Budapest, 1982. (20. évfolyam)

6. szám június - Kocsi Ilona: Egyötöde talonban

KOCSI ILONA Egyötöde talonban Még ma is sokan emlegetik az emlékeze­tes „győri példát": 1979-ben a Rába Ma­gyar Vagon- és Gépgyár majdnem kétezer dolgozójának mondott fel, illetve ajánlott új munkahelyet. A szakemberek merész jósla­tokba bocsátkoztak, s már látni vélték a nagy változást. A győriek gyakorlatát kezdetben csak egy-két vállalat követi, majd mind töb­ben lesznek, s végül általánossá válik, hogy mindenhol csak annyi dolgozót foglalkoztat­nak, amennyi a termeléshez feltétlenül szükséges. A nagy áttörés azonban elmaradt. A Rába még ma is fehér holló. Ilyen is volt — emlegetik sokan, mások viszont kárör­vendenek, hogy azért ez a „kapistalista ihle­tésű" győri példa csak nem lett ragadós. így az elmúlt két-három év a munkaerő­gazdálkodásban csak lassú átalakulást ho­zott. A régi gondok most is kísértenek, mun­kaerőből sosincs elég. Legalábbis a gyakor­latban. Mert a számítások, az összesítések mást mutatnak: Magyarországon a munka­erőkereslet-kínálat majdnem egyensúlyban van. Ám ez a majdnem-egyensúly nagy egyenetlenségeket, helyenként jelentős lét­számhiányt, vagy éppen felesleget takar. Gondoljunk csak az építőipar, a textilipar égető munkaerőgondjaira, vagy esetenként a friss diplomások nehéz elhelyezkedésére. És ha igaznak bizonyulnak az előrejelzések, ak­kor a munkaerőpiac kínálata ezentúl sem bő­vül. Sőt! Igaz, hangzik az ellenvélemény: az egész gazdaság mérsékelt fejlődésre számít­hat a VI. ötéves tervben, így az alacsonyabb növekedési ütemhez kevesebb munkáskézre van szükség, vagyis csökken a kereslet is. Tehát ha elfogadjuk, hogy mennyiségben most sincs lényegesebb hiány e piacon, ak­kor ettől a jövőben sem kell tartani. A minő­ség, az összetétel meg a területi elhelyezke­dés? Az más kérdés. Bizony más. Ám a vállalati vezetőket ma éppen ez nyugtalanítja. Az iparban szerény növekedéssel számolnak a VI. ötéves terv­ben, s ehhez 2— 3 százalékkal kisebb létszá­mot terveznek. De még ez is bizonytalan. Különösen a nagyvállalatok vezetői aggód­nak. Amióta nyilvánosságra kerültek a kis­vállalkozásoknak szabad utat adó intézke­dések, egyre nő a félelmük. Nem egyszerűen a létszám csökkenésétől tartanak — az úgyis bekövetkezik —, hanem attól, hogy éppen a legjobb szakembereik hagyják őket cserben, s választják a jobban fizető, esetleg igényte­lenebb munkát. Ha a korábbi feltételeken, módszereken nem változtatnak, ha minden marad a régiben — akkor megalapozott az aggodalmuk. Ám a nagyvállalatok is vál­lalkozhatnak, többet követelhetnek dolgo­zóiktól, s ezért többet is fizethetnek. Ez a „játszma" tehát kétesélyes, de hogyan végző­dik, ma még nehéz megjósolni. A kisvállalkozások „mezőnye" immár fél éve startolt. Gomba módra szaporodtak a polgári jogi társaságok, gazdasági munka­közösségek. Jónéhányan ott is hagyták régi munkahelyüket, a többség azonban főállása mellett próbál vállalkozni, azaz több pénzt keresni. Vagyis a nagyüzemek aggodalma — legalábbis egyelőre — indokolatlannak bizo­nyult. Bár igaz, hogy nem lehet általánosítani az első néhány hónap alapján. Megalapozott véleményt, tartós tendenciát legalább egyévi tapasztalat birtokában lehet majd fölvázolni. A munkaügyi szakemberek mindenesetre árgus szemmel figyelik a fejleményeket, hdgy ha másból nem, hát saját kárukon — vagy másokén — tanuljanak. Megszűnőben van a nagyvállalatok kezdeti merev elzárkózása is. Sok helyütt belátták, hogy a munkaidőt sem használják ki még teljesen, először ezen kell változtatni. Hogy ismét a Rába példáját idézzük: a vállalatnál tavaly — a teljesítmé­nyek ismeretében — háromszor volt bérfej­lesztés, összesen több mint 8 százalékos. S amikor kiderült, hogy az év utolsó hónapjai várakozáson