Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - Supka Magdolna: Rékassy

szerezi, ami a jellegzetes épület­típusok keretébe foglalva, egy­szersmind érzékletes módon se­gíti a kor- és stílustörténeti kép rekonstruálását. Azon belül olyasmit is, hogy milyen volt hajdan a Vár egyetemként, ku­polájában a Csillagdával. S mi­lyen volt az a királyi, majd kor­mányzói rezidenciául szolgáló pompás palota, mely ma mú­zeumaink és nemzeti képtárunk otthona. Más lapján egymástól távol eső korok és kultúrák találko­zását lopja be képzeletünkbe Rékassy. Sajátos fordulattal von­ja bele a kaftános turbános tö­rököt köznapi beszélgetésbe az óbudai nyugdíjassal és ifjabb fér­fikortársunkkal — a törökök ál­tal létesített Király-fürdő mai gyógyhatását és építményét is dicsérve. Ismét másutt, e fraternizálás folytatásaképpen, viszont a mi építészetünk csodáiására kész­teti Gül Baba népét az őseiknek mecsetül szolgált Mátyás-temp­lomnál, még a torony csipkés sziluettjét is oly gonddal követi a művész — ezúttal linóleum­mal metsző — keze, hogy az isz­lám ornamentikához szokott szem is elámulhat rajta. E művek megadott témára és megrendelésre készültek, egykorú, többnyire elhalványult fotók alapján. Látnivaló, hogy a művész nemcsak a kép élessé­gét hívja elő újra, hanem velük egy másfajta, némaságában is be­szédes világot, amelynek meg­van a maga különös varázsa. Ak­kor is, ha a díszes Mátyás-temp­lomot alig ismerjük fel az egyko­ri Nagyboldogasszony-templom puritán épületében, s ha mellet­te, a „Hilton" helyén még áll a klastrom, melynek töredékei ma a szálló interieurjének díszei. Bár marconább a látvány így, a Halászbástya helyén a régi vár­falakkal — de hiszen ostromo­kat kellett állaniuk Buda védel­mében, csakúgy, mint a Magdol­na-templom tornyának, mely a legutóbbi ostromot követő na­gyobb vésznek, a lebontás szán­dékának is ellen tudott állani . . . Mementóként hadd idézzem föl felejthetetlen karakterszíné­szünknek, Bihari Józsefnek tűnő alakját, amint kézitáskájában ke­nyérrel, szalonnával, olykor po­hár borra is betérve — már nyugdíjasként —, rója meg­megállva Óbuda és a Vár utcáit: „Régóta bennem volt hogy ide eljöjjek. Valahogy mindig elma­radt. Látni akartam őket. Min­det. Nem mindegy . . . nem mindegy az, hogy mi marad ott, az ember szemében ... így a vége felé." Supka Magdolna 26

Next

/
Thumbnails
Contents