Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - László Ágnes: Ember-jelek

romát szülővárosomnak. A párizsi magyar nagykövet közvetítésével megkérdeztem, elfogadják-e, milyen helyet biztosítanak, és milyen témát kívánnak. Békét szimbolizáló szobrot kértek. Minden elképzelésemet felülmúló hatalmas téren fog állni ; a Nagyvárad téren. A szobor, melynek modelljét mostani itttartózkodásomkor bemutattam, francia rózsaszín gránitból készül majd. A kő a bretagne-i bányából került a napvilágra. Ez a hely a világ legszebb tájai közé tartozik. A gyakran zöldszínű tengerből rózsaszínű sziklák merednek az ég felé, „szobrászkollégám", a természet évmilliók óta használja ezt az anyagot. Bőkezűen teleszórta szobraival a tengert és a partot. Én valamivel gyorsabban, a lángommal faragom majd meg a közel öt méter magas, madárhoz hasonlítható szobrot. — Elárulom: sem figuratív, sem nonfiguratív szobrásznak nem tekintem magam. Egy harmadik műfajban dolgozom, amit legszívesebben jel-formáknak nevezek. Ha a Nagyvárad téren fölállítandó, madárra emlékeztető szobor valójában csak egy madár pontos formáját másolná a gránitkőbe, akkor persze madarat ábrázolna. Ezzel szemben világos — legalábbis remélem világos lesz —, hogy ez a forma tulajdonképpen ember-jel. Minket szimbolizál, emberségünket. A békére vágyó, törekvő emberiséget. Pierre Székely a Nagyvárad téren 27