Budapest, 1982. (20. évfolyam)

8. szám augusztus - Berey Katalin: A város előszobája

élesek, a különbségek szembetú'nőek. Az ún. alapellátás — egészségügyi, oktatási, kereskedelmi stb. intézmények — fejlesztésére az agglomeráció falvaiban elvileg csak annyi a lehetőség, mint az ország bármely községében. A népesség növekedése azonban jóval gyorsabb itt, mint másutt. Ráadásul, az itt lakók többnyire Budapesten dolgoznak, így fel tudják mérni a főváros és a környéke közti különbségeket. A településfejlesztési esélyek eltérését a maguk bőrén tapasztalják. Az agglomerációs övezetet — többek között — az is jellemzi, hogy kevés helyben a munkaalkalom. így ezek a települések attól a pénztől is elesnek, amelyet mint községfejlesztési hozzájárulást a székhelyén köteles befizetni minden vállalat. Ez a helyzet addig nem változik, amíg az agglomerációs övezetben a gyakorlatban érvényben van az ipartelepítési tilalom, vagy amíg nem változik meg a községfejlesztési hozzájárulás fizetésének és felhasználásának a rendszere. Az agglomerációs településekre háruló többletterhekről sem a fővárosi, sem a megyei költségvetés nem vesz tudomást, mint ahogy közigazgatási szempontból sem tekintik létezőnek. Gazdasági szempontból pedig mintha nemkívánatos senki földjeként tartanák számon. i Az övezet lakói nehéz helyzetbe kerültek. A főváros vonzása elég erős volt ahhoz, hogy kimozdítsa őket eredeti lakóhelyükről, de ahhoz már nem elég, hogy magához is kösse. A főváros területére nem költözhetnek be, mert még érvényben van a fővárosi népesség növekedését fékező beköltözési korlátozás. De azért sem, mert nincsenek lakások, ahová a főváros befogadhatná őket. Eredeti lakóhelyükre sem költözhetnek vissza, mert ott valószínűleg nem kapnának a jelenlegivel egyenértékű munkát. Helyzetükön nem lehet érdemben javítani a területfejlesztési rendszer változtatása nélkül. A bevándorlók nagyobb része távolabbi vidékekről, falvakból került az agglomerációs övezetbe, de akadnak, akik a peremkerületekből vagy a belső, városi övezetből költöztek ki, hogy olcsóbban és' könnyebben juthassanak lakáshoz. A lakosság öszszetétele meglehetősen heterogén. A jobb környezeti és közlekedési feltételekkel rendelkező területeken spontán, kertvárosi jellegű fejlődés indult meg. Itt viszonylag magasabb jövedelmű és státusú családok települtek le, A szerencsét próbálók általában ritkán rajzanak ki családi kötelékben. Jellemzőbb, hogy az egyedülálló, többnyire fiatal férfigyelemre méltó hányaduk nyugdíjas. Példa erre Dunakeszi „villanegyede". De itt talált lakóhelyet a túlnyomórészt betanított munkásokból és segédmunkásokból álló ipari tartaléksereg is. Közülük is sokan építettek új családi házat. Végül pedig, főként a régebbi, roszszabbul felszerelt házakban és az ún. „egyéb övezetben" az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű és státusú, szakképzettség nélküli családok és a családi köteléken kívül élők telepedtek meg. Sokan közülük átmenetinek szánják helyzetüket, a jobb munkalehetőségek reményében próbálnak itt szerencsét. Általában azt feltételezik, hogy ez az övezet elsősorban a ,,magtelepülés" iparának működéséhez szükséges munkaerő lakóhelye. Ez azonban a kérdésnek csak az egyik oldala; az agglomeráció nem nyújt mindig jobb munkavállalási feltételeket, a foglalkozás nélküli tömegek gyűjtőhelyévé is válhat. A budapesti agglomerációs övezet lakói közül az iparban foglalkoztatottak aránya alacsonyabb az országos átlagnál. 1980 200 107 148 fiak és nők költöznek közelebb az előnyösebb munkavállalási lehetőségekkel kecsegtető területekhez. Az is szokásos, hogy a család egyik, vállalkozó kedvű tagja költözik el, és mint szálláscsináló előkészíti a család többi tagjának a beköltözést. A „pionírok" többnyire egyszemélyes háztartásban élnek. E háztartások aránya a budapesti agglomeráció területén ezért is magasabb az átlagosnál. Azonban sok a nagy létszámú család is, különösen a zártsorú, alacsony beépítésű övezetekben. Az egyedülállók egy része komfort nélküli házakban — valószínűleg az őslakosoknál — keres albérleti szobát, más részük az „egyéb övezet" toldaléképületeibe, ideiglenes, nem is mindig lakás céljára készült viskóiba szorul. A laksűrűség magas, különösen az ún. egyéb övezetben. A családok esélye az önállósulásra kisebb az átlagosnál. Sok helyen több háztartás él együtt egy lakásban. Meglehetősen sokan laknak zsúfoltan, viszonylag új családi házban. A fiatal családok csak az átlagosnál rosszabbul felszerelt, komfort nélküli lakásokban számíthatnak önállósulásra. Társasházakban túlnyomórészt középkorú — 30 és 49 éves kor közötti - családok élnek. Más települési övezetekben is ebből a korcsoportból kerülnek ki a lakástulajdonosok. Az agglomerációs övezetben azonban kevesebb társasház van, mint másutt — ez a fővárosi lakásállomány legigényesebb, legjobban felszerelt, legjobb állapotban lévő része. A zártsoros beépítésű, jórészt a két világháború között épült földszintes, A szocialista iparban foglalkoztatottak száma, 1000 lakosra 1978 1979 Budapesten 216 211 Ai agglomerációban 112 112 Országosan 156 153 Az iparban foglalkoztatottak aránya általában csökken. 6