Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - Dr. Fekete Gyula: Vonal alatt

nem pszichikai tényezők miatt is. A gondozott külső — nem azonos a fiatalság, frissesség látszatának erőltetett fenntartásával — elengedhetetlen feltétele a feszélyezettségtől mentes társadalmi mozgásnak és a befogadásnak, az önértékelést megteremtő társas kapcsolatoknak. Kéthavonta egy pipereszappan, havonta legalább egy kiló mosópor, mosogatás és a Patyolat vegytisztítás költségei tartoznak ide. (Havi összegük körülbelül 50 forint.) Az egészségügyi papír általános használata mellett terjed a papírzsebkendő használata, ez utóbbi azonban még nem tekinthető a létminimum részének. A nőknek évente legalább négyszer, a még nem kopasz férfiaknak (arányuk körülbelül 60— 70 százalék) másfél havonta indokolt a fodrászhoz elmenni. Emellett még szükséges haj- és bőrápoló szerek, fogkrémek, műfogsortisztító porok vásárlása. Évente öt-hat alkalommal indokolt gyógyfürdő, uszoda vagy strand látogatása, különös tekintettel arra, hogy víz melletti vagy hegyvidéki üdülést az alacsony jövedelmű nyugdíjasok nem engedhetnek meg maguknak. (Az üdülési kiadások nem részei a létminimumnak.) A testápolási kiadások társadalmilag indokolt minimális öszszege kb. 110 forint havonta. Vegyes iparcikkek Konyhai edények, poharak, evőeszközök törésére, kilyukadására, elkopására mindig kell számítani. Ennek évi költsége azonban nem jelentős. Fogyóeszköznek számít a tű, szeg, csavar, illetve a bőráru (táska, bevásárlószatyrok). Ünnepélyesebb alkalmakkor, vendégfogadáskor a szalvéta használata. Rendszeresen szükség van még a háztartásban ragasztószerre, csomagolópapírra, irónra, tollra, papírra, gyufára, spárgára stb. Mindezeknek költsége egy főre számítva havonta körülbelül 20—30 forint. Gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök Minden idős ember előbbutóbb beteg lesz, és ez megmutatkozik kiadásain is. A 60 év felettieknél átlagbankét-, a 70 év felettieknél pedig már átlagban hétféle betegséget állapítanak meg az orvosok. Még az orvoshoz nem járó, magát egészségesnek érző nyugdíjasok kétharmadában is lappang valamilyen betegség. Legfeljebb 8—10 százalékra tehető a teljesen egészséges idős emberek aránya — ez nemzetközi tapasztalat is. A gyógyszer nálunk olcsó, de azokat, akik rendszeresen vásárolnak többféle gyógyszert, és alacsony a nyugdíjuk, érzékenyen érinti ez a kiadás. Olykor nyugdijuknak 10—15 százalékát felemésztheti. Az idős emberek felének beteg a szíve és az érrendszere. Gyógyítására havonta körülbelül 50 forintot kell költeniük. A légúti megbetegedésben szenvedők aránya körülbelül 20 százalék. (Havi gyógyszerigényük körülbelül 30 forint.) A kiválasztási rendszer rendellenességei miatt 30 százaléknak kell időszakonként gyógyszert szednie. 40—50 százalék szenved ízületi bántalmakban, és körülbelül 10 százaléknak nem működik megfelelően az emésztőrendszere. Több krónikus betegség (például a cukorbqj) gyógyszerköltsége ingyenes — ezeket itt nem kell számításba venni. Idős korban fokozódik a hajlam a bőrbetegségekre, gyakoribbak a neurotikus panaszok és a szembetegségek; a baleset is több. Budapest lakosságának alig negyede 60 év feletti, de a felsővégtag-töréseknek 30 százaléka, az alsóvégtag-töréseknek több mint 40 százaléka ebben a korosztályban fordul elő. Azonos látásélességhez a hatvanéveseknek kétszer annyi lux szükséges, mint a húszéveseknek. Ezt a létminimumköltségek kiszámításakor nemcsak a vüágítási kiadásoknál, hanem a szemüvegköltségeknél is figyelembe kell venni. A lakosság nagyobbik része már 50 éves korára elveszti fogainak többségét. A nyugdíjas korúak harmadának már csak 1 — 5 foga van. A zavartalan táplálkozás érdekében létszükséglet a fogpótlás vagy a műfogsor. Gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre egy idős korúnak havonta minimálisan mintegy 60 forintot kell fordítania. Élvezeti cikkek