Budapest, 1981. (19. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: Egészen a szűztalajig

Egészen a szűztalajig A.) Csonkatorony (épület: 1387—1437) B.) Nagy Lajos palotája (épült: 1355—1382) C.) Az Alamizsnás Szt. Jánosnak szentelt királyi házi kápolna (épült: 1366—1437) D.) Az Anjou-kori palota-mag az István-toronnyal (épült: 1320—1355) E.) Az Anjou-palota Zsigmond-kori toldata (épült: 1387—1437) F.) Az erődrendszer déli rondellája (épült: 1458—1541) G.) A keleti, dunai várfalköz (épült: XV—XVI. század) H.) Dunai vízi torony, a vízemelő gép helye I.) A nyugati várfalköz (ma Újvilág-kert) J.) Az északnyugati várfalköz (ma Csikós udvar) K.) A Zsigmond-kori erőd északi főkapurendszere L.) A Buzogány-torony (épült: 1387—1437) M.) A Zsigmond-kori északnyugati torony (később Karakas pasa tornya) O.) A Zsigmond-kori Szárazárok. Nyugati oldalán egy kőhíd három pillére P.) Zsigmond király ún. Friss palotája S.) A Zsigmond-kori északi előudvar, nagy vár­piac (Area Magna) A középkori budai palota alaprajza a XV—XVI. században. Kuczogi Zsuzsa rajzai Pannóniát, az I. századtól az V. század elejéig (körülbelül 410-ig) településeikből, villáikból, Duna-parti őrtornyaikból, bur­gusaikból valósággal körüllövöldözték nyi­laikkal a budai Várhegyet. Ám magán a budai Várhegyen mindmostanig sem kelta, sem római kori épületmaradvány vagy összefüggő római kori leletanyag nem került felszínre. Az 1948—52 között vég­zett budai várásatások idején csak néhány római kori pénzt és olyan kőemlékeket találtunk, amelyeket a középkorban vagy az újkorban dísztárgyként vagy falazókőként hoztak ide a közeli Aquincumból — Pannónia római kori fővárosából. Végre 1975-ben a Nemzeti Galéria észak­nyugati homlokzata előtti szakaszon egy agyagba rakott, kezdetleges kőfal mellett kisebb kelta és római kori leletcsoportra bukkantunk. Kelta kori cseréphombárok meg kisebb cserépfazekak alkották a lelet­csoport zömét. Hogy ez a kelta kori tele­pülési „lencse" megérte a rómaiak korát, római kori leleteinkből ugyancsak bizo­nyossá vált. így hát a Várhegy településtörténetének első periódusát a bronzkori ember vatyai kultúrája határozza meg, a másodikat a kelták és a rómaiak jelenléte. A szerény kelta és római kori emlékanyag után ismét hatalmas időbeli hézag, nagy diszkontinui­tás támad a vári település régészeti folyto­nosságában. A Várhegy 410-től, a római birodalom pannóniai összeomlásának ide­jétől Árpád-házi királyaink koráig lakatlan. Népvándorlás kori lakottsága ez idő szerint régészetileg nem bizonyítható. Egyetlen hun-avar kori, frank, szláv leletünk sincs az immár több százezres leletözönben. Jobb parti Minor Pesth A XI. századtól máig ismét szakadatlan települési láncot bizonyítanak leleteink. Úgy látjuk: a XI. századtól fogva a bal parti ősi Pest város Duna-ágakkal körülvett, kicsiny szigetekből álló településének jobb parti parasztfaluja helyezkedett el a Várhegyen. Gazdag leletanyagát az utóbbi években ástuk ki. Ez a falusias hegyi település — a jobb parti Minor Pesth, Parva Pesth — azonban nem csak a Várhegy déli ré­szére terjedt ki! Északi határa elnyúlt a Várhegy északi végéig, a Bécsi-kapu vidé­kéig, kelet felé a Dunáig (vagyis a mai Víziváros is lakott volt), délen a mai Tabán területéig. Mind Pest, és a jobb parti Minor Pesth, mind pedig ennek félkörív­ben elhelyezkedő, szőlőműves faluhálózata: királyi tulajdon volt. Templomai „capella regiák". Ez a jobb parti Minor Pesth városjogi egységet alkotott a bal parti Pest város­magjával. Első egyháza a bal parti Pest Mária-egyházának4 leány-egyháza, filiája volt. A Várhegy Árpád-kori lakói — a le­letek bizonyítják — földművesek voltak: gabonát, gyümölcsöt és szőlőt termesz­tettek. Lovakat tartottak. (Ezeket ették is.)Állatcsontleleteink szerint fejlett voltál­lattartásuk is. Az egyik XIII. századi ház ciszternájából olyan tömegesen kerültek elő marhaszarvak, hogy okkal gondoljuk: az épület tulajdonosa mészáros volt. De bő­ven fogyasztották vadászataik zsákmányát: szarvast, őzet, nyulat, néhány szárnyas va­dat, és került asztalukra bőségesen hal is. 4 A mai pesti Belvárosi templom helyén állt Gabonatermesztésükről kő kézimalmaik, mozsaraik tanúskodnak. A korai rétegek­ben sarló is akadt. Házaik a Várhegy most megkutatott déli fennsíkján egy észak—déli irányú, a hegy középtengelyében haladó, bogárhátú köves­útra fűződtek, amely öt méter széles lehe­tett, két parasztszekér elfért rajta. Egy-és kétszobás házaiknak kőfalát hol agyag­ba rakták, hol habarcsba. A házakat — s ez szőlőtermelésre, borászatra, a bor táro­lására utal — mindenütt alápincézték, olykor embertelenül nagy munkával. Az egyik tatárjárás előtti kőház alatt tizen­három méter mély — eleinte kútnak vélt — aknán át egy 5x3 méteres, masszív sziklatalajba vésett pincébe ástuk be ma­gunkat. A pince nyugati végén — ahol a hegy már lejtett — feltártuk a pincébe vezető lépcsőket is. A Várhegy nyugati oldalát szőlők borí­tották. Feltártuk a tatárjárás előtti hegyi falu egyik kővel kifalazott, pompás öntöző­csatornáját. Mivel ez a terület vízben szegény, s kutakat itt nem tudtak fúrni, az esővizet félfödémes tákolmányok tetejé­ről meg házak ereszeiről vezették a cisz­ternába. A külföldről importált és helyi készítésű ún. fenékbélyeges cserépedényeken kívül üvegedényeket is bőségesen használtak a XIII. századtól. IV. Béla király fővárosa A népes települést — amelyből jófor­mán csak pincék, ciszternák, szemétgödrök maradtak meg — a Dunán Pest felől át-40

Next

/
Thumbnails
Contents