Budapest, 1981. (19. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: Egészen a szűztalajig

ZOLNAY LASZLO Egészen a szűztalajig 1. A Vár építési korszakai A budai királyi palota, a kiégett, romos épületfüzér úgy komorlott a főváros fölött a második világháborút követő két évtizedben, mint a pusztuló múlt baljós emléke. Ma értékes múzeumaival és a lassacskán ideköltöző Széchényi Könyvtárral valóságos kincsesháza Magyarországnak. Az nekünk a budai Vár, ami franciáknak a Louvre, oroszoknak a Kreml, cseheknek a Hradzsin vagy lengyeleknek a Wawel. A török háborúk alatt megsemmisített budai gótikus királyi palota a kontinens egyik legfényesebb rezidenciája volt. Helyére a XVIII—XIX. századra épült fel a hatalmas (304 méter homlokzathosszúságú) újkori momentum, amely az 1944/45. évi háborús események során tönkrement. Ma a Széchényi Könyvtár elhelyezésére szánt nyugati szárny kivételével a palota újjáépítése jószerivel befejeződött. 1948 óta napjainkig folynak a Budapesti Történeti Múzeum jelentős régészeti ásatásai a várpalota területén, a Szent György téren s kis részben a várkertben is. 1948-tól Gerevich László irányította a régészeti munkát1

, 1967-től máig e sorok írója. Munkámnak legjelentősebb művészettörténeti mellékeredménye a mintegy ötven szobortorzót számláló galéria feltárása volt 1974-ben.2

Azóta újabb, unikális értékű leletek kerültek elő. Ezek, ha kevésbé látványosak is a nagy szoborgalériánál, tetemesen gazdagítják Magyarország és Buda középkori műveltségéről, művészetéről alkotott ítéleteinket. Ide számítjuk például az ingatlan — immobil — ásatási leleteket, a feltárt régi építészeti maradványokat. (Ezeknek egy része — néhány év múlva — romparkban kerül bemutatásra, s meghatározó elemévé válik a Vár műemlékegyüttesének.) Negyven évszázad hagyatéka Mielőtt ismertetném az utóbbi években végzett feltárásainknak néhány kiemelkedő építészeti és kisleletét, röviden pár szót a megkutatott terület egészének régészeti mondanivalójáról. Hiszen nemcsak a közép-1 Eredményeit A budai Vár feltárája című művében foglalta össze, 1966-ban 1 Lásd a szerzőnek a Budapest Régiségei 23., 3., és 4. kötetében 1977-ben, valamint a Budapest 1974/5-ös és 1975/4—5-ös számában megjelent publikációit kori városnak és palotának tartozékait — várfalait, kapuit, útjait, ház- és hídmaradványait — tártuk föl, hanem ősi, korábbi kultúráknak — de későbbieknek, így a török kornak és a barokk kornak — gazdag hírmondóit is. Nézzük tehát: milyen kultúrák, miféle történeti horizontok rakódtak itt egymásra? Hiszen megesik, hogy alig két méter vastag réteg helyezkedik el a mai járószint s a hegy építőanyagát alkotó sziklafelszin, vagyis a bolygatatlan őstalaj között. S e kétméteres rétegből négyezer esztendő egymásra halmozódó hagyatéka szól hozzánk — leletei nyelvén. Az újabb várásatásokat 1967-ben kezdtük el, majd 1972/73-tól fogva rendszeres, télen-nyáron át tartó munkával máig folytatjuk a Szent György téren, a palota Római kori sztélé, síremlék töredéke Szemenyei Tivadar felvétele Hunyadi-udvarán, Csikós-udvarán és az Yblszárnytól délre eső Újvilág kertben. (Lásd alaprajzunk helymegjelöléseit.) Összesen 2000—2500 négyzetméter területet tártunk föl. Mivel pedig ásatási kánon: a megkutatott területet a szűztalajig — a Vár esetében a sziklás felszínig —, vagyis a legalsó, legmélyebb kultúrrétegig fel kell tárni, munkák során kb. 6500 köbméter földet mozgattunk meg. (A megadott mennyiség persze hozzávetőleges; előfordult, hogy már félméteres mélységben elértük a Várhegy geológiai felszínét. De az is megesett — például a középkori Szárazárok feltárásakor —, hogy a mai felszín alatt öt-hét méteres betöltésekkel kellett megbirkóznunk.) Az eddig átkutatott terület legmélyebb kultúrrétegeiben azt tapasztaltuk: a Várhegy építőanyagára, a mészlősziklára vagy márga-felszínre tapadt őshumusz felett lineárisan bronzkori kultúrák leletanyaga jelenik meg. A korábbi — időszámításunkat mintegy 1700—1900 évvel megelőző — bronzkor csekélyebb számú cserépedényszórványait nem tekintve, masszív tömegességben jelentkezik itt a bronzkor ún. „vatyai kultúrája".3

Tehát: 3—4 ezer esztendővel ezelőtt a vatyai kultúra népeinek tartós lakóhelye volt ez a terület, sőt, az egész budai Várhegy. Földet művelt és állatot tenyésztett a vatyai kultúra népe. Cserépedényeik, csonteszközeik mellett fel tárt telepmaradványaik egyik gödrében — a paleozoológia (az ősélettan) művelőinek nem kis meglepetésére — egy hidegvérű ló vázrésze is megmaradt. Jó ideig úgy véltük, hogy e bronzkori kultúra után szinte az Árpádok koráig, a XI. századig megszakadt a Vár lakottsága. Ez azonban azért is valószínűtlennek tűnt, mert az időszámításunk kezdete előtti századokban a közeli Gellérthegy déli oldalán a pannóniai kelta eraviszkuszoknak volt igen kiterjedt, népes és hosszú ideig lakott települése. A rómaiak pedig, akik az i. sz. első századában özönlötték el 3 E bronzkori kultúra — a vatyai kultúra — névadója az Újhártyán mellett fekvő Vatya-puszta. (A kultúra meghatározója és névadója V. G. Childe angol régész volt. Műve: The Danube in Prehistory, Oxford, 1926.) E bronzkori nép földvárait Dunaújvárostól és Százhalombattától — a budai Várhegyen át — a dunakömlődi Bottyán-sáncig sok helyütt megtaláljuk a Duna menti halmokon. A budai Várhegyen, ha volt is fóldsáncuk, annak nyomait az azóta több mint három évezreden át ide épített települések maradványai eltüntették 39