Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Pik Katalin: A családgondozó gondjai

volt. Főzött, és két szomszéd gyerekre vigyázott. Némi iskolapótlékként átnézte vele az orosz leckét a látogató, és játszottak együtt a kicsikkel, akik közül az egyik elsős. A családgondozó arra próbálta rávenni a nagylányt, hogy lehet úgy is anyáskodni, ha megnézi az elsős leckéit, vagy kikérdezi egy-egy versből. Valószínűleg nem fog a lány tovább iskolába járni, minthogy betölti a 14. évét. De talán a testvérei igen, akik közül a két legkisebb már bent van az óvodában. A következő családnál, ahol ugyancsak sorozatosak voltak az iskolai hiányzások és az emiatt érkező büntetések, az anya kérésére állami gondozásba vették a gyereket. Most már mind az anya, mind a gyerek bánja ezt, és mind a kettő külön-külön is fogadkozik, hogy nem lesz több mulasztás, ha egyszer kikerülhet a gyerek az intézetből. A gyerek sír, öngyilkossággal, szökéssel fenyegetőzik. Még belül vannak a fellebbezési határidőn. A családgondozó segít egy fellebbezést megfogalmazni, ugyanis szerinte kellene még egy lehetőséget adni a szülőknek és a gyereknek, s csak a legvégső megoldás legyen az intézet. Nagyon eltelt az idő, így éppen csak odaér az iskola elé. Cs. Zsoltit várja meg, aki az iskola után szeret elcsavarogni. Érthetően. Nemrég hozta ki az édesapja az intézetből. Az élettársával együtt akarták nevelni a kilencéves fiút, akit évekkel ezelőtt az édesanyja adott állami gondozásba. Az apa élettársi kapcsolata megszűnt, jelenleg az édesanyjával lakik egy másfél szobás lakótelepi lakásban. Zsoltit ide hozták ki az intézetből. A nagyanya maga is egy kis nyugalomra vágyik hosszú, nehéz és keményen átdolgozott élete után, nem pedig ilyen problémás unokára, aki az intézeti évek után szinte idegenként került hozzá. Az apa sokat van vidéken, a nagyanyára hárulna a gyereknevelés gondja. A gyereket nem szívelheti, mivel kissé rendetlen, nem a legjobb tanuló, de legfőképpen őneki idegen. Egyre fokozódó keménységgel bánik vele. A csavargások miatt mind rosszabbul áll a gyerek szénája, szinte börtön lett az otthona, poroszos vigyázzban és parancsszóra kell mindenben alávetnie magát a nagymamának. Át kellene valahogy hangolni a nagyanyát. Ez elég reménytelen, és ha az apa nem segít, szinte lehetetlen. A családgondozó először a gyerekkel próbált egyezségre jutni. Sétálnak együtt a környéken, csak azután mennek haza, és ezt minden héten egyszer megtehetik, ha nincs csavargás. Sajnos, nem heti egy alkalmat kellene felajánlani, hanem mindennapit. Eddigre körülbelül vacsoraidő lett. Gyors ellenőrző látogatás következik egy társadalmi aktivistánál, aki két gyereket vett átmenetileg gondozásba. A gyerekek anyja kórházba került, és nem volt kire hagyni őket. Elvált lévén, az apára nem számíthat, az asszony szülei korán elhaltak, egy nővére él, az is vidéken. A kérésére került a tanácsadóba. Az új házasságban van egy nyolchónapos kislány is. A kisfiút többnyire az anyai nagymama neveli, csak a hétvégeken van édesanyjával és nevelőapjával. Közel laknak egymáshoz, így az édesanya minden nap egyszer, de van úgy, hogy kétszer is átugrik a fiához és anyjához. A családi viszonyok első látásra nem árultak el annyi bajt, mint amenynyi tünetet a gyerek produkált. A nagyanyánál tett második látogatás alkalmával derült ki a bajok egyik, feltételezhetően alapkórházi ápolásra szoruló, egyedülálló beteges anyának csak az ún. fővárosi beutaló, azaz az átmeneti, a kórházi ápolás idejére történő intézeti elhelyezés segíthet. A kérdéses időszakban azonban nem tudta egyik intézet sem fogadni a két gyereket. Az egyik szomszéd megoldotta volna az esti fektetést, de a reggelt sehogy sem tudta az anya elrendezni a 9 és 7 éves gyerekével. A családgondozó segítségét kérte. Egyetlen megoldás jöhetett számításba: a tanács egészségügyi osztálya foglalkoztat társadalmi aktivistákat, havi tiszteletdíjért (ez körülbelül 800 forint, többnyire egyedülálló öregek ápolására). Kivételesen a gyerekek gondozására