Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - Jávor Ottó: Elemezték a fővárosi pedagógusok élet- és munkakörülményeit

Elemezték a fővárosi pedagógusok élei- és munkakörülményeit „Az életre csak azr élet által nevelhetünk'''' (Eötvös József) Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1980 augusztusában megtárgyalta a pedagógusok bérezését és munkakörülményeit, egyúttal határozatot hozott azok javítására. A határozat sikeres teljesítése érdekében a Fővárosi Tanács V. B. úgy intézkedett, hogy meg kell vizsgálni a főváros valamennyi alsó- és középfokú oktatási intézményében dolgozó pedagógus élet- és munkakörülményeit. A több mint 1,5 millió adat összeírását, feldolgozását más szervek segítségével a Művelődésügyi Főosztály végezte. A felmérés adatai az 1980-1981-es évekre vonatkoznak. írásomban ezzel a részletes, igen sok mindenre kiterjedő elemzéssel foglalkozom, azt ismertetem. Mert készül már egy újabb, az adatokban kimutatott jelenségek okait vizsgáló felmérés is, amely hivatott lesz a még teljesebb kép kialakítására. De mivel még nem készült el, így most csak az eredeti dokumentumra támaszkodhatom, terjedelmi okok miatt a gazdag anyagnak mindössze néhány részletét, szempontját említve. „ . . .senki sem boldogítja a kört, melyben önmagát boldognak nem érzi." (Eötvös J.) Ez alapvető és általános érvényű igazság. Súlyát, komolyságát különösen akkor érezzük, ha a „kört" a családra vagy az iskolára, vagyis a szülő-gyermek, pedagógus-tanuló kapcsolatára szűkitjük. Feladatomnak megfelelően maradjunk a pedagógusoknál, bár nyilvánvaló, hogy a „minden mindennel összefügg" igazság alapján egy társadalmi réteg ezer szállal kötődik az adott társadalom más szektoraihoz, azoktól elválasztani, teljesen külön kezelni képtelenség. Ami pedig az Eötvös-idézetet illeti, némi keserű történelmi tapasztalat után helyettesítsük a ma már harsánynak tűnő boldog szót a megelégedettel vagy a kiegyensúlyozottal. A felmérés központi helyen, bőven foglalkozik a pedagógusok bérezésével, lakáshelyzetével, a „jövedelem-kiegészítő tényezőkkel" és sok más igen fontos, az „anyagiak" címszó alatt összefoglalható kérdéssel. Mindezek alapvetően befolyásolják a pedagógusok élet- és munkakörülményeit, de az iskolai munkát, a legfontosabbat, a tanórán végzett munkát már jóval kevésbé. Magyarán: a jó tanár akkor is kiválóan dolgozik, tanít, nevel, ha albérletben húzza meg magát, a rossz munkája rossz marad, hiába lakik kétszintes magánpalotában. A jó, illetve a rossz meghatározás mögött azonban olyan erkölcsi, jellembeli, értelmi, érzelmi, és intelligencia háttér húzódik meg, melynek taglalása nem ide tartozik. A nevelő — óvónő, tanító, tanár — és a gyermek kapcsolatába ritkán szólnak bele anyagi kérdések, a vérbeli pedagógus sohasem érezteti egyéni gondjait tanítványaival, tudták ezt régen is azok, akik oly szégyenletes módon állapították meg a pedagógusok fizetését. Äm amiért a tanár nem érezteti diákjaival, pedagógiai munkájában egyéni gondjait, az nem jelenti, hogy ezek a gondok, főleg kilátástalan és súlyos esetekben, nem teszik tönkre, nem ássák alá személyiségét, hivatásába vetett hitét. Értelmiségiekre és munkásokra egyaránt áll, ha elkívánkoznak munkahelyükről, az ok elsősorban nem anyagi, hanem a légkörrel nincsenek megelégedve. Ezzel, a munkahelyi közérzettel csak két mondat erejéig foglalkozik a felmérés. Kitér viszont röviden a pedagógus és a vezetés kapcsolatára, az iskolai demokráciára. Megállapítja: „A főváros oktatási intézményeiben az elmúlt időszakban, különösen az utóbbi két évben jelentősen fejlődött a munkahelyi demokrácia... A munkahelyi demokrácia érvényesülése tekintetében a kapott válaszok pozitívan érzékelhetők egykét területtől eltekintve. Viszonylag magas a nemleges válaszok száma a szakmunkásképző intézetek, szakközépiskolák és a gyógypedagógiai intézetek esetében. Sajnálatos