Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Pik Katalin: A családgondozó gondjai

PIK KATALIN A családgondozók dolga Hogyan folyik a családgondozó egy napja Budapest egyik peremkerületének nevelési tanácsadójában? A munkanap a tanácsadó helyiségeiben kezdődik, olyan ügyekkel, melyeket telefonon vagy levélben kell intézni. L. Marcit óvodában kell elhelyezni. Mint minden óvodai elhelyezésnél, a tanácsi illetékessel és az óvodavezetővel kell beszélni, elmondani a tudnivalókat a gyerekről és a családról. Marci eddig nem volt óvodás, mert szülei váltott műszakot vállalva meg tudták oldani felügyeletét. A munkaadó azonban nem tudja az édesanyát a kedvező munkabeosztásban foglalkoztatni, ezért kérték év közben az óvodai elhelyezést. Marcinál ez különösen indokolt, mert ősszel iskolás lesz. így nem volt semmi nehézség a beóvodázással, csak meg kellett beszélni a vezető óvónővel, mikor menjenek be hozzá a szülők. Az édesanya, akinek felmondott munkáltatója, mivel nem vállalta a kedvezőtlen időbeosztást — munkát keres. Ebben is a családgondozó segítségét kérte. Mivel az óvodáson kívül három iskolás gyereke van, szeretne esti vagy éjszakai takarítást vállalni, esetleg otthoni bedolgozást. Sajnos, csak öt osztályt végzett, takarításon vagy egyéb segédmunkán kívül mást nem remélhet. Különféle telefonbeszélgetések eredménye két álláskínálat. Bedolgozásra nincs mód egyelőre, túl sok a jelentkező az otthoni munkára. Ugyancsak a kerületi tanácsban intézendő L. Mónika ügye, akit a tanácsadó orvosa fejletlenség miatt felmentett egy évre az iskolába járás alól. Azonnal sikerült óvodai helyet szerezni az óvodába addig nem járt kislánynak. De az iskolaéretlenek ellenőrzésénél kiderült, hogy a beíratás ellenére sem vitték el óvodába a gyereket. Mónika igen fiatal édesanyjának első házasságából született. Az édesapa elhagyta a családot, újra nősült. Az anya is új házasságot kötött, ebből idén már a második gyereke is megszületett, koraszülöttként, kis súllyal. A fiatalasszony szüleinél lakott a család, ahol három szobában három család zsúfolódott össze. Végül kaptak egy szoba-konyhás szükséglakást. Az asszony írástudatlan, így nem is csoda, hogy a rengeteg gond és baj között nem tudta felmérni, mennyit jelentene kislányának legalább egy óvodai év. Az ehhez hasonló esetekben meg lehet kísérelni a szülő meggyőzését a dolog fontosságáról. Itt ez nem sikerült, mert sorozatos ígérgetések után sem vitték Mónikát óvodába. Végül kibukkant egy újabb ok: nincs pénz az óvodai felszerelésre (az édesapa nem fizet tartásdíjat, az asszony nem kap gyest — olyan fiatalon kezdett el szülni, hogy nem jött össze egy év munkaviszony —, a nevelőapa kiskeresetű, és ott van Mónikán kívül még két gyerek, egyikük gyakran betegeskedik). Nagy gond tehát 6—800 forint előteremtése óvodai felszerelésre. És szégyen is. A családgondozó tanácsi segítséggel próbálja megszerezni a szükségeseket. A hatóság ígéretet tesz, de csak néhány hét elteltével tudnak pénzt juttatni. Az óvoda azonban nem várhat tovább: a családgondozó úgy dönt, hogy előlegezi a pénzt, és másnap együtt veszi meg a gyerekkel a holmikat. így talán több legyet lehet ütni egy csapással: a gyerek óvodába fog járni, és az anyuka szemében kézzel foghatóan bizonykodik, hogy az óvodába járás komoly dolog egy ekkora gyereknél, ha már a tanács meg a családgondozó nem átall ennyi pénzt és fáradságot belefektetni. A rendelőben már csak egy levél megírása van hátra, ebben megpróbál információkat szerezni egy elsős kislányról, akit úgy vitt el a válóperes tárgyalás után az anyja a gyermeket addig nevelő apától és apai nagyszülőktől, hogy nem hagyta meg sem a lakás, sem az iskola címét. Mire a telefonok, levelezés