Budapest, 1982. (20. évfolyam)

6. szám június - Szabó Gábor: Szemétnek sok, hulladéknak kevés

alatt a kapuk elé kirakott kacatok térfogata. Tavaly már 123 ezer köbmétert vittek el a vállalat teherautói. Ez a teljesen ingyenes szolgáltatás — amely meghatározott „menetrend" szerint folyik — korántsem olcsó. Egy köbméter hulladék elszállítása 180 forintjába kerül a vállalatnak, illetve — tanácsi, költségvetési intézmény lévén — a fővárosnak. Nem térül meg ez az összeg — tavaly tehát a 22 millió forint — még akkor sem, ha, mint tervezik, a szemétégetőbe vetik e lomokat. A bennük levő érték jóval nagyobb fűtőértéküknél. Igaz, nálunk nemigen történik meg, hogy működőképes hűtőgépeket hajítanának a szemétbe, mint ahogy állítólag az USA-ban előfordul, de a iomtalanitó teherautók érkezését megelőző turkálásból ítélve, többet érnek egyes kihajított holmik, semmint a szeméttelepre vettetést. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy ki mit tekint értéknek. Jómagam egy kidobója által használhatatlannak ítélt kerti napernyőt újítottam fel, amely ma telkünk egyik ékessége. Van, akinek egy háború előtti szögletes Parádi-vizes üveg kihalászása szerez örömet. Az ilyesmiknejt és a lomok között szép számmal található alkatrészeknek, régi könyveknek stb. voltaképpen az Ecserin lenne a helyük. Hogy mégsem ott vannak, abban a használtcikkpiac távolságának is része van. Nem egyszerű ugyanis autó nélkül kijutni a főváros határába kitelepített piacra. Ha Bécs, London, Köln, Nyugat-Berlin stb. példáját nézzük, ahol a „bolhapiac" a város egyik nevezetessége (Londonban három is van belőle), érthetetlen, miért szorítják ki nálunk ezt a fontos létesítményt a messzi perifériára ? Kincs vagy kacat, érték vagy ócskaság? Miért a kapuk előtt, a járdán dől el ez a turkálók szerencséjétől függően? Maradjunk a bútoroknál, a javításra váró rugós díványnál, ,a hervadt székeknél. Valóban nem olcsó ezeket megjavíttatni, s ha szakember némi szerencsével akadna is, egykettőre kiderülne, hogy a vadonatúj holmi olcsóbb lenne, mint a tetemes díjú javítás. Emiatt vagy másért aztán könnyen utcára kerül a békebeli darab, hiszen a lakásban csak a helyet foglalná. (A lakótelepek elterjedése volt az egyik indítéka a lomtalanítás 1972. évi beindításának, hiszen a kis lakásokból a régi bútorok — sok egyéb holmi mellett — kiszorultak, s pince sem volt, ahol tárolni lehetett volna őket.) Többen úgy vélik, ilyen bútorokkal még a bizományit sem érdemes felkeresni. Pedig nem egészen így áll a helyzet. Igaz, a vállalat felkapottabb bútorüzletei az „igényekre" hivatkozva már-már csak a múzeális ritkaságok tárházává válnak, és ennek megfelelő pénztárcát igényelnek, de azért ezek pincéiben is akad hely a kevésbé divatos, de réginek nagyon is nevezhető bútorok számára. A Hungária körúttól pár lépésre, az Őrnagy utcában levő Bútorböngészde pedig éppen a féllábú, roskadozó, de felújítva még használható bútorok kincsesbányája. Itt inkább vevőnek érdemes lenni, mert a sokszor mindössze 200 forintért kínált szekrényeket 170 forint körüli áron veszik be, és ez éppen hogy fedezi a fuvarköltséget. Mégis akad vevő is, eladó is, s ha többen tudnának a böngészdéről, bizonyára ennél reálisabb, de még mindig olcsó árak alakulnának ki a nagyobb kereslet révén. Ehhez persze nagyobb eladótér is kellene, akkor talán jutna hely a ma még, sajnos, kiszoruló kárpitozott bútoroknak is. Egyelőre viszont éppen ellenkező a veszély: hírverés hiányában a kihajított lomok közé kerülnek az FORUM itt eladható értékek, bár a guberálók jóvoltából ott sem vesznek el mindig. Való igaz, elsősorban nem az értékes holmik tárháza a kapuk előtti kacathalom. Sok mindennek, így a fémnek, papírnak, rongynak, autóguminak, a MÉH-ben lenne a helye. De megéri-e a fáradságot a MÉH-telephelyre zarándokolni? Aligha. Hiszen egy kiló újságpapírért 2,20 forintot, egy kiló vasöntvényért 9 fillért, egy kiló sárgarézért 4 forintot lehet kapni, miközben ugyanezért az NDK-ban például 30, 23, illetve 250 pfenninget adnak. Jóval többet tehát, hiszen egy márka 5,30 forint, és az ottani fogyasztói árszínvonal ezzel a szorzóval számítva is többnyire alacsonyabb. De túlságosan szerénynek tűnik a taksa akkor is, ha meggondoljuk, hogy több mint 10 évvel ezelőtt is 2 forint volt egy kiló újságpapír átvételi ára, s azóta az újság 70 fillér helyett 1,40 forintba kerül. Az elsődleges nyersanyagok árához képest pedig különösen kevés ez az összeg. Sok mindent még ezeken a már-már nevetségesen alacsony árakon sem vesz meg a MÉH. Vagy ha igen, akkor nem mindenütt és nem mindennap. Ez a helyzet az autóabroncsok sok hűhóval beharangozott újrafutózásával is. Pedig némi számítgatással kiderül, nem a MÉH, a lakosság az, aki szívességet tesz, ha eladja a gumit. A MÉH ugyanis legfeljebb 70 forintot fizet az újrafutózható radiálabroncsért. Az újrafutózásra alkalmas gumival tulajdonosa még körülbelül 10 ezer kilométert futhatott volna. Figyelembe véve egy új abroncs mint* 33