Budapest, 1982. (20. évfolyam)

6. szám június - Szabó Gábor: Szemétnek sok, hulladéknak kevés

egy 900 forintos árát és 40 ezer kilométeres várható futásteljesítményét, ha ezt az említett 10 ezer kilométerrel, azaz egynegyedével csökkentjük, akkor a 900 forint negyedrészét, vagyis 225 forintot áldoztunk az újrafutóztatás oltárán. Mivel mindössze 70 forintot kapunk érte, egyetlen autóguminál 155 forintra rúg a tiszta veszteség. Érdekes egyébként, hogy egy-két éve, amíg a TAURUS is foglalkozott újrafutózással, 130 forintot kaptak az autósok a leadott abroncsért. (Ezeket az adatokat az Autósélet tavaly augusztusi száma közli.) Az is érdekes, hogy a TSZKER 80 forintot fizet jelenleg is az ilyen abroncsokért. Még érdekesebb, hogy a MÉH a használhatatlanná koptatott gumiért — írd és mondd — 5 fillért fizet kilogrammonként. Ez az ár magyarázatul szolgálhat a legképtelenebb helyeken kidobott arboncsokra. Az erdőket csúfító autógumi áradat pedig egyik látványos bizonyítéka a MÉH szűkkeblűségének. Igaz, a lomtalanítás az autógumira is kiterjed, és csak találgatni lehet, miért áldoznak egyesek arra, hogy kilométereket fuvarozzák ócskaságaikat, ha kapujuk elé is kirakhatnák őket. Akár az illegális szemételhelyezés, akár a lomtalanítás mellett dönt a szemét- vagy kacattulajdonos, pénzt nem lát érte. Hogy mégsem választja a MÉH-telepet, annak az is oka lehet, hogy ezek a legváratlanabb időkben zárják be kapujukat, s ez sokszor kedvét szegi a hulladékgyűjtőknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Lehet, hogy éppen ezt akarják ? Hiszen kevés a bálázó- és a sok egyéb kézimunkát megtakarító gép, ha tehát több a hulladék, több a munka is a korszerűtlen pincehelyiségekben. Nem is lehet ez ma még másképpen, hiszen 1976-tól 1980-ig a tervezett 1,5 milliárd forint helyett csak 630 milliót költött fejlesztésre a MÉH. 90 millióval kevesebbet, mint amennyit az új ötéves terv szerint 1985-ig egyetlen esztendő alatt kell elkölteniük. Fordíthatnak persze bármekkora összegeket a MÉH fejlesztésére, amíg olyan szellem uralkodik a vállalatnál, hogy a hulladékanyagok összegyűjtése társadalmi mozgalom, amelyhez a MÉH — úgymond — segítséget nyújt. Ezt az alapelvet egész oldalas hirdetésben fogalmazta meg a vállalat. Nem holmi rosszindulatú híresztelés tehát, hogy a hulladékgyűjtéssel foglalkozó cég úgy képzeli, nem a lakosság, hanem ő tesz szívességet, vagy szebben fogalmazva, ő nyújt segítséget a hulladék összegyűjtésében. A MÉH maga sem tarthatja teljesen hatékonynak saját munkáját. Erre a legjobb bizonyíték, hogy teherautóit a Közterületfenntartó Vállalat szemétlerakó telepére küldi, ahonnan a használható anyagokat, főként a fémet, szinte ingyen elviheti. Aligha szorul bizonyításra, hogy ha a lakosság keresné föl — mert lenne kedve fölkeresni — a MÉH-telepet, többet össze lehetne szedni, mint így. Nem az állampolgári öntudat felkeltésére van szükség, ha közügynek tekintjük az értékek mentését, a hatékonyabb nyersanyag-gazdálkodást. A közületi hulladékok első számú begyűjtője, a MÉH eddig képtelen volt érdekeltté tenni a lakosságot e célok megvalósításában. így vagy az átvételi árak és a vállalati magatartás megváltoztatására, vagy új rugalmasabb formák, például kisvállalkozások bevezetésére, esetleg mindkettőre lenne szükség. Akkor talán megállítható lenne az a folyamat, hogy több mint 100 ezer köbméter értékes anyag vándoroljon lomtalanítás ürügyén a szeméttelepre. A gazdasági érdekeltség a Szemétlerakás tilos tábláknál hatásosabban védhetné az erdőket is az illegális szemételhelyezéstől, ha már az Ecseri, a Bizományi Áruház és a lomtalanítás önmagában — ki tudja, miért (talán mert a lomtalanítás híre az IKV-n keresztül nem jut el a megfelelő helyre ?) — nem elegendő erre. 34