elrendeződik, délre jár az idő. Ekkor érkezik az aznapi első eset. Egy nyolcéves kisfiú, akit tízéves bátyja kísér. A kísérő ügyel az idő pontos betartására, mindent megtesz kisebb testvéréért, aki nem tud beszélni, alighanem süketnéma. Eddig sem iskolába, sem óvodába nem járt. A szülők úgy gondolták, hogy majd megtanul beszélni. Az anya is későn kezdett megszólalni, ma is erősen beszédhibás. Jelbeszéddel amúgy is mindent értésükre tud adni. Az eddigiekből kiderült, hogy az anyuka egyszer elvitte a gyereket — évekkel ezelőtt — a kerületi ideggondozóba, ahol „csúnyán beszéltek vele", ezért nem ment oda többet. Kórházban is volt a kisfiú, gerincsérvvel. A családgondozó először logopédushoz vitte a gyereket, ahol rövidesen kiderült, hogy halláskárosodása mellett értelmi fogyatékos is. Az áthelyező bizottság audiológiai kivizsgálást kért. Ide mennek aznap, a telefonon előre megbeszélt időre. Kiderül, hogy több mint 60 százalékos a gyerek hallásának károsodása. Hallókészüléket írnak fel. (Ennek ára majdnem 10 ezer forint, ezért — mivel a család szociálisan rászorul — külön kell kérvényezni az ingyenességet. De maga a készülék kiváltása is hosszú procedura lesz, több helyen több órát fog igénybe venni.) A nagyobb testvér boldog, reméli, ha hallani fog Ottó, talán beszélni is megtanul. A családgondozó már előre tudja, hogy a szülők nem fogják elengedni a süketnéma értelmi fogyatékosokat oktató egyetlen intézetbe, mivel az bentlakásos, és vidéken van. Egyetlen lehetőség lesz: a kisegítő iskolába kijáró szakpedagógus. Erre ugyancsak kevés a kapacitás, de talán a gyakori érdeklődés, a kapcsolattartás segít abban, hogy kapjon a kerület egy embert erre a célra. Itt a családgondozó csak elindíthatja az ügyet, nem tehet ennél többet, hiszen csak gyógypedagógus foghat bele ebbe a speciális képzettséget igénylő gyógyító nevelésbe. Mire hazakísérik a gyereket, körülbelül három órára jár az idő. Nem messze lakik Ottóéktól a K. család, K.-né és négy gyereke. Egy éve halt meg az apa. Az anya azelőtt csak a háztartást vezette, 14 éven keresztül. Hagyományos életvitelű cigánycsalád, az asszony írástudatlan. Férje halála nemcsak az érthető érzelmi okból rázta meg, de egy olyan életforma feladására is kényszerítette, amelyet kislány kora óta megszokott. 14 évesen ment férjhez, a háztartás gondjain kívül egyéb gondot nem ismert. Férje nem keresett rosszul, és példásan gondoskodott családjáról. A haláleset után az asszony alig tudott talpra állni a szó eredeti és átvitt értelmében. Amíg az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás el nem intéződött, és amíg az első fizetését meg nem kapta — hiszen el kellett helyezkednie, és analfabétaként az IKV által felkínált 1800 forintos állást el kellett fogadnia — rokonok házában és kegyelemkenyéren éltek. Hirtelen leromlott anyagi helyzetében tehetetlen volt. Tartalékaikat felemésztette a férj betegsége és a temetés. Tanácsi segélyből vett végre annyi tüzelőt, hogy vissza tudjanak költözni szoba-konyhás házukba, de ott még a férj halálos ágyának emléke is nyomasztotta. Ebben az időben szinte mindennapos látogató volt náluk a családgondozó. Rendszeres nevelési segélyt nem lehetett szerezni a családnak, mert sok volt a gyerekek iskolai mulasztása, a halálesetet követő ide-oda költözéskor rászoktak az iskolakerülésre. A legnagyobb lány 13 éves, ötödikes. Mint sok más cigánycsaládnál, amolyan anya-helyettes is: főz, mos, rendben tartja a házat és a kicsiket, míg az édesanya dolgozik. Ezt sokkal szívesebben végzi, mint az iskolai tanulást. Délután azért nézett be hozzájuk a családgondozó, hogy lássa: nem lóg-e megint a nagylány az iskolából. Sajnos, sejtése igaznak bizonyult: a lány otthon 10