is ki lehetett fizettetni a pénzt. Ezt az aktivista kevesellte a körülbelül két hétért, így külön pénzt is kénytelen volt felaajánlani a szorult helyzetben lévő anya. Szükségmegoldásként még így jártak a legjobban a gyerekek: együtt maradtak, nem kellett iskolát változtatniuk, és ez az átmeneti zökkenő remélhetőleg kevesebb megrázkódtatást fog okozni, mint tavaly a hasonló helyzetben igénybe vett fővárosi intézeti beutaló. A következő családban az édesanya első házasságából származó ötéves fiának súlyos pszichológiai problémái vannak. Óvónője vető oka: a nagymama erősen helyteleníti lánya második házasságát, mert a kerület egyik ismert cigánycsaládjának fiához ment. Ezt a bizalmas közlést csak akkor tette meg az asszony, mikor kiderült, hogy számos cigánycsaládot ismer a családgondozó, és sokukról igen jó a véleménye. Már ezen a beszélgetésen felmerült, hogy a bajok gyökere az új férjnél keresendő, a gyerek csak a tüneteket produkálja. Ezt megerősítette egy további, a fiatal házaspárnál tett látogatás, mely az éjszakába nyúlt. Sok mindenről szó esett a beszélgetés során. Az ügyünk szempontjából legfontosabb információkat a férfi adta, mert kiderült, hogy szinte görcsösen igyekszik másokhoz hasonló, nem megvetett ember lenni. Ez a törekvése azonban rendre meghiúsul. Tele van gátlással, ennek következménye, hogy gyakran ragadtatja magát olyan cselekedetekre, melyeket utólag megbán, szégyenkezik miattuk. Mint maga is megfogalmazta: sokszor nem is tudja mit csinál, olyan dolgokba megy bele, amelyeket nem is akar. Családjával, rokonaival nem akar szakítani, de a felesége, aki elfogadta ugyan ezt a családot, mégsem veszi szívesen az állandó rokoni látogatásokat a szűk, szoba-konyhás szükséglakásban. Féltékeny az asszony első férjére, aki „magyar" (értsd: nem cigány) volt, szeretné, ha a kisfiú nem annak a nevét viselné, és nem is tartana kapcsolatot édesapjával. Szó esett természetesen a gyerek pszichológiai kezelésének szükségességéről, így a pszichológiáról, pszichológusokról is, akikről a férfinak elég rossz véleménye volt. Börtönviselt ember lévén, a börtön pszichológusával már szerzett tapasztalatokat, és ezek nem voltak valami jók. Végül is arra kérte a családgondozót — aki ennek a kérésnek természetesen nagyon megörült, hiszen a beszélgetésnek ez volt az egyik ki nem mondott célja —, hogy ajánljon neki egy idősebb pszichológusnőt, oda szívesen elmenne. Ebben volt egy adag kíváncsiság is, vajon mit tudnak kezdeni vele, de alighanem olyan problémákat is szeretett volna feltárni, amelyekről nem tudott vagy nem óhajtott egy fiatalabb nővel beszélni. Sikerült találni egy idősebb pszichiátert, aki meghallgatná, most csak az időpontot kellett közölni az apukával. Az esettanulmány-részleteket 43 gondozott család ügyeiből választottuk ki, melyek a nevelési tanácsadó családgondozójának másfél éves munkája során bukkantak fel. Nézzünk egy kis statisztikát. A 43 család közül 19-nél (44 százalék) elváltán élnek a szülők. Egyik, esetleg mindkét szülő nevelőszülő. Nem találtunk a kerület egészére jellemző statisztikai adatokat, de ez a 44 százalék bizonyosan magasabb az átlagnál. Jellemző az alacsony iskolázottság: írástudatlan valamelyik szülő az esetek 37 százalékában! Az analfabetizmusról nincs kerületi adat, de a népszámlálási adatokból kiderül, hogy a 15 évnél idősebbek 23 százaléka nem végezte el a nyolc általánost. (Ebben természetesen benne vannak az idősek is, de a szóban forgó családokban a szülők sehol nem idősek, hiszen mindegyiknek iskoláskorú gyereke van.) Ha az írástudatlanok csoportját összevonom a segéd- vagy betanított munkás anyák csoportjával — az anyák iskolai végzettsége alapvetően befolyásolja a gyerekek iskolai teljesítményét —, akik feltehetően ugyancsak nem végezték el a nyolc általánost, de legalábbis alacsony iskolai végzettségűeknek tekinthetők — a családok 62 százaléka kerül ebbe a kategóriába. Egyetemet végzett szülő csak egy akad a 43 családban. Majdnem minden szülő fizikai foglalkozású. 11