Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Aczél Kovách Tamás: Városházi tudósítások

zalékkal — a peremkerületekben épült fel. Az új negyedek eltávolodtak a város szivétől. A fejlesztést megkönnyítette, hogy egy-egy új negyedben három-ötezer, majd tíz-tizenötezer lakást terveztek. Az erők összpontosítása lehetővé tette a gyorsabb és gazdaságosabb építkezést. Öt-hat év alatt épültek fel a városnyi negyedek. Kibontakozott a telepszerű magán-lakásépítkezés is, ennek keretében huszonnégyezer otthont adtak át. A tízemeletes sávház elterjedése volt a nagy fejlődés ára. Valójában ez határozta meg az új negyedek jellegét. Ráadásul hosszan elnyúló sávházakat terveztek, mert ezektől lett a leghatékonyabb az építkezés. Látható nyolcszáznyolcvannégy lakásos sávház is — elférne benne egy falu. A közintézmények méretei megnőttek, sok hely kellett parkolónak is. Az új negyedek beépítési aránya tehát nagyobb lett, mint az 50—60-as években. A gondok minden korábbinál élesebben jelentkeztek a városnyi építkezéseken. Az öt-hat év alatt készült negyedek városias fejlődése lassú volt — nem állták az összehasonlítást a történelmi városrészekkel. Igaz, nem is állhatták. Mégis aligha túlozhathatjuk el az építkezések társadalmi jelentőségét. Jobb, nagyobb lakásokat terveztek, alaposan csökkent az egyszobások aránya, és általános lett a fürdőszobás, egészséges fűtésű otthonok építése. Az építkezések hibái. Az egységes tervezésű negyedek — különösen a 70-es években — sok bírálatot kaptak. Mivel akkor már a csoportos építkezések meghatározó szerepet töltöttek be a budapesti fejlesztésben, felerősödtek a tervezés-építés gyengeségei. Tény az is, hogy változott a szemlélet, nőttek az igények. Századunk közepének sok újdonsága nem vált be. Aki 1960-ban a parkos építkezést üdvözölte, ma ismét a hagyományos utcák, terek híve. S már nem kívánják parkolókkal körülvenni a házakat, vagy száműzni a földszintről a boltokat. Kétségtelen, hogy a jogos bírálatok között elhangzott sok túlzó megjegyzés is. De a valóságos hibákat, ezek okait tanulmányozni kell, mert ez a feltétele, hogy a további fejlesztés többet adjon Budapestnek. Mit kifogásolnak a lakók? Az új negyed legtöbbször „alvóváros" lett. A tervezők elsősorban „lakásban gondolkodtak". Csak igen kis számban keletkeztek itt munkahelyek. Az utcák este népesülnek be. Mindez nem budapesti jellegzetesség, a jelenséget Európa minden nagyvárosában tapasztalták. Az egyik okot az egységes tervezésű negyedek méretében látják. A múltban is voltak a hegyvidéken és a város szélén családi házas területek, ahol nem építettek gyárat, s ahova csak aludni tértek a lakók. Mégsem érezték a helyet alvóvárosnak, mások voltak a beépítési arányok, az itt élők könnyen, gyorsan elérhették az üzletutcát. Tény az is, hogy az új negyedekben kevés nyugdíjas él, ezért elenyésző a nappali forgalom. Ahogy múlik az idő, a helyzet megváltozik. Egyenletesebb lesz az életkori megoszlás. De a kereskedelem és a szolgáltatás fejlődése gyarapíthatja a munkahelyek számát is. S kisebb, egészséges üzem is elhelyezhető a negyed szélén. Sokan úgy vélik: az új negyedekben hiányzik az „emberi lépték". Magasak a házak, s nincs megfelelő kapcsolat a természettel. Valóban a tízemeletes sávház uralkodik az új építkezésen. Sok nagy parkot telepítettek, de a lakók ezeket nem érzik sajátjukénak. A