Budapest, 1982. (20. évfolyam)

5. szám május - Könczöl Csaba: Kínálat rogyásig

FORUM dig a szeszkínálat fogyasztás-formáló szerepe sok szakember szerint alapvető evidencia. Lássunk erre példát. Az Alkohológia 1980/3. számában két nyugati szakember, R. Müller és U. Tecklenburg írja: „Az alkoholizmus története egyben az alkoholos italok termelési és fogyasztási viszonyainak a története is. Olyan viszony ez, amely végső soron a társadalomban mindig jelenlevő alkoholkinálatban csúcsosodik ki." Perdöntőnek tekinti a kínálatot a kérdés egyik hazai szakértője, Boór Károly is: „Az alkoholfogyasztás ütemét, mértékét lényegében három tényező, a jövedelmi helyzet, a kínálat nagysága és a fogyasztási szokások határozzák meg." Ám míg a Boór említette három tényező közül az elsőről és a harmadikról sok szó esett és esik, a kínálat egyik fontos (közgazdasági) oldaláról dr. Szalai János idézett kandidátusi értekezésében ezt olvashatjuk: „A felszabadulás utáni időben a hazai szesztermeléssel kapcsolatban átfogó közgazdasági és pénzügyi elemzés nem készült ..." — ami, tekintettel arra, hogy ma már 40—45 milliárd forintos tételről van szó, igencsak különös. A kínálat aktív voltával kapcsolatban idézhetjük Marxot és Engelst is, akik az áru (s ezen belül a szesz, az „európai ópium" — lásd: Marx A filozófia nyomorúsága, MEM, 4. kötet. 1959, Budapest, 88—89. old.) egyik legfontosabb jellegzetességének tekintik, hogy a termelés az áru „dologi oldala" mellett megtermeli a kedvező eladáshoz nélkülözhetetlen szükségleteket is. Nemzetközi tekintélynek örvendő közgazdászunk, Kornai János pedig — éppen mai viszonyainkról szólva — így ír A hiány című (órák alatt önmagának is tárgyává vált) könyvében (1980): „A kereslet első sorban a kínálat függvénye. Az emberek igényeit az alakítja ki, hogy milyen termékeket és szolgáltatásokat bocsát rendelkezésükre a termelés ..." (478. old.) Vagyis vannak olyan közgazdászok, akiknek álláspontja szerint cseppet sem félvállról kezelhető, „másfél évszázada elavult tudománytalan álláspont" (Hovanyecz László: Megvan a bűnös? Kritika, 1981. 4. sz.), hogy a szesz, a bor, sör előállításával és eladásával foglalkozó ágazatok és alágazatok a fogyasztói igényeknek a kínálat közvetítésével történő manipulálása révén befolyásolják (a növekedés jelenlegi tényéből és viharos üteméből ítélve: ösztönzik) az italvásárlási kedvet. „Az alkoholizmus elleni konkrét (nem szólamjellegű) harc megköveteli — írta dr. Várady Géza orvos — az alkoholprobléma megoldása körül érvényesülő hazai érdekcsoportok, erőviszonyok és nézetek pontos elemzését, valamint (...) a jelenlegi szabályozás megfontolt továbbfejlesztését." Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) a különböző ún. „alkoholizmus elleni" rendszabályok (többnyire áremelések) bevezetését megelőző vitákban, kutatásokban az elmúlt két évtizedben ezekről az érdekcsoportokról és erőviszonyokról esett a legritkábban szó. Vajon nem épp „az alkoholprobléma megoldása körül érvényesülő hazai érdekcsoportok közötti erőviszonyok" tükröződnek-e ebben a tényben ? S nem ezek adnak-e magyarázatot arra, hogy miért bizonyult lehetetlennek még a legenyhébb rendszabályok következetes betarthatása is? Legfeljebb egy-két orvos vagy közíró veszi a bátorságot, hogy nevén nevezze