Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Csipán Tibor: Értelmiségek harmincon alul II.

CSIPÁN TIBOR Értelmiségiek harmincon alul II. Amunkahelyhez, a munkakörülményekhez való kötődést és a munkafeladatok megoldásának eredményességét előmozdítja az elhelyezkedés előtti alapos tájékozódás. Vizsgálatunk szerint a fiatalabbak munkába állás előtt több munkahelyen tájékozódnak, mint az idősebbek. Mégis, a harminc éven aluliak 44,2 százaléka már munkahelyet változtatott. Ha feltesszük azt, hogy a pálykezdéstől számítva az első három évben senki sem keresett új munkahelyet, akkor ez a 44,2 százalék munkahely-változtató csak úgy adódhat, hogy ha az első három év után mindenki egyszerre cserél állást. Ismételjük, ez csak egy feltevés az arányok szemléletesebbé tételére, és nem veszi figyelembe például azt, hogy valaki esti egyetemet végzett, vagy hogy az egyetem elkezdése előtt egy-két évet eltöltött főfoglalkozású állásban stb. A munkahely-változtatók közül minden huszadik legalább négy vagy négynél több munkahelyet járt meg. Közelebb jutunk a jelenség okához, ha megnézzük, hogy milyen úton-módon kerültek munkahelyükre a fiatalabb értelmiségiek. Igen alacsony azoknak az aránya mintegy 10 százalék —, akik korábbi munkakapcsolataik révén helyezkedtek cl, vagy azért kaptak ajánlatot, mert szakmai képességük és teljesítményük ismertté vált. Egy kézen megszámolhattuk azokat az intézményeket, amelyek az egyetem harmadik évétől kezdve — minden jogi kötöttség nélkül folyamatos munkakapcsolatba léptek leendő diplomásokkal, arra törekedvén, hogy betölteni kívánt munkakörhöz megtalálják a leginkább alkalmas embert, és ezzel megelőzzék a kölcsönös csalódásokat. A harminc éven aluliak 30,9 százaléka pályázat révén helyezkedett el. Mivel ez a megfogalmazás alkalmas arra, hogy elfeledje az elhelyezkedés során működő valóságos mechanizmusokat, így csak találgatásokba bocsátkozhatnánk, de nincs semmi okunk azt feltételezni, hogy a pályázat útján elhelyezkedők között különösen magas volna azoknak az aránya, akik leendő munkakörük, munkahelyük alapos ismeretében foglalták el állásukat. Több helyütt tapasztaltuk, hogy a felsőoktatási képzésben kétségtelenül meglévő hiányosságokból önigazoló elméleteket gyártottak a munkahelyek, és eleve elfogadták azt, hogy a munkaerőt illetően zsákbamacskát vásárolnak. Szándékuk szerint a nullapontról indulva, majd maguk „igazítják" a munkakörhöz és a munkafeltételekhez a pályakezdőt, illetve a munkavállalót, úgyszólván tekintet nélkül az alkalmasságra. Az ilyen magatartásnak természetes következménye, hogy a harminc éven aluli értelmiségiek 27,1 százaléka családi, rokoni, illetve baráti ismeretség révén helyezkedett el. Ez a fajta elhelyezkedési mód az idősebbek egynegyedénél fordul elő. A két generáció közti különbségeket tekintve úgy látszik, hogy egyre többen kerülnek összeköttetés révén a munkahelyükre, mert a pályázat útján való elhelyezkedésből az elhelyezkedés ilyen módjának becsült részesedése még inkább növeli a különbségeket a fiatalabbak javára a két korosztály között. A vizsgálatból, melyben mindenki a saját munkakörülményeit is értékelte, kiderült, hogy a fiatalabbak kevésbé tartják változatosnak munkájukat. Arra a kérdésünkre, hogy a munkakörük milyen mértékben veszi igénybe legjobb tudásukat, egyharmaduk válaszolta azt, hogy az általuk betöltött munkakör egyáltalában nem igényli képességeiket. Az idősebbeknek egytizedétől kaptunk ilyen véleményt. A fiatalok elégedetlenebbek, mert munkájuk közben nincs elég alkalmuk fejlődni, és munkájuk nem elég önálló. Kevésbé tartják megfelelőnek munkaidejük kihasználtságát is. Valamennyi elégedettségi skálán sokkal nagyobb elégedetlenséget fejeztek ki a harminc éven aluli értelmiségiek, mint a harminc éven felüliek. így elégedetlenebbek voltak az előrehaladási lehetőségekkel, képzettségük