felül sikerültek, osztottak jutal­mat is. A több mint 19 ezer dolgozó közül 16 ezren kapták meg egységesen az 1800 fo­rintot. Azok maradtak ki, akik túl sokat hiá­nyoztak a termelésből, vagy túl nagy volt a selejtjük. A szakemberek arra számítanak, hogy az ilyen jutalom mindenkit arra ösztö­nöz, hogy minél kevesebbet hiányozzék. S ez már önmagában is jócskán javíthatja a mun­kafegyelmet. A tavalyi eredmények alapján idén januárban átlagosan 5 százalékkal emelték a béreket. Ám a 35 év alatti műszaki értelmiség 11,5 százalékos fizetésemelést ka­pott. Nyilvánvaló a vállalat célja: a termelés­hez nagyon fontos e réteg színvonalas mun­kája, s ezt a fizetésben is érzékeltetni kell. S ha az idén is a terveknek megfelelően ala­kul a termelés, akkor a múlt évihez ha­sonlóan lesz még béremelés. Ehhez azonban valóban nagyobb munkafegyelemre, hatéko­nyabb munkára van szükség. A munkaidő­ben — teszik hozzá a vállalat vezetői —, nem pedig utána. Ez is — egyfajta, követhető megoldás. Ám az is, ha a vállalatok is kihasználják az új vállalkozási formák adta lehetőségeket. Az idáig más cégeknek, szövetkezeteknek bérbe adott munka egy részét ezentúl saját dolgozóiknak juttatják — a többletjövede­lem reménye munkaidőben is nagyobb tel­jesítményre sarkall. Néhány vállalatnál csak most fogalmazzák az új formák szabályait — példa erre a Taurus vagy az Ikarus —, má­sutt pedig már működnek is az új vállalkozá­sok. így többek között a Dunai Vasműnél, az Információtechnikai Vállalatnál. Az elmúlt néhány év valóban nem hozott gyökeres változást a munkaerő-gazdálkodás­ban. Nincs azonban kizárva, hogy a sokat hiányolt javulás a következő években be fog következni. A kezdeti jelek erre mutatnak. Éveken át figyelhettük, hogy az összes mun­kahelycserének mindössze 9—10 százalékát kezdeményezték a vállalatok, többnyire a munkavállaló mondott fel. így volt ez még 1976-ban. is. 1977-ben azonban egyszerre 19 százalékra ugrott, s 1980-ban pedig a 33 szá­zalékot is meghaladta a vállalat által kezde­ményezett munkahelycserék aránya. Ez te­hát olyan új jelenség, amely fontos változá­sok érlelődését jelzi. A gazdaságban világossá vált: az eddigi módszerek nem hoztak átütő sikert sem a termelésben, sem a nemzetközi kereskede­lemben. Amikor nehezebb az értékesítés, szükségszerűen előtérbe került a minőség. S a termelésnek az ember a legfőbb tényezője, a munka minősége is tőle függ a legnagyobb mértékben. Kicsit felemás a jelenlegi állapot: mintha a vállalatok egy része nem ismerné a munka­erőpiacot. így állhatott elő például az a fur­csa helyzet, hogy az elmúlt ötéves tervben a textilipari vállalatok nem terveztek létszám­csökkenést, sőt 2—3 százalékos létszámnö­vekedésre számítottak. Hogy milyen forrásra gondoltak — azt talán maguk sem tudják. Pedig a következő öt évet is a munkavállalók számának csökkenése jellemzi: mintegy 50 ezer fővel kevesebb emberre lehet számítani. Igaz, egyes számítások szerint a gyermek­gondozási szabadságról visszatérők száma hozzávetőleg 30 ezerrel meghaladja a gyest újonnan igénybevevőkét, végeredményben azonban az aktív keresők mintegy 30—35 ezerrel kevesebben lesznek, mint a korábbi tervidőszakban. Egy szó, mint száz: ha valamikor szükség van arra a sokat emlegetett hatékony foglal­koztatásra, akkor most biztosan. Dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter idézte az alábbi számokat a III. munkagazdasági konferen­cián: „A szabadság és betegség nélkül számított egész napos igazolt és igazolatlan távollét miatt kieső munkaidő jelenleg átlagosan 3—5 száza­lék. További 10—15 százalékos munkaidő­veszteség adódik abból, hogy a dolgozók meg­jelennek ugyan munkahelyükön, de a munka­idő egy részében egyrészt a vezetés (szervezet-10

Next

/
Thumbnails
Contents