zöldterület elkülönül a háztól — és gyorsan pusztul. Most úgy számítják, hogy alacsonyabb beépítéssel is ugyanannyi lakás helyezhető el, sőt, csökkenthető a beruházási költség is. Érezhetőbb lesz az „emberi lépték". Kisebb és jól használható parkok tervezhetők, és könnyebb ezek gondozása, megóvása is. Kifogásolják, hogy az új negyedekben hiányzik a városias jelleg: a lakó nem érzi a nagyvárosi élet hangulatát, nem láthat igazi utcát, teret. Helyes volt az a törekvése, hogy több legyen a fény, a zöld. De a parkos építkezés fellazította az utcák, terek megszokott rendszerét. Ezt még kirívóbbá tették a magasházak és a tervezés hibái. Sok építész már a 60-as években kifejtette: a lakó nemcsak pihenni akar, kell olyan hely is, ahol nagyvárosi élet dominál, ahol lehet találkozni, beszélgetni emberekkel. A beruházásban elterjedt szemléleti tévedések, sajnos, meggátolták, hogy olyan boltsort alakítsanak ki, mint amilyen például Óbudán, a Vörösvári úton készült. Ehhez járult, hogy megnőtt az ABC-áruház és a szolgáltatóközpont terjedelme, s egy-egy körzet csak egy bevásárlóhelyet kapott. A nagyváros egyik jellegzetes vonása — előnye —, hogy a vevők több bolt és többféle áru között választhatnak. Az új negyedek egyhangúak. A múltban a város egy-egy része hoszszabb ideig épült, s ezért is mutat változatosabb képet, mint az öt-hat év alatt elkészült negyedek. A tervezők nem használtak ki minden lehetőséget, sőt, nemegyszer egyszerűsítették az érdekesebb, változatosabb tervet is. Miért kellett megalkudni? A főváros ki volt szolgáltatva a tervezőknek-építőknek. Az építők úgy tették fel a kérdést: „Vagy egyszerűsítik a tervet, vagy nem lehet tartani a határidőt. . ." A tanács legtöbbször engedett, mert nagyon kellett a lakás. És az ipar visszaélt ezzel. A tervek egyszerűsítése gyakran csak arra szolgált, hogy palástolja a szervezetlenséget, a vállalatok hanyagságát. A Budapesti Pártbizottság úgy foglalt állást: „ez a helyzet tovább nem tűrhető, a főváros nem lehet kiszolgáltatva senkinek". Van mód változatosabb építkezésre, de ehhez megfelelő ipari háttér is kell. Megvalósítható az is: a negyeden belül az építési egységeket külön-külön tervezik meg. Temérdek panasz hangzott el amiatt, hogy az új lakó a negyedet sokáig nem érzi otthonának. A nagy építkezés száz és százezer budapesti életében hozott változást — általában kedvező változást. De nem könnyű felcserélni a Belvárost Kőbányára, Pesterzsébetre, Újpalotára; még nehezebb a földszinti lakásból a tizedik emeletre költözni — különösen idősebb korban. Ezért is szükség volt sokkal változatosabb építkezésre. S a nagy forgalmú főutak mellett sem szabad magasházat építeni. A tízemeletes sáv-és toronyházak, a nagy, de jellegtelen parkok nem könnyítik meg az ismerkedést, barátkozást. Szükség van több közösségi intézményre, hogy fejlődjenek a társadalmi kapcsolatok, hogy az itt élők kellemesen töltsék el a növekvő szabadidőt. Sok, még ki nem használt lehetőség van az új negyedekben. Mihelyt kibontakoznak értékei, a lakó igazi otthonának érzi majd új környezetét, s jobban meg is becsüli. A legsürgetőbb tennivalók. Ma is sokat lehet tenni, hogy javuljon a helyzet az új negyedekben. A legtöbb esetben az egységes beruházású építkezés mellett elmaradt a környező terület fejlesztése. Hasznos volna az új negyedek szélén újabb lakásokat építeni, esetleg