartok, ezzel együtt sincs annyi szakember, mint amennyire szükség volna. A munkaerőhiány tény. Mint ahogy az is tény: az állami építőiparban dolgozó szakmunkások bére 20 százalékkal magasabb, mint nálunk. Nagyon nehéz így a munkaerőt megtartanunk. — Hogyan próbálnak úrrá lenni a krónikus munkaerőhiányon? — Mindenekelőtt a meglevő szakképzett munkaerővel kell jobban gazdálkodnunk. Úgynevezett célszervezeteket hoztunk létre egy-egy meghatározott feladat elvégzésére. Például a függőfolyosók cseréjét egyetlen, öt-hat tagból álló brigád végzi. Ők kizárólag ezzel foglalkoznak. Ha az egyik helyen befejezték a munkát, mennek tovább. Van ilyen csapatunk a megürült lakások rendbehozására is. Minden olyan területen, ahol kialakult a munkamenet, és ahol előre meghatározható, hogy mennyi és milyen szakmunkásra, festőre, mázolóra, burkolóra stb. van szükség, érdemes ilyet létrehozni, mert a begyakorlottság javítja a minőséget, és csökkenti a munka elvégzéséhez szükséges időt — más előnyök mellett. Bizonyára látta már azt a brigádot, amelyik a Rákóczi úti homlokzatok lemosását csinálja. Az is célszervezet. A Fővárosi 3. számú Építőipari Vállalat hozta létre kifejezetten erre a munkára, amelyet megfelelően gépesítettek. — Felkutatjuk és szervezetten hasznosítjuk a szabad munkaerőt vállalatunknál az új vállalkozási formák elterjesztésével. Létrehoztunk egy koordinációs irodát, amelynek elsősorban az a feladata, hogy a 11 tanácsi építőipari vállalat és a 15 IKV társulásából eredő ügyeket intézze, munkájukat összehangolja, az anyagellátás javításától a szakmunkásutánpótlás biztosításáig terjedő közös erőfeszítéseket irányítsa. Ez a szervezet, a Fővárosi Építési Gazdasági Társulás segíti az új vállalkozási formák meghonosodását is. A cél ugyanis nem az, hogy a dolgozók spontán módon ilyen vagy olyan társulásokat hozzanak létre, amilyen eszükbe jut, hanem az, hogy a vállalatok szervezzenek ilyeneket ott, ahol munkaerőhiány mutatkozik. A koordinációs irodában kidolgozták, milyen munkák végezhetők el az új vállalkozási formák keretein belül. A vállalatok részben saját dolgozóikból, részben külsőkből szervezhetnek társulásokat. Lehet például egy meghatározott tervezési feladatra társulni vagy a fizikai dolgozóknak egy szakmájukba vágó munka elvégzésére. Ebben az esetben nem a maszekhoz mennek el hétvégén dolgozni, hanem saját vállalatukhoz, amely az elvégzett munkát kisipari egységáron fizeti ki. A dolgozó szerződést köt vállalatával, bélyegzővel ellátott egyszámlája van, ahová átutalják számára a munkabért, s ennek alapján adózik. Hogy az új vállalkozási forma szépen terjed nálunk, a koordinációs irodának is köszönhető. Nagyon örülnék, ha a megürült lakások rendbehozatalára vagy a homlokzatok lemosására is szerveződne társulás. Munkaerőgondjainkon próbálunk könnyíteni azzal is, hogy egyre több szerződést kötünk kisipari szövetkezetekkel, mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel, magán kisiparosokkal. — Tudjuk, hogy az IKV lakossági szolgáltató intézmény, nem nyereségért dolgozó vállalat : állami dotációval működik. Az építőipari vállalatok, szövetkezetek, kisiparosok viszont természetesen minél nagyobb nyereségre törekednek. Az együttműködés ezekkel a gazdasági egységekkel nem kíván-e változtatásokat az érdekeltségi rendszerben? Elképzelhető, hogy az IKV egyszer nyereségért dolgozó vállalattá alakul? — A tanácsi építőipari vállalatoknál 1982. január elsején áttértek a bértömeggazdálkodásra. Ez azt jelenti, hogy azok a brigádok és egyének, akik többet és jobban dolgoznak, jobban megfizethetők, mint eddig. Akár 12 ezer forintot is kifizethet valakinek havonta a vállalat — a munka mennyisége és minősége után —, nincs korlátozás. Olyan változás is van, hogy ún. kétoszlopos költségvetést készítenek. Egyik az anyag, a másik a munka díjtétele. Az anyagköltség nem számít bele a nyereségbe. Ezzel a módszerrel elérték: az építőknek többé nem az az érdekes, hogy minél több és drágább új anyagot használjanak föl. Meg kell azonban mondanom, hogy a vállalatoknál ma még részben az egy főre létrehozott termelési érték, a termelékenységi mutató az erkölcsi-anyagi megbecsülés alapja. Tehát csak részeredményeket értünk el ezen a területen is. Tovább kell lépnünk. Komoly változások 1983-tól várhatók az érdekeltségi rendszerben. — Ami pedig azt illeti, hogy mikor lesz az IKV-ból gazdálkodó szervezet? Ez hosszabb folyamat eredménye lehet. Ehhez az is szükséges, hogy a befolyó lakbérek fedezzék a fenntartási költségeket. Jelenleg csak mintegy 35 százalékát teszik ki. Ugrásszerű lakbéremelés kellene ahhoz, hogy a kettő egyensúlyba kerüljön. Az új lakbérrendelet kidolgozásakor fölmerült, hogy indulásként, ha nem is az IKV-k, de egy-egy lakóház vagy tömb önelszámoló legyen. Az Ingatlankezelő Vállalat nem lehet nyereséges, alapfeladatainak ellátásakor (üzemeltetés, karbantartás, hibaelhárítás), ez nem engedhető meg a lakossággal szemben. Azonban a fenti feladatokon kívül, más munkák elvégzése esetén (például lakossági megrendelésre) nyereséges lehet. A módszer kidolgozása azonban az elkövetkező évek feladata. — Hol tart most a rehabilitáció? Kidolgozták már a stratégiájukat? — A VII. kerületben az ún. 15-ös tömb előkészületei úgy állnak, hogy még ebben a tervidőszakban elkészül a felújítása. Ezt a tömböt a Wesselényi utca—Nagydiófa utca—Klauzál tér—Dob utca—Kazinczy utca határolja.' Van itt olyan lakóépület, amit korszerűsítünk, komfortositunk, de olyan is, amit leromlott állapota miatt le kell bontani. Van foghíj és alkalmas tetőtér, ezeket beépítjük; van iskola, üzlet, szóval mindenféle épület. Ezért lehetőség kínálkozik arra, hogy tapasztalatokat szerezzünk a rehabilitáció terén. Folyt már ilyen jellegű munka vidéki városokban — Egerre és Székesfehérvárra gondolok —, ha nem is olyan nagy méretekben, és nem is pontosan úgy, ahogyan mi itt, Budapesten elképzeljük. Teljesen rendezett körülményeket akarunk a régi városrészekben, a pincétől a padlásig. — Összesen mintegy 470 tömb felújítását kell majd elvégeznünk a Belvárosban. Hat tömb rehabilitációját most tervezik a Buvátinál és más irodákban. A rehabilitáció nemcsak a mi ügyünk, ágazati és várospolitikai ügy is. Benda Gyula — Sebők Magda 1 Erről a Budapest 1981. 3. számában írtunk (A szerk.) Homlokzatmosás a Rákóczi úton Szepesvári Sándor felvétele