Felvetődik: lehet-e része a létminimumnak élvezeti cikk (alkoholtartalmú ital, cigaretta, kávé) ? Orvosi szempontok indokolják, hogy ne követeljünk aszkétikus életmódot az utolsó, gyakran depressziós életszakaszban. Az életkedv fenntartásához, az élet meghosszabbításához elengedhetetlenek az apró örömök, élvezetek. Már a harmincas évek létminimum-számítása is létfeltételnek tekintette, hogy a dohányos hozzájuthasson napi cigarettaadagjához. Természetesen a létminimumban csak igen kevés — a szenvedélyt éppen kielégítő és fékentartó — élvezeti cikk szerepelhet. Figyelembe kell venni a létminimum-számításánál a nem dohányzók, absztinensek, nem kávézók viszonylag magas arányát az idős emberek közt. A 60 évesnél idősebb dohányos férfiak aránya mintegy 50 százalék, az 55 év feletti dohányzó nőké körülbelül 10 százalék. Enyhe dohányzóknak napi 9—10 cigaretta már elég. Ennek költsége — nem filteres cigarettát számításba véve — évente hozzávetőleg ezer forint. Az olcsó pipadohányt szívó dohányosok minimálisan szükséges kiadása hozzávetőleg a fele ennek. Társadalmi szokásaink az élet részévé tették az alkoholfogyasztást. Ezt tükrözik a létminimumban figyelembe vett, szinte jelképes mennyiségek: kéthetente egy üveg sör, hetente két pohár bor, teába, süteménybe nun. Elterjedt a kávéfogyasztás. Aki ehhez hozzászokott, legalább kétnaponta igényel egy dupla feketét. Figyelembe véve még az üdítő italok, tea fogyasztását — élvezeti cikkekre egy fővárosi nyugdíjas minimálisan 70 forintot költ havonta. A minimális szükségletek és a jövedelmek viszonya A fővárosban egy idős ember létminimuma 1981-ben 2500— 2600 forint volt. Ezen belül egyes csoportok helyzete kedvezőtlenebb (például: cukorbetegek, egyedül élők, albérletben lakók, dohányzók), másoké kedvezőbb (például, akik másodmagukkal élnek, egészségesek, nincs pluszkiadással járó szenvedélyük). Jobb helyzetben vannak azok is, akik ügyességüknél, szaktudásuknál fogva maguk végzik lakásuk karbantartását, ruhájuk átalakítását, javítását stb. Kertjük van helyben vagy városközeiben, így a létminimumhoz tartozó szükségletek egy részét maguk termelik meg, nem kell megvásárolniuk. Mintegy 300 forintot fedeznek az ilyen tevékenységek az öregek létminimumából. így a vásárlási szükséglet havi minimuma körülbelül 2200—2300 forintra csökkenthető. Kedvező azoknak a helyzete is, akik gyermekeiktől vagy rokonaiktól pénzbeni, vagy természetbeni támogatást kapnak. (Ruhát, ágyneműt, tartós fogyasztási cikkeket stb.) Legkedvezőtlenebb azoknak a helyzete, akik csak nyugdíjból élnek. 1981-ben a budapesti nyugdíjasok egy személyre számított átlagjövedelme körülbelül 2 850 forint volt. A jövedelmek 1977-ben tapasztalt szóródását ismerve — és az azóta eltelt időben némi nivellálódást is feltételezve •>- a nyugdíjasok egy tizedének havi 1500 forint alatti, további tizedének havi 1500—2000 forint közti jövedelme van. 15 százalékra tehető tehát azoknak az aránya — számuk közel 50 ezer —, akiknek a jövedelme nem éri el a 30-as évek szakszervezetei (Gál Benő) által számított 1800 forintos létminimum szintjét. A 30-as évek óta bővültek táplálkozástudományi ismereteink, bővült az elengedhetetlennek tekintett javak köre. Ezt a fejlődést tükrözi az akkorinál mintegy 25 százalékkal magasabb, 2200— 2300 forint közti minimális vásárlási szükséglet. E szint alatt vagy alsó határának közelében a budapesti nyugdíjasoknak valamivel több mint egyharmada, körülbelül 110 ezer fő él. A kisnyugdíjúak helyzetén nemcsak a járandóságok emelésével, hanem kiadásaiknak csökkentésével is javítani lehet. Például a több nyomelemet tartalmazó és olcsó vitamindús élelmiszerek (barnakenyér, vér, belsőségek) nagyobb kínálatával, a ruházati cikkek élettartamának növelésével, a nyolcévesnél régebbi tartós fogyasztási cikkek garantált javításával, a személyi tulajdonú lakások terheinek könnyítésével is. Dr. Fekete Gyula 13