Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - Dévényi Róbert: Úton álló színházak

DÉVÉNYI RÓBERT Úton álló színházak Néhány esztendeje, a miniszínházak Bernben rendezett találkozója idején egy idős hölgy különös keresettel fordult a svájci bírósághoz. Azt nehezményezte, hogy a híres óratorony, a Zytglogge árkádjai alatt sétálván „fülsértő" megpróbáltatásban volt része. A patinás falak tövében rögtönzött színielőadás folyt éppen — történetesen egy magyar társulat, az Universitas vendégeskedett Kosztolányinak A szörny című háborúellenes jelenetével —, és a darabzáró dörrenés olyan hatásosra sikeredett, hogy az orvos a hölgy hallószervi károsodását állapította meg. Nem tudni miként végződött a Jogi esetekbe kívánkozó per. Annyi bizonyos: amennyire nem mindennapos az eset, annyira megszokottá kezd válni maga a jelenség világszerte és idehaza is. A színművészet ki-kilopódzik az intézményes színház falai közül, és a nyilvánosság előtt köt új ismeretséget a közönséggel. Fővárosunk lakossága is gyakran ott botlik színházba, ahol a legkevésbé várja: utcák aszfaltján, piacokon vagy új lakótelepek bevásárló központjaiban, játszótereken, metróaluljárókban, sőt, még öreg bérházak tágas udvaraiban is. Az úttörés az amatőrök érdeme. Mintegy tíz esztendeje, hogy a csepeli Utcaszínház „felütötte sátrát" a munkáskerület gócpontjaiban, hogy borsos közéleti komédiáival fodrozza a kedélyeket. Az egyedi kezdeményezés utóbb szervezett formát öltött. A Fővárosi Tanács mintegy öt esztendeje hívta életre a színházalás akciót, melynek keretében a legjobb fővárosi amatőr színjátszó együttesek körműsorszerűen mutatják be sza-16 badtéri produkcióikat a peremkerületek lakótelepein. További területhódításként a Nagyvárad téri, a Déli és a Keleti pályaudvari metróaluljáró is rendekezésükre állt. Legújabban pedig a Ferencvárosi Művelődési Központ felkarolta az udvarszínházat is: a Ráday utca két bérházának ódonromantikus környezetébe plántálva a kezdeményeket. Természetesen hiába keresnénk e próbálkozások műsorrendjén háromfelvonásos színházi darabokat. A produkciók élelmesen igyekeznek alkalmazkodni a hely adottságaihoz. A közönség többnyire álldogál, sőt, áramlik, a külvilág zajai kiszűrhetetlenek, a néző figyelme könnyen elvonódik. Éppen ezért azoknak a játékoknak van esélyük a szíves fogadtatásra, amelyek inkább a szemnek, mint a fülnek szólnak, vagy amelyekben uralkodó szerepet játszik az ének és a (gitár) zene. Ezen belül a repertoár igen sokoldalú. Az együttesek gyakran nyúlnak a színházművészet szubkulturális remekeihez, vásári komédiákhoz, farceokhoz, amelyek csattanós rövidségükkel is ajánlják magukat. De láthatott már a lakótelep és a földalatti hirtelen toborzódott közönsége kubai maszkos játékot is. (A havannai VIT időszakában.) Örvendetes, hogy az avantgarde kísérleteket is legendás bámész hajlamával fogadja be a pesti nép: Újpalotán szép sikere volt egy brechti szellemű, pajzsos játékkal látványosított oratóriumnak (Heiner Müller: Horatius). A Nagyvárad téri állomáson a Semmelweis Orvostudományi Egyetem pantomimesei arattak elismerést. Ugyanitt csaknem 300 sietős utasból lelkes közönséggé vált néző állta körül Sztravinszkij A róka című zenei tréfáját. A legérdekesebb vállalkozás alighanem az újpesti Térszínházé. Ők egy kanavászra rögtönzött commedia dell'arte játékkal, a Néróval járják a lakótelepeket és a már említett bérházudvarokat. A fiatal hivatásos színészekből szerveződött Tanyaszínház pedig nyaranta tíz A Térszínház előadása a Bán Tibor utcai lakótelepen Duda Gyuri előadással szélesítette a választékot. (A metróépítés időszakában az Üllői út és a Nagykörút sarkán is bemutatkoztak.) Mi sem természetesebb, mint hogy a rendhagyó színházi forma legodaadóbb hívei a gyerekek. Amint ácsolni kezdik, máris körülrajzzák a hevenyészett pódiumokat, vagy követik a zenésjelmezes felvonulást, amivel az együttesek egy kis előzetes hírverést csinálnak maguknak. A lakótelepeken egyértelműen ők alkotják a törzsközönséget, a rögtönzött nézőtér legbelső gyűrűjét. Apróságok kíséretében megjelennek a fiatal mamák is, aztán a nyugdíjasok és egyéb „háztartásbeliek", végül a munkából hazaigyekvő férfiak (kezdés többnyire délután négy vagy öt órakor), akik hozzátartozóik vagy a lakáskulcs után kutatva marasztalódnak a helyszínen. A gyerekközönség túlsúlya egyre inkább meseprodukciók bemutatására ösztönzi a társu„Színházalás" a Nagyvárad téri metróaluljáróban. A KISZ művészegyüttes színpada