egyikmásik részérdeket vagy annak közvetlenül tetten érhető képviselőjét. Például a már idézett dr. Várady Géza: „A kocsmáktói a közérteken át az eszpresszókig (...) kínálják és reklámozzák a legkülönbözőbb szeszes italokat, mintha szándékosan próbára akarnák tenni az amúgy is gyenge akaratúakat, az ivásra hajlamosakat (...) A Vendéglátóipar bevételi tervei túlnyomórészt a szeszárusításra épülnek. Az alkalmazottaknak ott is kötelességük és érdekük a tervteljesítés (...) Sok helyen a talponálló beszüntetését hiába szorgalmazzák a jóakaratú emberek, az üzleti érdekek bizonyulnak erősebbeknek..." Gergely Mihály pedig így fakad ki Röpirat az öngyilkosságról című emlékezetes, 1981-ben másodszor is kiadott könyvében: „Az alkoholizmus elleni propaganda, kijózanító állomások és elvonókúrák szenteltvíz maradnak, amíg az italboltok minden lehetséges üzleti ravaszságot megengedhetnek maguknak, hadd ihassa le magát a gyönge akaratú, amúgy is kispénzű ember rögtön a műszak után (...) Amíg társadalmunk mindezt tétlenül nézi, addig (...) újságcikkek, előadások, felszínes megoldást hozó intézkedések, az alkoholizmus problémájáról rendezett országos is megyei tanácskozások farizeuskodásnak, érthetetlen és elfogadhatatlan társadalmi skizofréniának látszanak a közösségért felelősséget viselő emberek előtt." Érdekes módon az érdekeltségről, a „piac" fogyasztást ösztönző hatásáról a közgazdászok csak elvétve ejtenek szót (vagy mert ez számukra túlságosan magától értetődő, vagy mert...). így Boór Károly: „A fogyasztásnövekedés az elmúlt években hullámzó volt, attól függően, hogy az érdekeltség és a piaci viszonyok miként alakultak. Általában az volt a jellemző, hogy a gyümölcs szesszé való földolgozása jövedelmezőbb, mint étkezési célú felhasztiálása." Ugyancsak ő hívja föl a figyelmet az állami borgazdaságoknak és pincészeteknek egyik, az „alkoholfogyasztás szempontjából kedvezőtlen" gyakorlatára is: „a magasabb árbevétel érdekében a bornál fokozottabban terjed a szesszel történő avinálás, növelik a bor szeszfokát." (A finoman „avinálásnak" a bor finomszesz hozzáadásával történő „vizezésének" Engels a Porosz pálinka a német Reichstagban című, 1876-os tanulmányában még brutális egyszerűséggel a „borhamisítás" nevet adta, Zám Tibor pedig a „szeszmesterekről" írott szociográfiáiban az eljárás „házi" formáját „borpancsolásnak", „csigerezésnek" hívja.) Dr. Szalai János szeszipari szakember szintén kitér arra, hogy a hazai szeszfelhasználáson belül „számottevő (???) a boravináláshoz szükséges finomszesz mennyisége (...) Ennek túlnyomó részét az erre kijelölt pincészetek használják fel." (Vagyis bizonyos pincészeteket az állam kijelöl arra, hogy folyamatosan, nagy mennyiségben készítsenek olyan termékeket — amelyeknek előállítása államunk büntetőtörvényeibe ütközik?!) A KSH egyik (száz-egynéhány példányos, belső, „szolgálati használatra" készült) kiadványa, amely az ital- és dohánygyártás fejlődéséről szól, több helyen is fontos népgazdasági pozitívumként emeli ki a szeszipar „átlagot meghaladó termelékenység-növekedését", azt, hogy „igen magas társadalmi tiszta jövedelmet hoz létre"; amely 1968-hoz képest öt év alatt 35 százalékkal (!) emelkedett. (NB.: Az MSZMP KB 1960-ban kongatta meg az alkoholiz-Fehér István felvételei 29