alacsonyabb társas- és családi házakat. így változatosabb lenne a beépítés, erősödne a városias jelleg, és megszűnne a negyed építészeti- és társadalmi elkülönülése. Ez a megoldás feltétlenül gazdaságos is. Az első lakásokhoz épült gyerme intézmények zsúfoltsága aránylag rövid idő alatt megszűnt, és mind több itt az üres hely. Sok esetben a közlekedés és a közművesítés bővítése és megújítása is nagyobb méretű volt a kelleténél, s ez most lehetővé teszi újabb területek bekapcsolását. Az egyetlen követelmény: parkot nem szabad beépíteni. Megoldható a boltsor tervezése és ezzel a városias jelleg erősítése — ha beépítik a házak földszintjét, vagy több pavilont állítanak fel. Mindezt elősegítik, igénylik a kisvállalkozások is. Üdvös volna a képzőművészeket megbízni, hogy vizsgálják meg a „bebútorozás" lehetőségeit. Van mód, hogy a felépült negyedekben több szobrot, kutat, utcabútort helyezzenek el — megteremtve ezzel az építkezések sajátos hangulatát. Halaszthatatlan a zöldterület megújítása. Több erdős liget kell — ezek gondozását bízzák a természetre — s kell több, jobban hasznosítható, jobban megóvható park is. Feladatok a 80-as esztendőkben. A legnagyobb változást természetesen az új negyedek építésénél várhatjuk, hiszen már a tervezés is számol az új igényekkel. A 80-as esztendőkben még több városnyi negyed épül — Káposztásmegyeren százezren élnek majd —, s ez meghatározza az intézkedések jellegét. Az új negyedek kisebb egységből állnak majd, ezeket a többitől jól megkülönböztethető egyedi beépítéssel tervezik meg, természetesen megtartva az egész beruházás világos szerkezetét. Az építkezés magassága csökken, azaz mindig a környezethez igazodik. Jelentősen nő a kisebb házak aránya, ezzel is változatosabb lesz a negyedek városképe. Az üzletek, szolgáltatófiókok — ahol erre mód van — ismét a házak földszintjén kapnak helyet. Együtt lesznek állami, szövetkezeti és magánkereskedők. S több üzlet között választhatnak a vevők. Megváltozik a zöldterület tervezése. A parkot egy-egy kisebb házcsoport kapja. Azáltal is erősíteni kívánják az itt lakók tulajdonérzetét, hogy rájuk bízzák a zöldterület védelmét, sőt fejlesztését is. Már a tervezésbe, majd később a megvalósításba bevonják a képzőművészeket. Ez javítja a szabadterületek használatát. Jobban igazodik majd a lakók igényeihez. A közösségi élet fejlesztését szolgálja, hogy — részben a lakók segítségével — a házak pincéiben és földszintjén szabadidős helyiségeket rendeznek be. Egyebek között barkácsoló- és klubszobákat. Távolabbi elképzelések. A 90-es évektől már csak kisebb negyedeket terveznek. Ez összefügg azzal, hogy a mennyiségi feladatok helyett mind inkább minőségi feladatokat — lakásfelújításokat, lakáskorszerűsítéseket — kell megoldani. Nem lesz szükség a távolabbi szabad területek beépítésére. A változás egyik legfontosabb hatása: megszűnnek a negyedek méretéből származó gondok. A kisebb egységek tervezése lehetővé teszi, hogy a város minden kerületében legyen építkezés, és ne ismétlődhessen meg, hogy a város belső területein hosszú ideig elmarad a fejlesztés. Ez elejét veszi a sok vándorlásnak is. Új lehetőségek nyílnak, hogy változatosabb legyen az építkezés. Ezt megkönnyíti az ipar fejlődése és az is, hogy egy területen lesz állami és magánépítkezés, ahol helyet kapnak a társas- és családi házak is. Aczél Kovách Tamás 27