Budapest, 1982. (20. évfolyam)

8. szám augusztus - Berey Katalin: A város előszobája

élesek, a különbségek szembe­tú'nőek. Az ún. alapellátás — egészség­ügyi, oktatási, kereskedelmi stb. intézmények — fejlesztésére az agglomeráció falvaiban elvileg csak annyi a lehetőség, mint az ország bármely községében. A népesség növekedése azonban jóval gyorsabb itt, mint másutt. Ráadásul, az itt lakók többnyire Budapesten dolgoznak, így fel tudják mérni a főváros és a kör­nyéke közti különbségeket. A településfejlesztési esélyek elté­rését a maguk bőrén tapasztal­ják. Az agglomerációs övezetet — többek között — az is jellemzi, hogy kevés helyben a munkaal­kalom. így ezek a települések attól a pénztől is elesnek, ame­lyet mint községfejlesztési hoz­zájárulást a székhelyén köteles befizetni minden vállalat. Ez a helyzet addig nem változik, amíg az agglomerációs övezetben a gyakorlatban érvényben van az ipartelepítési tilalom, vagy amíg nem változik meg a községfej­lesztési hozzájárulás fizetésének és felhasználásának a rendszere. Az agglomerációs települé­sekre háruló többletterhekről sem a fővárosi, sem a megyei költségvetés nem vesz tudo­mást, mint ahogy közigazgatási szempontból sem tekintik léte­zőnek. Gazdasági szempontból pedig mintha nemkívánatos sen­ki földjeként tartanák számon. i Az övezet lakói nehéz hely­zetbe kerültek. A főváros von­zása elég erős volt ahhoz, hogy kimozdítsa őket eredeti lakóhe­lyükről, de ahhoz már nem elég, hogy magához is kösse. A fővá­ros területére nem költözhet­nek be, mert még érvényben van a fővárosi népesség növeke­dését fékező beköltözési korlá­tozás. De azért sem, mert nin­csenek lakások, ahová a főváros befogadhatná őket. Eredeti la­kóhelyükre sem költözhetnek vissza, mert ott valószínűleg nem kapnának a jelenlegivel egyen­értékű munkát. Helyzetükön nem lehet érdemben javítani a területfejlesztési rendszer vál­toztatása nélkül. A bevándorlók nagyobb része távolabbi vidékekről, falvakból került az agglomerációs övezet­be, de akadnak, akik a peremke­rületekből vagy a belső, városi övezetből költöztek ki, hogy ol­csóbban és' könnyebben juthas­sanak lakáshoz. A lakosság ösz­szetétele meglehetősen hetero­gén. A jobb környezeti és közle­kedési feltételekkel rendelkező területeken spontán, kertvárosi jellegű fejlődés indult meg. Itt viszonylag magasabb jövedelmű és státusú családok települtek le, A szerencsét próbálók általá­ban ritkán rajzanak ki családi kötelékben. Jellemzőbb, hogy az egyedülálló, többnyire fiatal fér­figyelemre méltó hányaduk nyugdíjas. Példa erre Dunakeszi „villanegyede". De itt talált la­kóhelyet a túlnyomórészt beta­nított munkásokból és segéd­munkásokból álló ipari tartalék­sereg is. Közülük is sokan épí­tettek új családi házat. Végül pedig, főként a régebbi, rosz­szabbul felszerelt házakban és az ún. „egyéb övezetben" az átla­gosnál alacsonyabb jövedelmű és státusú, szakképzettség nélküli családok és a családi köteléken kívül élők telepedtek meg. So­kan közülük átmenetinek szán­ják helyzetüket, a jobb munka­lehetőségek reményében pró­bálnak itt szerencsét. Általában azt feltételezik, hogy ez az övezet elsősorban a ,,magtelepülés" iparának műkö­déséhez szükséges munkaerő la­kóhelye. Ez azonban a kérdésnek csak az egyik oldala; az agglo­meráció nem nyújt mindig jobb munkavállalási feltételeket, a fog­lalkozás nélküli tömegek gyűjtő­helyévé is válhat. A budapesti agglomerációs övezet lakói közül az iparban foglalkoztatottak aránya alacso­nyabb az országos átlagnál. 1980 200 107 148 fiak és nők költöznek közelebb az előnyösebb munkavállalási le­hetőségekkel kecsegtető terüle­tekhez. Az is szokásos, hogy a család egyik, vállalkozó kedvű tagja költözik el, és mint szálláscsináló előkészíti a csa­lád többi tagjának a beköltö­zést. A „pionírok" többnyire egyszemélyes háztartásban él­nek. E háztartások aránya a bu­dapesti agglomeráció területén ezért is magasabb az átlagosnál. Azonban sok a nagy létszámú család is, különösen a zártsorú, alacsony beépítésű övezetekben. Az egyedülállók egy része kom­fort nélküli házakban — valószí­nűleg az őslakosoknál — keres albérleti szobát, más részük az „egyéb övezet" toldaléképüle­teibe, ideiglenes, nem is mindig lakás céljára készült viskóiba szorul. A laksűrűség magas, kü­lönösen az ún. egyéb övezetben. A családok esélye az önállósu­lásra kisebb az átlagosnál. Sok helyen több háztartás él együtt egy lakásban. Meglehetősen so­kan laknak zsúfoltan, viszonylag új családi házban. A fiatal csalá­dok csak az átlagosnál rosszab­bul felszerelt, komfort nélküli lakásokban számíthatnak önálló­sulásra. Társasházakban túlnyomó­részt középkorú — 30 és 49 éves kor közötti - családok élnek. Más települési övezetekben is ebből a korcsoportból kerülnek ki a lakástulajdonosok. Az agg­lomerációs övezetben azonban kevesebb társasház van, mint másutt — ez a fővárosi lakásál­lomány legigényesebb, legjob­ban felszerelt, legjobb állapot­ban lévő része. A zártsoros be­építésű, jórészt a két világhábo­rú között épült földszintes, A szocialista iparban foglalkoztatottak száma, 1000 lakosra 1978 1979 Budapesten 216 211 Ai agglomerációban 112 112 Országosan 156 153 Az iparban foglalkoztatottak aránya általában csökken. 6

Next

/
Thumbnails
Contents