Budapest, 1981. (19. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: Egészen a szűztalajig

Bronzkori cserépbögre az őstelep hagyatékából. Tihanyi Bence felvétele E.) Épületmaradványok és várfalomladékok az 1686. évi ostrom után Zsigmond király hajdani Friss-palotája helyén F.) A nagy török kori épület (Hauy-adta nevén: Cavallier). Alapfalainak utolsó maradványait az 1970-es években bontották el G.) A Zsigmond-kori erődrendszer északi főkapujának maradványai 9.) A nyugati felső, külső várfal (ma is áll), nyugati végén Karakas pasa tornya 349-350- 1687 óta lebontott középkori házak a mai Szent György tér keleti oldalán A palota északi előtere és a mai Szent György tér Joseph de Haüy 1687 januárjában felvett helyszínrajza alapján kelő tatárok semmisítették meg 1242 tavaszán. Az 1242-ben elhamvasztott hegyi falu maradványain már az 1240-es évek derekán megkezdték IV. Béla király új fővárosának, Budának az építését. A felső plató nyugati részén 150 méter hosszúságban feltártuk Buda XIII. századi építésű két méter széles, kőből épült városfalát. A hatalmas városfalhoz két mélyen alápincézett, XIII. századi építésű belsőtorony és két — a várfal síkjából nyugat, tehát a hegylejtő felé kiugró — kis kőbástya tartozott. Az egyik — 8x6 méteres téglalap-alaprajzú — bástyát gerendavázra épített, kőfalazású szerkezet kapcsolta hozzá a városfalhoz. Mögötte egy 10x9 méter alapterületű belső torony 5 méter mély pincéjét tártuk föl. Délebbre egy félkör alaprajzú bástyatorony biztosította, hogy a várfal védői oldalra is lőhessenek. A IV. Béla-kori városfalat — s ez volt feltárásaink legjelentősebb régészeti-településtörténeti eredménye — több helyen ráépítették a tatárjáráskor megsemmisített hegyi falu épületeinek, pincéinek és csatornájának romjaira. A várfal építésével egy időben — tehát 1243—1250 között — területünkön is megkezdték új Buda kőházainak, mégpedig Buda város polgári lakóházainak az építését. (Ekkor még nyoma sincs itt királyi rezidenciának.) Térségünkben, a későbbi királyi palota belterületén feltártunk egy XIII—XIV. századi városnegyedet, a Vár polgári lakónegyedének déli háztömbjeit. így világossá vált: a gótikus palota északi előterében (de a palota alatt is) a XIII—XIV. században polgári otthonul szolgáló kőházak sorakoztak, szabályos utcarendben. A hegygerincen végigvezető utat szegélyező két házsornak csak a nyugati szakaszát tártuk föl, mert e kora középkori úttól keletre eső szakaszon ma a Munkásmozgalmi Múzeum és a Nemzeti Galéria épülettömege áll. A feltárt — immár városi — kőházaknak a telekmérete: típusméret. Megegyezik a Vár északi negyedében máig kimutatható telekosztásokkal. Ezek a korai lakóházak hossztengelyükkel, homlokzatukkal a Várat hosszában átszelő kövesútra néztek. Telkeik vége pedig a lejtő felé, a városfalak felé futojt ki. A budai Vár településtörténetének periodizációja A Várhegyet a XIII. század derekán körös-körül vették kőből épített városfalakkal. Maga a polgári település a XIII. század végéig az egész hegyi platót elfoglalta, a Várhegy északi fokán álló Bécsi kaputól a Vár-palotának a XIV. században emelt legdélibb pontjáig, Anjou István herceg tornyáig. A hegy déli végén az „István-várnak" (I. Károly fia, az 1354-ben elhunyt István herceg várának) megépítésével az Anjouk kezdték meg — az itt állt polgári lakóházak megszüntetése után — a későbbi királyi rezidencia kialakítását.5

A budai Vár csak a XIV. század első felében és derekán, az Anjouk korában, a déli Anjoupalota megépítésével szakadt ketté, polgári városra és királyi várra. A polgárházak övezete délről észak felé, az ún. Szárazárokig szorult vissza. Amikor Zsigmond király (1387—1437) megépítette nagy palaciumát, az ún. Frisspalotát, beépítette az Anjouk szerényebb méretű palotájának északi előudvarát, az Anjou-kori várpiacot, s újabb, mintegy 35— 40 kőházat, falunyi polgári lakónegyedet vett el Budától. (Ezeknek a lebontott gótikus házaknak az úttól nyugatra álló maradványait tártuk föl az utóbbi években. Az egyik ilyen — Zsigmond idején lebontott — polgári lakóháznak a ciszternás udvarán találtuk meg az emlékezetes budai gótikus szobortorzókat.) Zsigmond király — a palota bővítése végett — 130 méterrel északabbra tolta a palota s a város addigi határát, s ugyanekkor minden oldalról — immár ágyuk ostromának is ellenálló — várfalakat emelt. A város és a palota északi előterének — az új várpiacnak — északi határán, Buda városa felé két és fél méter széles, magas várfalat építtetett. Ezt a falat — a mai Szent György tér déli részén — a várpalota északi főkaputornyával, s annak két oldaltornyával tagolták. (Ennek az északi főkapunak s a hozzá csatlakozó pincéknek a maradványait 1972/73-ban tártuk föl.) Ez az állapot, a budai várpalotának ez a kiterjedése és helyrajza azután lényegében a török korig, majd az 1686-os felszabadító ostromot követő újjáépítésig fennmaradt. Az építészettörténeti periodizáció bemutatása után — következő cikkeimben — ásatásaink régészeti leletanyagát ismertetem. J Nagy Lajos koriig a budai polgárvárosban volt a királyi székhely, mégpedig a Vár északi részén, a mai Táncsics u. 9—13. sz. telkek helyén. A németül Kammerhofnak, latinul Magna Curia Regis-nek nevezett királyi rezidencia később „régi királyi ház", feltárását az 1960-as években e sorok Iróia kezdte meg. Munkája abbamaradt 41