érdektelenséggel is találkoztunk: sok pedagógus nem ismeri az alapvető állami és mozgalmi dokumentumokat, így a jogosultságukkal sem élnek; egyszerűen tudomásul veszik a vezetés döntéseit, s jól-rosszul végrehajtják azokat. A pedagógus testületek komoly hatáskörökkel rendelkeznek, mellyel azonban nem élnek megfelelően. Kevés a szakmai vita a testületekben. A mindenütt fellelhető lelkes pedagógusok mellett sok még a konzervatív, akik akadályozzák a jó kezdeményezések kibontakoztatását. Néha maga a vezető akadályozza a testületen belüli demokrácia kialakulását. A párt- és szakszervezeti vezetők kiválasztása nem minden esetben megfelelő. Ez akadályozza a munkahelyi demokrácia fórumainak folyamatos és eredményes működését." Tisztelet minden jó vezetőnek. Ne essünk abba a hibába, amelynek nyomán szinte divattá vált a vezetők gúnyolása, szidása. De tudomásul kell vennünk, hogy a pedagógia területén is — sajnos, nemcsak ott erős kontraszelekció hatott a vezetők kiválasztásában, ennek kárát még ma is erősen érzi az egész pedagógus társadalom. Aki nem rendelkezett kellő képzettséggel, tudással — vagy más ok miatt —, az, ha erős érvényesülési vágy volt benne, és összeköttetésekre, támogatókra is talált, nem maradt meg „köztanárnak", megfelelő pozíciót szerzett magának a tanácsi apparátusban, vagy igazgató lett. Ezutánmár törvényszerű, hogy kisebbségi és egyéb érzései kompenzálására azokra támaszkodott és azokat támogatta, akik képességeikkel még az ő színvonalát sem érték el, vagy kritikátlanul és gerinctelenül behódolva jóváhagyták minden intézkedését, ők kapták a jutalmakat, a fizetésemelést, a kiváló minősítést, a lakáskérvény támogatását, aki viszont bíráló szót emelt, az megnézhette magát, elhallgattatására, eltávolítására megvoltak az eszközök. A rossz vezető így gyűrűzted tovább a káros kontraszelekciót egy iskolán, tantestületen belül, megbontva az egységet, elrontva a munkahelyi légkört, aláásva derék emberek hivatástudatát, akik — Eötvös szavait igazolva most már tényleg „nem boldogítják a kört", melynek boldogítása pedig életük célja volt. „ . . .fele azon tulajdonoknak, mik együttvéve jellemünket képezik, azon megszokások eredményei, melyet helyzetünk reánk kényszeritett." (Eötvös J.) A megszokás káros következménye a megmerevedés. Más pályán is, de különösen a pedagógiában gyakori. A mozdulattal kezdődik. A napló mindig a tanár bal hóna alatt, lecsapja a katedrára, majd három száraz köhécselés, tenyér kifeszítve a száj előtt. Azután következnek az előre gyártott elemekből összerakott szavak, kifejezések: ahogy mondottam volt ... A tudatos anakronizmus a távolságtartást is hivatott érzékeltetni ... Édes fiam, lehet, hogy tanultál, de nem tanultad meg ... Ha erre gondol, érzi meg az ember Karinthy humorában a tragikumot. Mert ezek a pedagógusi tekintélyt erősíteni hivatott formulák körülállványozzák az egyént, aztán már csak az állványok látszanak, eltűnik mögöttük a személyiség, típusok maradnak: az undok, az ideges, az igazságtalan, a szakmai hiányait szigorral leplező, a sértődékeny, a tréfamester, az anekdotázó, a szakbarbár, a tanítványok rokonszenvét kereső . .. Szakmai ártalom, szoktuk mondani a megmerevedésre, a sablonokra. Valószínű. De ártalom. És mi az oka? Legfőbb ok az időhiány. Ebből következik, hogy a pedagógus nem tud rendesen előkészülni, felkészülni az iskolai munka legfontosabb feladatára — erről még gyakran a szakemberek, vezetők is megfeledkeznek, hiszen egy jól sikerült ünnepély, értekezlet, társadalmi munka nagyobb hírnevet szerezhet az iskolának, igazgatónak, mint hogy a gyerekek megtanulnak olvasni — a tanítási órára. Tehát maradnak a régi vázlatok, marad a sablon, a tanár a könnyebb ellenállás irányában próbál segíteni magán, miközben lassan fűrészporrá porlasztja egyéniségét. Az időhiánynak ugyancsak számos oka van. Ne az anyagiakat említsük elsőnek, hanem az úgy-2