hasznosításával, fizetésükkel, munkakörükkel, a műszaki-technikai színvonallal, az irányítás és szervezettség színvonalával. Elégedettebben nyilatkoztak viszont munkatársi kapcsolataikról, és nem tartották olyan hajszoltnak a munkatempót. A vizsgálatunkat megelőző két évben bekövetkezett, a munkafeltételeket, a munkakörülményeket és az ösztönzést érintő változással is elégedetlenebbek a harminc éven aluli értelmiségiek, és jobban hajlanak arra a véleményre, hogy kedvezőtlenek voltak a bekövetkezett változások. Érdemesnek tartjuk itt szószerint is idézni egyikük véleményét: „Nem a munkába fáradok bele, hanem a körülményekbe. A körülményekbe. Igen, abba!" A körülmények alatt nemcsak a munkakörülményeket értette, hanem életének teljes feltételrendszerét. Bár az eddig elmondottak alapján is elháríthatjuk azokat a véleményeket, amelyek a harminc éven aluli értelmiségiek rosszabb közérzetét a fiatalos elégedetlenség és türelmetlenség közhelyével próbálják magyarázni. Most újabb konkrét mutatókkal bizonyítjuk az elégedetlenség reális megalapozottságát, a tények természetének. és a közérzetnek szoros összefüggését. A munkakörülményekkel kapcsolatosan nem voltak megelégedve sem az előrehaladási lehetőségekkel, sem avval, hogy munkakörükben mennyire kamatoztathatják képességeiket és azzal sem, hogy müyen mértékben van szükség képzettségükre. Ez az elégedetlenség jogosnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a harminc éven aluli értelmiségiek 1,5 százaléka vezető és 3,3 százaléka irányító; az idősebbeknél ezek az arányok: 26,5, illetve 19,9 százalék. Erős összefüggést mutat az életkorral a pártfunkciók viselése is. A negyven évnél idősebbek 16, a 20—40 év közöttiek 9, a fiatalabbak 1,5 százaléka tölt be párttisztséget. Hasonló a szakszervezeti tisztségviselés és az életkor kapcsolata. A harminc éven felüliek 21, a harminc éven aluliak 9 százaléka tölt be ilyen megbízatást. Történelmi tények erősítenek meg abban, hogy kimondjuk a meggyőződéssé érlelődött véleményt: az életkor előrehaladásával nem növekszik ilyen mértékben a vezetésre való képesség, tehetség, rátermettség, alkalmasság, de a felkészültség és a felelősség sem. Ezek az adatok bizonyítják, hogy a fiatalokban meglevő energiák jelentős része társadalmi szempontból elkallódik. Tovább árnyalhatnánk az eddig festett képet, de ezáltal már nem változna a fő összefüggés-rendszer. Együtt látunk feltételeket és következményeket, amelyek nem választhatók el egymástól, ami az egyik pillanatban következmény, az ugyanabban a pillanatban már feltétel is. Nyilván ezen a spirálon megy felfelé majd a harminc éven aluli értelmiségiek azon 14—18 százalékának további életútja, akiket anyagi feltételeikkel, lakáshelyzetükkel, beosztásukkal és funkcióikkal való elégedettségük (a saját előnyük irányában) már most kiemelnek a többiek közül. Jelenlegi életfeltételeik a kiegyensúlyozottabb családi életen, az önálló, függetlenebb életmód lehetőségein túl saját foglalkozási rétegükkel szemben egyre fokozódó társadalmi előnyökké válnak. Kiemelkedő életfeltételeik termelik és újratermelik számukra a társadalmi szabadságot és ezen keresztül a legjövedelmezőbb társadalmi tőkét, a jó közérzetet. A harminc éven aluli értelmiségiekre érvényes összefüggés-rendszer társadalmi következményeire áttérve, az első helyen azt állítjuk, hogy az őket meghatározó életfeltételek hatása alatt elsősorban függetlenségüket és önállóságukat veszítik el. Nem kitérő, hogy ezzel kapcsolatban beszámolunk egy másik kutatásban szerzett — a kutatás fő vizsgálati területét csák mellékesen érintő — tapasztalatunkról. A megfigyelt jelenséget hogy előfordulása esetén pontosan azonosíthassuk önmagunk számára és kizárólag saját használatra a „cselédszoba-effektus" kifejezéssel írtuk körül. A kutatás előkészítő szakaszában házas fiatalokat kellett felkeresnünk, hogy meg-8